2024. április 19. - Emma

Éljen a Föld Napja!

Az idén először magyar startup vállalkozások bemutatója, valamint középiskolás diákok projektjei is várják az érdeklődőket csütörtökön és pénteken a Föld napja és a VI. Tudományfesztivál közös programsorozatán a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében.
2016. április 18. hétfő 15:09 - HírExtra

    A programban interaktív foglalkozások, kalandpálya, gasztrotanösvény és vadnyompárosítás is szerepel. Kancsár Mónika, a program főszervezője az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában elmondta: az utóbbi programelemmel az erdészetek készülnek, amelyek az idén először vesznek részt a Földművelésügyi Minisztérium Föld napja-rendezvényén. A gyerekeknek bemutatják az állatok erőben talált lábnyomát, és az ő feladatuk felismerni, hogy melyik vadnyom melyik állathoz tartozik.

    Elmondta: a Föld napja és a VI. Tudományfesztivál küldetése, hogy a természeti értékeket bemutassák az érdeklődőknek.

    Az eseménysorozat célja, hogy felhívják a figyelmet a Föld állapotára, a környezettudatos magatartás gyakorlására, az élővilág sokszínűségére és annak fenntartására, a természeti kincsek és a nyersanyagok takarékos felhasználásra, valamint a hulladékokból kinyerhető másodnyersanyagok hasznosítására.

    A szervező kiemelte: számtalan program várja az érdeklődőket. Mint sorolta, a Földművelésügyi Minisztérium háttérintézményei a természeti kincseket mutatják be a Nemzeti Parkok és az erdészetek programjain keresztül.

    A nemzeti parkok ökoturisztikai kínálatukat mutatják be, az állami erdészetek az erdők növény- és állatvilágába engednek betekintést a résztvevőknek.

    Elmondta: az Országos Meteorológiai Szolgálat standjánál meg lehet nézni, hogy hogyan készül az időjárás-előrejelzés, emellett kalácssütés és virágkötészet is várja az érdeklődőket.

    Mint hozzátette, emellett a tudományfesztiválon bemutatják azokat az újdonságokat, innovatív megoldásokat, amelyek szintén a környezetvédelmet, illetve a fenntartható fejlődést szolgálják.

    A Föld napját 1970 március 21-én ünnepelték először, Magyarország 1990-ben csatlakozott az eseményhez. A Föld napja rendezvényt 2014 óta kötik össze a Tudományfesztivál
eseménysorozatával. A rendezvényen részt vesznek egyetemek, főiskolák, kutatóközpontok és a Földművelésügyi Minisztérium háttérintézményei.

    A részletes program a www.tudomanyfesztival.hu oldalon és az esemény Facebook oldalán olvasható.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását