2024. március 29. - Auguszta

A külföldiek ezt írják rólunk

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a magyar baloldali összefogás választási kampányáról közölt cikket hétfői számában.
2014. március 17. hétfő 13:18 - HírExtra
A térdig sárban című cikk szerzője, Stephan Löwenstein írása bevezetőjében kiemelte, hogy "a baloldali ellenzék már jóval a választások előtt a választások utáni időkre készül és manipulációs vádakat agyal ki".

A FAZ szerzője kifejtette, hogy a balközép ellenzéki összefogás a felmérések szerint jelentős hátrányban van a kormánypárttal szemben, és "a számára kedvezőtlen választójog, valamint a saját számlára írható hibák sora miatt kevéssé valószínű, hogy a helyzet változik a következő három hétben". Ráadásul a balközép ellenzék "peches" is, hiszen a szombat délutáni tüntetésüket vihar miatt nem tudták megtartani, pedig Orbán Viktor délelőtti beszéde alatt még sütött a nap - tette hozzá.

A parlamenti helyek több mint felét kitevő egyéni mandátumok sorsa az egyszerű többség elve alapján dől el, ami a relatíve legerősebb pártnak kedvez, és a rendszer sok további eleme is a Fidesznek előnyös "ténylegesen, vagy állítólagosan" - fejtette ki Stephan Löwenstein, megjegyezve, hogy "az ellenzékhez közeli kiadványokban már zajlik országosan és nemzetközileg annak az elbeszélésnek az előkészítése, miszerint a választások nem tiszták".

Az ellenzéki összefogás pártjai levonták a választójogból adódó következtetéseket, hiszen közösen indulnak, de egységről nem lehet beszélni, az eddigi kampányuk pedig "annyira szürke, mint a kormány által cserbenhagyott polgárokat ábrázoló plakátjaik" - írta a FAZ szerzője, hozzátéve egyebek között, hogy a Simon-ügy "pusztító" hatást fejt ki a szocialisták hitelességére.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását