2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Az MLSZ fejlesztésre is fordít

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a sikeres Európa-bajnoki szereplésnek köszönhető bevétel nagyjából egyharmadát fejlesztésekre, utánpótlásra költi majd - jelentette ki Gudra Tamás, az MLSZ gazdasági igazgatója a Sport TV Mai Helyzet című műsorában.
2016. július 20. szerda 10:13 - HírExtra

 

    Gudra Tamás megjegyezte, a válogatott kijutásáért 8 millió eurót, a kontinensviadal csoportkörében szerzett öt pontért további két milliót, a nyolcaddöntőbe jutásért pedig másfél milliót kapott az MLSZ. Jelezte, a nagyjából három és fél milliárd forintos összegnek az egyharmadát - ahogyan azt az MLSZ már korábban bejelentette - a játékosok és a szakmai stáb között osztják szét, míg a másik egyharmadát az Eb-költségek - mint például a telki edzőközpont fejlesztése - teszi ki.

"Ha hozzávetőlegesen számolunk, egyharmad a játékosok és a szakmai stáb díjazása, nagyjából a másik egyharmad az előbb felsorolt költségek, és a többi az, ami a fejlesztésekre fordítható, illetve amit már el is költöttünk ilyen módon, vagy el fogunk költeni fejlesztésre a következő években.

Ilyenkor csak a nagyválogatottat említjük, de van az MLSZ-nek azon túlmenően tizenöt utánpótlás válogatottja, akik a pénzt idézőjelben csak viszik, és nem hozzák. Az ő versenyeztetésük is sok pénzt emészt fel, és ott nincsenek meg azok a televíziós, jogdíj és jegybevételek, amelyek a nagyválogatottnál. Most egy kicsivel több pénz jut az ő fejlődésükre is talán" - idézte a televíziós csatorna keddi közleménye Gudra Tamást.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását