2024. április 18. - Andrea, Ilma

Németországnak nem kell 800 ezer menekült: évente

Még Németország sem tudja hosszabb távon elviselni a menekülthullám terhét.
2015. augusztus 21. péntek 06:59 - HírExtra
Még Németország sem tudja hosszabb távon elviselni a menekülthullám terhét, ha minden évben 800 ezres nagyságrendben érkeznek menedékkérők - figyelmeztetett egy csütörtöki interjúban Thomas de Maiziere német belügyminiszter. A tárca szerdán 450 ezerről 800 ezerre módosította a menedékkérők számának alakulásáról szóló előrejelzését, amelyből egy új becslés szerint az következik, hogy a menekültügyi kiadások idén meghaladhatják a 10 milliárd eurót.

Thomas de Maiziere a két országos közszolgálati televízióban, az ARD-n és a ZDF-n sugárzott interjúban rámutatott, hogy Németország fogadja be az Európai Unióba érkező menedékkérők 40 százalékát. 

Sokan vannak

"Ez hosszabb távon túl sok lesz" - mondta a miniszter. Németországnak meg kell birkóznia az idén várható 800 ezer menedékkérő elhelyezésével és ellátásával, és ez sikerül is majd, de ez a nagyságrend tartósan "túl magas egy olyan országnak, mint Németország" - mondta a miniszter.
A konzervatív CDU politikusa közvetve utalt arra, hogy Németország akár vissza is állíthatja a határellenőrzést a menekültválság miatt. Hangsúlyozta, hogy "elkötelezett híve" ugyan az európai eszmének és a nyitott határok elvének, "de ha más európai országok nem tartják be a jogszabályokat, akkor szükségünk lesz egy másik rendszerre, egy olyanra, amely működik".

"Nyitott határokról csak akkor lehet szó, ha kiegyensúlyozottan működik az övezet, amelyben nyitottak a határok, jelenleg pedig nem így áll a helyzet" - mondta Thomas de Maiziere.

Tavaly nagyjából 200 ezer menedékkérő érkezett az országba, és a menekültügyi ellátórendszerre a feladatért felelős tartományi kormányoknak és helyi önkormányzatoknak összesen mintegy 2,2 milliárd eurót kellett fordítaniuk.

Pénzről bővebben

Az idén tavasszal a kormányzat még azzal számolt, hogy 450 ezerre emelkedik a menedékkérők száma, a költségek pedig 5-6 milliárd euróra. Az új előrejelzésben szereplő 800 ezres felső határ pedig már azt jelenti, hogy a menekültügy forrásigénye 9 és 10,5 milliárd euró között lehet - írta csütörtökön az online kiadásában a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap.

A becslés alapja, hogy a tartományi kormányok egy főre számolva éves szinten körülbelül 12 és 13 ezer euró közötti összegű költségtérítést fizetnek az önkormányzatoknak a menedékkérők ellátásáért, és ez több-kevésbé fedezi is a költségeket.

A menekülthullám fölerősödésével egyre többen sürgetik, hogy a szövetségi kormány vállaljon nagyobb részt a terhekből. Monika Heinold Schleswig-Holstein tartományi pénzügyminiszter egyenesen azt javasolja, hogy Berlin "a bevételi oldal javításával", vagyis új adó bevezetésével vagy adóemeléssel teremtsen pénzt a menekültügyre. A Zöldek politikusa szerint főleg a jómódúaktól kellene nagyobb áldozatvállalást kérni, és szerinte az örökösödési adó emelése lenne a leginkább megfelelő.

Külön teher a felnőtt kísérő nélkül érkező 18 évesnél fiatalabb menedékkérők ellátása, mert rájuk a gyermekvédelmi előírások vonatkoznak, így nem a menekültügyi ellátórendszerben, hanem a gyámügyi rendszerben kell gondoskodni róluk. Ez évente és fejenként átlagosan 40 ezer eurós kiadást jelent.

A legtöbb fiatalkorú Bajorországba érkezik, ahol eléri Németországot az úgynevezett balkáni migrációs útvonal és a Földközi-tenger felől észak felé tartó útvonal. A tartományban az idén már több mint 11 ezer 18 évesnél fiatalabb, felnőtt kísérő nélküli menedékkérőt regisztráltak. Legtöbbjüknek nincsenek papírjai, ezért életkorukat a hatóságok pszichológus és szociálpedagógus szakemberek bevonásával igyekeznek meghatározni.

A vizsgálatok szerint negyven százalékuk fiatalabbnak mondja magát, sokan azért, mert elterjedt a hír, hogy a 18 éven aluliak sokkal jobb ellátást kapnak, mint a felnőttek. 

Fotó: afroeurope.blogspot.com

 
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását