2024. március 29. - Auguszta
Az MSZP a vagyonnyilatkozatukban lévő adatok tisztázását kéri a fideszes Simonka Györgytől és Győrffy Balázstól - közölte az ellenzéki párt elnökhelyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2016. február 10. szerda 11:15 - HírExtra

    Gőgös Zoltán országgyűlési képviselő azt mondta, hogy Simonka György vagyonnyilatkozatából egy több mint 250 millió forintos kézfizetőkezesség-tartozás hiányzik.
    Hozzátette: állampolgárok hívták fel a figyelmüket arra a battonyai árverésre, amelynek során Simonka György autóját hirdették meg a tartozás behajtása érdekében.

    Az ellenzéki politikus azt is firtatta, hogy a bank hogyan adhatott 250 millió forint hitelt valakinek, akinek a kézfizető kezese egy országgyűlési képviselő. Szerinte a képviselői tiszteletdíj nem fogadható el a hitel fedezeteként, mert az nem számít jövedelemnek.

    Gőgös Zoltán azon véleményének is hangot adott, hogy mindkét képviselő a sofőrjét használta strómannak földszerzéshez.

    Elmondta, Győrffy Balázs - aki Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke is - vagyonnyilatkozatából nem derül ki, de a tulajdoni lapokból látszik, hogy úgy jutott 150 hektár földhöz, hogy először a sofőrje vette meg az érintett területeket, majd csere révén a képviselő egy-egy hektárt szerzett ezekből a földekből, ezzel pedig elővásárlási joga keletkezett, majd meg is vásárolta a földeket a hitel átvállalásával.

    Emlékeztetett arra, hogy ez az a hitelátvállalás, amelynek a fedezetét "nem nagyon látják a kutakodók", mert Győrffy Balázs bevallott őstermelői jövedelme négyszázezer forint.
    Az MSZP elnökhelyettese szerint az is izgalmas kérdés, hogyan kaphatott Győrffy Balázs sofőrje 160 millió forint hitelt.

    Simonka Györggyel kapcsolatban felvetette, hogy a sofőrje 100 millió forint értékben vásárolt Mezőhegyesen földet egy lakatlan ingatlanba bejelentve az állami földárveréseken. Gőgös Zoltán a február elejei keltezésű fotókat mutatott be egy leromlott állapotú házról.

    Nyilván ezt a földet sem magának vette a sofőr, ez a helyiek feltételezése - közölte Gőgös Zoltán. Bár ez a föld nem kerülhet Simonka György tulajdonába az állam 20 éves elidegenítési tilalma miatt, de majd a hasznon osztoznak - vélelmezte a politikus.

    Az elnökhelyettest kérdezték arról is, mit szól ahhoz, hogy a sajtóhírek szerint a Fidesz nemzeti konzultációt tartana a terrorveszélyhelyzet bevezetéséről. Gőgös Zoltán azt mondta, a Fidesz mindig csak arról akarja megkérdezni az embereket, amit keresztül akar erőltetni, de nincs hozzá többsége. Arról kellene megkérdezni az embereket, hogy mikor nyújtsák be a lemondásukat - tette hozzá.

    Kérdésre Gőgös Zoltán vérlázítónak tartotta, hogy a Szépművészeti Múzeum korábban tíz, összesen mintegy 300 millió forint értékű festményt kölcsönzött ki egy Szerb utca 9. szám alatt található, Habony Árpádhoz is köthető fővárosi lakásba.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását