2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Lehet tekerni

Hajdú-Bihar megyében 2012-ben csaknem 30 kilométer kerékpárutat építettek összesen kétmilliárd forint európai uniós forrásból - közölte Mező Ferenc, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (ÉARFÜ) igazgatója csütörtökön Balmazújvárosban.
2013. január 31. csütörtök 17:16 - HírExtra
Ebből eddig Berettyóújfaluban, Hajdúböszörményben, Komádiban, Bocskaikertben és Balmazújvárosban teljesen elkészült a beruházás 800 milliós támogatással, míg Hajdúsámsonban, Nagyhegyes és Balmazújváros között, valamint Vámospércsen és Püspökladányban jelenleg is tart a fejlesztés 1,2 milliárd forint uniós forrás felhasználásával - tette hozzá az igazgató a most elkészült balmazújvárosi, mintegy 3,5 kilométeres kerékpárút avatásán.

Mező Ferenc elmondta azt is, hogy a 2013-ban záródó uniós költségvetési időszakban 321 milliárd forint állt rendelkezésre a regionális operatív program keretében az észak-alföldi régióhoz tartozó három megyében fejlesztési támogatásra. Ebből 265 milliárd forintra már szerződést kötöttek a nyertesekkel, és 141 milliárdot már ki is fizettek - jegyezte meg.

Közlése szerint hétfőn zárult le a kis- és középvállalkozások telephely-fejlesztési pályázata, amire addig 250 pályázat érkezett be a fejlesztési ügynökséghez. Jelenleg erre 1,7 milliárd forintforrásuk van, de kezdeményezték további 1,3 milliárddal való kiegészítését.

Mező Ferenc ismertetése szerint Balmazújváros tavaly 777 millió forint uniós forrást kapott fejlesztésekre az Észak-alföldi Regionális Operatív Program forrásaiból.

Koroknai Imre, a város alpolgármestere az MTI-nek a helyszínen elmondta: a 3,5 kilométeres kerékpárút 235,5 millió forintba került, s ezzel több, mint 7 kilométerre növekedett a kerékpárutak hossza a településen.

A most átadott útszakasz folytatásaként készül el a Balmazújvárost Nagyhegyessel összekötő, mintegy 7 kilométeres kerékpárút, amelyre a két település 450 millió forint pályázati pénzt nyert - fűzte hozzá Balmazújváros alpolgármestere.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását