2024. április 20. - Tivadar

Nem vezethet a részegen elkapott rendőrtábornok

Hatszázezer forint pénzbüntetésre ítélték, valamint három évre eltiltották a járművezetéstől szerdán azt a rendőr dandártábornokot, aki január 31-én erősen ittasan vezette szolgálati járművét Dunakeszinél - tájékoztatta a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség szóvivője a határozat kihirdetése után az MTI-t.
2014. február 26. szerda 12:23 - HírExtra
Gyugyi Csilla közölte: a Dunakeszi Járásbíróság gyorsított eljárásban hozott ítélete nem jogerős, mert az ügyész súlyosbításért fellebbezett.

A rendőr dandártábornok január 31-én a szolgálati autójával Budapesten, a Külső Szilágyi úton Dunakeszi felé haladt, amikor ittassága miatt felhajtott egy terelőszigetre, majd jelzőtáblának ütközött. Ennek ellenére továbbment, végül Dunakeszin, az M0-s autóúton lelassult és megállt, miközben működtette a kocsi tetején lévő kék villogót - idézte fel a történteket az ügyészségi szóvivő.

A dandártábornokot a mögötte haladó járőrök igazoltatták, az alkoholszonda megfújását azonban megtagadta, ezért vérvizsgálatra vitték. A vizsgálat súlyos fokú alkoholos befolyásoltságot állapított meg.

A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt állította bíróság elé a rendőr dandártábornokot, és a vádiratban foglaltaknak a bíróság helyt adott - mondta Gyugyi Csilla.

Koszta János, a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője azt közölte az MTI-vel, hogy az ügyész indítványozta a dandártábornok lefokozását, de a bíróság elutasította ezt az indítványt.
A Blikk korábbi információi szerint a dandártábornok a történtek idején az Országos Rendőr-főkapitányság rendelkezési állományában volt, a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) átvezényelve.

A Népszabadság pedig azt írta, hogy korábban a Központi Bűnügyi Igazgatóságon, majd a Bűnügyi Ellátó Igazgatóságon szolgált. Az MTI korábbi megkeresésére a GVH azt közölte, hogy a dandártábornok 2011. április 15-étől rendelkezési állományból vezényléssel került a hivatalhoz, a felderítő iroda élére.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását