2024. március 28. - Gedeon, Johanna

"Paks az évszázad üzlete - az oroszoknak"

Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője szerint a paksi atomerőmű bővítése valóban az évszázad üzlete, de a kormány állításával szemben nem Magyarország, hanem Oroszország számára.
2014. március 14. péntek 12:41 - HírExtra
A volt miniszterelnök pénteken sajtótájékoztatón elmondta: azzal, hogy az orosz kormány csütörtökön nyilvánosságra hozta a hitelszerződés részleteit, lebuktatta az Orbán-kormányt, amely hazudott a beruházásról.

A paksi bővítés rossz üzlet Magyarországnak - jelentette ki Bajnai Gordon. Hozzátette: a bővítéssel a kormány mai árfolyamon 3120 milliárd forinttal növeli az államadósságot, az elektromos áram ára a duplájára fog emelkedni, és az is világossá vált, hogy a hitel kamata nagyjából a kétszerese a korábbi IMF-kölcsönnek.

Huszonegy éven keresztül minden magyar családnak évi 100 ezer forint "atomadót" kell fizetnie azért, hogy Oroszországnak törlesszünk - fogalmazott.

Az Együtt-PM szövetség vezetője szerint a kormány hazudott, amikor azt állította, Magyarországnak a beruházás időszakában nem kell önrészt fizetnie. A hitelszerződés tervezetéből kiderül, hogy az országnak minden évben, akár már idén is, átlagosan 80 milliárd forint önrészt kell fizetnie - közölte.
Bajnai Gordon szimbolikusnak nevezte, hogy a hitel törlesztőrészleteit 2026-tól minden év március 15-én kell visszafizetni.

A volt kormányfő egy kérdésre azt mondta: ha igaz volt kabinetfőnökének állítása, és Matolcsy György 2011 novemberében gazdasági miniszterként egy ebéden valóban elmondta a Goldman Sachs bankárainak azt a még nem publikus információt, hogy Magyarország felvette a kapcsolatot a Nemzetközi Valutaalappal, akkor megszegte hivatali esküjét és szakmai hibát követett el. Szerinte a piacfelügyeleti mellett büntetőeljárásnak is helye lehet, Matolcsy Györgynek pedig le kellene mondania a Magyar Nemzeti Bank vezetéséről.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását