2024. április 20. - Tivadar

A minisztériumok lopnak? - Feljelentés született

Az LMP antikorrupciós szakszóvivőjének közlése szerint két hónapja feljelentést tett a szekszárdi Wosinsky utcai óvoda felújításhoz kapcsolódó "korrupciós ügyben". Hadházy Ákos a Miniszterelnökség vizsgálatát sürgeti.
2016. január 29. péntek 11:11 - HírExtra

    Az ellenzéki politikus csütörtökön beszélt arról, hogy bűnszervezetben, a minisztériumok részvételével csalják el Magyarországon az uniós forrásokat. Hadházy Ákos egy 2012-es szekszárdi frakcióülésen elhangzottakra hivatkozva kitért egy helyi óvodabővítési beruházásra is, amelyről azt mondta: a költség mintegy 66 millió forint lett volna, ám végül 130 millióért építtette meg az önkormányzat.

    A Miniszterelnökség erre reagálva azt közölte, hogy ha az LMP politikusa valóban tudott korrupciógyanús ügyekről, mégsem tett feljelentést, az bűncselekménynek minősül, az LMP pedig ez esetben bűnpártolást követ el.

    Hadházy Ákos az MTI-hez is eljuttatott válaszában azt írta: tett feljelentést, amelyhez egy - a sajtónak is bemutatott - hangfelvételt is csatolt. Az azóta eltelt időszakban az egyértelmű bizonyítékok ellenére nem történt semmi: a rendőrség szerint nem merült fel hivatali visszaélés vagy hűtlen kezelés gyanúja, így továbbította az ügyet NAV-nak - fejtette ki a szakszóvivő, hozzátéve, hogy azt az adóhatóság visszaküldte, mondván ez nem költségvetési csalás, hanem mégis hivatali visszaélés vagy hűtlen kezelés.

    Az LMP-s politikus egyértelműnek nevezte, hogy el akarják tussolni a botrányt, s értékelése szerint a Miniszterelnökség akkor jár el helyesen, ha azonnal vizsgálatot indít a konkrét ügyben és "a hangfelvételen bemutatott módszer szerint lefolytatott több száz másik pályázat esetében".

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását