2024. április 19. - Emma

Mivel lehet jó eredményeket elérni?

Rövid ideig tartó társadalmi felzárkózási projektekkel nem lehet tartós és valódi eredményeket elérni a halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok körében - hívta fel a figyelmet az egyik nemrég lezárult európai uniós projekt szakmai értékelője kedden Budapesten egy a témában tartott konferencián.
2013. január 29. kedd 13:55 - HírExtra
Kósa Eszter az MTI-nek elmondta, a négy ország bevonásával zajló program célja az volt, hogy a szegénységben, hátrányos körülmények között élő fiatalok életében - egyéni mentorálással, személyre szabott fejlesztéssel és más módszerekkel - változásokat indítsanak el társadalmi beilleszkedésük érdekében.

Hozzátette: cél volt az is, hogy a "kísérletek" tapasztalatai alapján tagállami és uniós szinten is olyan javaslatokat fogalmazzanak meg, amelyek a 16 és 25 év közötti hátrányos helyzetű fiatalok segítését szolgálják.

Magyarországon Nyírtelek döntően romák lakta településrészén, Görögszálláson kezdte el a munkát a Magyar Szegénységellenes Hálózat másfél évvel ezelőtt. A projektbe tizennyolc 16 és 21 év közötti fiatalt vontak be, és legtöbbjüknél sikerült is pozitív változásokat elindítani például az oktatás, illetve a képzés területén, a felzárkózási program azonban rövidnek bizonyult.

Kósa Eszter hangsúlyozta: súlyos szakmai-etikai dilemmát jelent számukra, hogy a pozitív folyamat megszakadt, így most azon gondolkodnak, hogyan lehetne a megkezdett programot tovább vinni. Mint fogalmazott, nyilvánvaló, hogy a fiatalokat "otthagyni nem lehet", ezért most forrásokat keresnek, ám jelenleg nem látnak olyan kiírást, amelyre pályázhatnának. Ahhoz, hogy a fiatalok igazi esélyt kaphassanak, három szakember két-három éves munkájára, illetve annak finanszírozására lenne szükség - tette hozzá.

Kósa Eszter arra figyelmeztetett, hogy a nyírteleki nem az egyetlen hasonló félbeszakadt program, sok olyan van, amire nem épül egy következő, pedig az eredményességhez szükség lenne erre.

Úgy látja, a projekt egyik fő tanulsága az, hogy rövid ideig tartó projektekkel nem szabad beavatkozni a hátrányos helyzetű közösségek életébe, mert azzal csak az igényeket keltik fel, ez pedig veszélyes lehet. Jelezte ugyanakkor, a nyírtelki projekt eredményességét - és egyben folytatásának szükségességét - mutatja, hogy a fiataloknak megváltozott a saját jövőjükről alkotott képe, motiváltak a változtatásra, és képesek együttműködni. Voltak, akiknek máris sikerült kitörniük a hátrányos helyzetből ösztöndíj elnyerésével, szakmaszerzéssel vagy munkába állással - fűzte hozzá.

Kósa Eszter szerint a nyírségi projekt rávilágított arra is, hogy a már létező szolgáltatásokat lehet jól működtetni, és arra is, hogy újakra is szükség lenne, ám nem elszórtan, hanem területi vagy társadalmi stratégiákra felfűzve.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását