2024. április 16. - Csongor

Mi lesz a britekkel?

Az Európai Parlament (EP) a lehető leghamarabb tárgyalni fog a Nagy-Britannia uniós reformköveteléseivel kapcsolatos esetleges egyezmény elemeiről, arra azonban nincs biztosíték, hogy az állam- és kormányfők értekezletétől remélt megállapodást meg is fogja szavazni.
2016. február 16. kedd 14:47 - HírExtra

    A szabályok értelmében az önmagában nem elegendő, ha az uniós állam-, illetve kormányfőket tömörítő Európai Tanács csütörtöki ülésén sikerül kompromisszumra jutni a brit reformigényekről, az egyezmény főbb elemeit még további fórumokon, köztük az Európai Parlamentben is jóvá kell hagyni.

    "Garantálhatom, hogy az Európai Parlament a bennmaradásról szóló brit népszavazás után azonnal hozzákezd az európai bizottsági javaslat jogszabályokba foglalásához" - jelentette ki sajtótájékoztatóján Schulz.

    "De hogy világos legyek, egyetlen kormány sem mehet oda a parlamenthez és mondhatja azt, hogy +itt a javaslatunk, tudnának biztosítékot adni az eredményre+. Ez nem lehetséges egy demokráciában" - hangsúlyozta Schulz, hozzátéve, ez nem azt jelenti, hogy meg akarják vétózni a megállapodást.

    Az Európai Parlament elnöke elmondta, tájékoztatta David Cameront a parlament álláspontjáról, amelyet csütörtökön az Európai Tanács ülésén is ismertetni fog. Hozzátette, hogy rendkívül konstruktív egyeztetést tartottak a brit miniszterelnökkel.

    Az eredeti tervek szerint Cameron kedden zárt ajtók mögött együtt tárgyalt volna az EP-frakciók vezetőivel, ezt azonban az idő szűkösségére hivatkozva lemondta, és ehelyett külön-külön egyeztet a három nagyobb képviselőcsoport első emberével.

    Megfigyelők szerint Cameron valójában azért mondhatta le a közös találkozót, mert nem kívánt konfrontálódni honfitársával, az euroszkeptikus Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája (EFDD) nevű EP-frakciót vezető Nigel Farage-dzsel. "A kormányfő beijedt. Tudja, hogy nem csupán az alkuja szánalmas, de az elnökök nyílt konferenciáján rávilágíthattam volna, hogy még ha nyer is a népszavazáson, a parlament akkor is meg fogja vétózni a feltételeit" - mondta Farage, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) vezetője.

    Nagy-Britanniában 2017 végéig népszavazást tartanak az ország EU-tagságáról, a brit kormány pedig a referendum előtt újra akarja tárgyalni az Európai Unióhoz fűződő viszonyrendszerét Brüsszellel, valamint a többi tagállammal, és a brit választók e tárgyalások eredményei alapján dönthetnének arról, hogy az EU-n belül, vagy azon kívül akarják-e tudni hazájukat. Londonban és Brüsszelben azt remélik, hogy a héten tartandó uniós csúcstalálkozón megszületik a politikai megállapodás a brit követelések teljesítéséről. Ezt követően mindazonáltal az Európai Bizottságnak még részletesen ki kell dolgoznia a megállapodás gyakorlatba ültetéséhez szükséges uniós jogszabály-változtatásokat, amelyek akkor léphetnek életbe, ha az EU-döntéshozatal valamennyi szintjén - így az Európai Parlamentben is - jóváhagyták őket.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását