2024. április 20. - Tivadar

1956 előtt tiszteleg a Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny

A helyek közel kétharmada már elkelt az SZTE országos középiskolai versenyén.
2016. július 12. kedd 10:38 - HírExtra

Az SZTE ötödik alkalommal hirdette meg az egykori rektorának nevét viselő Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt, melyhez idén is szorosan kapcsolódik a Szegedi Tudós Akadémia által szervezett Nobel-díjasok és tehetséges diákok találkozója. A tanulmányi vetélkedőn a fizika, kémia és biológia tantárgyakból mérik össze tudásukat a középiskolás diákok. Az 60 éves évfordulóra való tekintettel az idei téma: Szent-Györgyi és 1956 – a magyar tudományosság kirajzása 1956-ban. A tehetséges fiatalok több Nobel-díjas tudós előadását is meghallgathatják, és emelt szintű biológiai laborgyakorlaton is részt vehetnek.

Negyvenöt csapat versenghet 2016. november 24-25. között a Szegedi Tudományegyetem által ötödik alkalommal meghirdetett Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen (SZGYTV). Annak ellenére, hogy a nevezési határidő majd csak 2016. október 15-én jár le, a versenyhelyek már közel kétharmada elkelt: eddig közel 30 csapat adta le nevezését az ország minden pontjáról, Győrtől Budapesten és Kisvárdán át Orosházáig. Ez is bizonyítja, hogy óriási az érdeklődés a középiskolások számára évről évre megrendezett színvonalas vetélkedő és a Szegedi Tudós Akadémia programjai iránt.

Az SZGYTV több tudományterületet érintve a Nobel-díjas tudós gazdag életművéből merít. A tanulmányi verseny feladatai fizika, kémia és biológia tárgyú kérdéseket tartalmaznak, kapcsolódva a Nobel-díjas kutató munkájához és a C-vitaminhoz. Emellett Szent-Györgyi Albert életművével, korának tudománytörténeti vonatkozásaival kapcsolatos feladatokat is kapnak a diákok. A verseny 2016-os fordulója a „Szent-Györgyi és 1956 – a magyar tudományosság kirajzása 1956-ban” címet kapta. A verseny szakmaiságát és tisztaságát az SZTE elismert professzoraiból álló zsűri biztosítja és felügyeli. A döntőbe a legjobb 6 csapat jut be, a szaktárgyi vetélkedő első három helyezett csapatának diákjai és felkészítő tanárai értékes jutalmakban részesülnek.

A versenyen résztvevők a hagyományoknak megfelelően november 25-én és 26-án részt vehetnek a Szegedi Tudós Akadémia programjain, melyek tudományos előadásokból és emelt szintű élettudományi laboratóriumi gyakorlatokból állnak. A Nobel-díjasok és tehetséges diákok VIII. találkozóján a diákok több Nobel-díjas előadását is meghallgathatják, itt lesz például Bert Sakmann Nobel-díjas fiziológus, a Szegedi Tudós Akadémia képzési igazgatója is.

A szaktárgyi verseny és a Nobel-díjas találkozó mellett az SZGYTV 2016-ra nevezett csapatok kreatív kategóriában is beadhatják pályamunkáikat. Készíthetnek kisfilmet, és/vagy pályázhatnak mém kategóriában is. A kisfilm kategória témája: Szent-Györgyi és 1956 – a magyar tudományosság kirajzása 1956-ban, a filmeket bíráló szakmai grémium 3-5 perces alkotásokat vár. A mém kategória témája: Magyar Nobel-díjasok. A feladat internetes mém gyártása a magyar Nobel-díjasokhoz kapcsolódóan.

Mindkét feladat szabadon választható, de csak a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyre nevezett csapatok indulhatnak a kreatív pályázaton. Ezeket a munkákat a zsűri a tantárgyi verseny eredményétől függetlenül értékeli. A legjobbnak ítélt pályamunkák alkotói különdíjban részesülnek. 

A Szegedi Tudományegyetem által meghirdetett Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyről és a Szegedi Tudós Akadémia programjairól további információt a verseny és az SZTA honlapján találhatnak az érdeklődők. Nevezni 2016. október 15-ig lehet.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását