2024. április 19. - Emma
Háztartási mindenest keres a brit uralkodó, de a sikeres jelentkező nem számíthat fényűző javadalmazásra.
2014. január 28. kedd 07:12 - HírExtra
A Buckingham-palota - a királyi család első számú londoni rezidenciája - a hétfőn megjelent álláshirdetésben "előrelátó és lelkes" munkatársat keres, akinek feladatkörébe tartozik majd II. Erzsébet királynő értékes antik műgyűjteményének rendszeres - és hangsúlyozottan óvatos - tisztogatása, valamint a királyi hálószoba takarítása ugyanúgy, mint az uralkodó fürdőjének elkészítése.

A monarchia hivatalos honlapján megjelent hirdetés szerint a sikeres jelöltnek emellett felelősségi körébe tartozik majd, hogy gondját viselje a királyi család vendégeinek, és ő felel a vendéglakosztályok tisztaságáért és általános rendben tartásáért is.

A jelentkezőnek készen kell állnia a palotába érkező vendégek poggyászának ki- és becsomagolására, ruháik kivasalására és alkalomadtán a száraztisztítás megszervezésére, ékszereik gondos őrzésére, fürdőjük elkészítésére, sőt kérés esetén öltözködésükben is segédkeznie kell.

Mindezért azonban az udvar mindössze 14 400 fontot (5 millió forintot) hajlandó fizetni évente - ez nem egészen a fele a brit alkalmazotti átlagbérnek. Igaz ugyanakkor, hogy a sikeres jelöltnek az állás mellé szállás és koszt is jár.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását