2024. április 18. - Andrea, Ilma

Ej, az izlandi lányok... és a neveik!

Lágy Szellő lett egy 15 éves izlandi lány neve immár hivatalosan is a hatóságokkal folytatott viharos küzdelem után.
2013. január 31. csütörtök 16:22 - HírExtra
Csütörtökön mondta ki egy bíróság a szigetországban, hogy törvényesen használhatja a Bjarkadóttir vezetéknevű bakfis a Blaer - Lágy Szellő - keresztnevet, amelyet anyja adott neki, és amelyre csecsemőként meg is keresztelték. Ahogy akkor az anya, úgy a szertartást vezető lelkész sem tudta, hogy a Blaer név nem szerepel a hivatalosan adhatók között. A lelkész idővel tájékoztatta az anyát, hogy hibázott. A nő az izlandi Emberi Nevek Bizottságához fordult, kérve, hogy tegyen kivételt, ám a hatóság elutasította azzal indokolva, hogy a név nem felel meg a szabályoknak.

Az anya - Björk Eidsdóttir - nem nyugodott bele az elutasításba, és nem volt hajlandó lányának a hivatalos névsorban szereplő 1853 lánynév közül választani (fiúk számára 1712 lehetőség van), ezért gyereke egyszerűen csak Stúlka Bjarkadóttirként, azaz Bjarkadóttir Lányként szerepelt a hatósági iratokon egészen mostanáig. A csütörtöki bírósági tárgyaláson a lány kinyilvánította, hogy nincs gondja a Lágy Szellővel, és ezek után a bíróságnak sem volt, így az ügy lezárult.

A probléma nem egyedi Izlandon, viszont ez az első eset, hogy pert vesztett az izlandi Emberi Nevek Bizottsága. A mindössze 320 ezer lelket számláló országban jelenleg mintegy 200 egy évnél idősebb gyermeknek nincs bejegyzett keresztneve, a lakossági nyilvántartásban csak stúlkaként és drengurként - lányként és fiúként - szerepel, többnyire azért, mert vagy a szülők nem közöltek adatot a hatóság felé, vagy a gyerek külföldön él.

Izlandon nemcsak azért utasít el neveket a hatóság, mert úgy véli, hogy azok furcsasága miatt a gyermeket gúnyolhatják, ami lelke sérüléséhez vezethet, hanem a sajátos nyelvtani szabályok okán is. Az izlandi ABC 32 betűs, és nincs benne C, azért nem engedélyezett az olyan - másutt igencsak közkeletű - név, mint a Carolina, Christa, Cara vagy a Cesil - jegyezte meg az Impunity Watch című amerikai jogi szemle.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását