2024. március 29. - Auguszta

Prostit csinált a kislányból - elkapták

Vádat emeltek egy budapesti férfi ellen, aki az ő ösztönzésére prostituáltként dolgozó 17 éves élettársával tartatta ki magát, emellett más nők prostitúciós tevékenységét is kihasználta - közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.
2016. július 1. péntek 14:47 - HírExtra

 

    Ibolya Tibor közleményében az áll: a vádirat szerint a most 20 éves férfi a szüleinek a lakásában élt a lánnyal. Munkahelye, rendszeres legális jövedelme nem volt, ezért elhatározta, hogy kiskorú élettársa prostitúciós tevékenységéből fogja a megélhetését finanszírozni. A sértett a vádlottal fennálló érzelmi viszony és elkötelezettség miatt ebbe beleegyezett.

    A lány ezután 2013 decembere és 2014 márciusa között túlnyomórészt Budapest VIII. kerületében folytatott prostitúciós tevékenységet. A férfi folyamatosan ellenőrizte a közelből és elszámoltatta a bevétellel.

    A vád szerint a férfi mindemellett más nők prostitúciós tevékenységét is kihasználta: egy szintén kiskorú lánytól "felügyelet" címén kérte el a bevétele egy részét, egy másik nő tevékenységében pedig közvetlenül közreműködött. A vádlott utóbbi cselekményét az apja, az ügy másodrendű vádlottja is segítette, időnként ő vitte autóval a fiát és a sértettet a helyszínre.

    A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség a 20 éves férfit tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, befolyási viszonyával visszaélve, üzletszerűen elkövetett kerítés, gyermekprostitúció kihasználása, valamint kitartottság és kerítés bűntettével vádolja, apjával szemben pedig kitartottság és üzletszerűen elkövetett kerítés bűntette a vád.

    Az ügyészség mindkét vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását