2024. április 16. - Csongor

Kína bázist szeretne a Holdon

Nemcsak embert küldene a Holdra a jövőben Kína, de kutatóbázis felállítását is tervezi ott - írja a Zsenmin Zsipao központi lap szerdai számában.
2014. január 8. szerda 15:50 - HírExtra
Az újság Csang Jü-huát, a Csang'o-3 űrszonda december végi sikeres Holdra szállásának helyettes főtervezőjét idézi. Csang egy Sanghajban tartott szakmai rendezvényen nemrég úgy fogalmazott: Kína tervei között az ember Holdra küldése mellett egy állandó holdbázis felépítése is szerepel.

Utóbbi szerepe új típusú energiaforrások felfedezése lenne. Az égitesten ipari és mezőgazdasági termelőbázisokat hoznának létre, valamint a földi légkörtől eltérő, egyedi adottságokat felhasználva többek között gyógyszereket állítanának elő. Csang úgy fogalmazott: a kísérlet az emberiség életterének kiterjesztésének lehetőségét igazolhatná.

A szakember megerősítette: a következő kínai Hold-misszió, a Csang'o-5 elindítása 2017-ben várható, annak feladata talajminták begyűjtése lesz. Űrhajóst a Csang'o-5-öt követően küldenének a Holdra, ennek technológiáján jelenleg is dolgoznak, hivatalos engedélyt még nem kapott a misszió.

Kína decemberben lépett be - az Egyesült Államok és Oroszország mellett - a holdjáró nemzetek tagjai közé, miután a Csang'o-3 űrszonda a Jade nyúl holdjáró robottal együtt sikeresen Holdra szállt, alig hat évvel Hold-programjának kezdete után. Soha ezelőtt nem szállt még le kínai űreszköz valamely égitesten. A teljes mértékben kínai technológia garantálta eseményt történelmi áttörésként, a "kínai álom" részeként jellemezte a kínai sajtó, s az a nemzetközi közösségben is elismerést váltott ki.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását