2024. április 19. - Emma
Az MSZP elnöke szerint a Fidesz nem lát és nem hall, nem hallgat sem a tiltakozókra, sem a szakmai szervezetekre, sem pedig az önkormányzati vezetőkre, csak a belső konfliktusaival van elfoglalva.
2014. december 23. kedd 13:06 - HírExtra
Tóbiás József keddi parlamenti sajtótájékoztatóján közölte: azzal, hogy kedden reggel a kormánypárti képviselők távolmaradása miatt a parlament nem tárgyalhatott az útdíj-mentesség kérdéséről, a tiltakozóké lett a terep, és az ellenzéki képviselők mindegyike támogatni fogja azokat a demonstrációkat, amelyek a megélhetés költségeinek növelése ellen szerveződnek.

Közölte: több százezer ember azzal szembesült, hogy azt, ami eddig ingyenes volt és most fizetőssé teszik, a kormány kedvezményként próbálja beállítani. Mindezt úgy, hogy nem akarnak tárgyalni róla, pedig a társadalom azt várja, hogy megkérdezzék őket, de ezt a szabályt a Fidesz felrúgta azzal, hogy nem vett részt az ülésen - jelentette ki Tóbiás József.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását