2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Nyertes kerékpárosok

Az elmúlt két évben az Új Széchenyi Terv regionális operatív programjaival csaknem 450 kerékpáros tevékenységre nyertek támogatást a pályázók - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedési Infrastruktúra Főosztályának helyettes vezetője a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely cím átadó ünnepségén csütörtökön Tatán.
2013. január 24. csütörtök 13:46 - HírExtra
Holnapy László hozzátette, hogy a 2010-2012 közötti időszakban csaknem 300 kilométernyi önálló kerékpárút épült meg, országosan pedig összesen 955 kilométer olyan útszakasz létesült, amely az európai előírásoknak megfelelő kerékpáros közlekedésre alkalmas.

A kerékpáros projektek eredményeként 1350 helyszínen helyeztek ki összesen 17 ezer kerékpár fogadására alkalmas tárolókat vagy támaszokat, 38 kerékpárszerviz jött létre, 640 bicikli vált kölcsönözhetővé, 200 kerékpározásra ösztönző kampányt tartottak, amelyek félmillió embert értek el mintegy 261 településen.

Holnapy László hozzátette, hogy a minisztérium kiemelt figyelmet szentel a kerékpárosok közlekedési oktatására, mert a csökkenő baleseti tendenciák mellett 10 éve ugyanannyi, évente 1800-2000 balesetet szenvednek kétkerekűvel.

Hamarosan megindul a KENYI Kerékpáros Nyilvántartó rendszer fejlesztése és az országos kerékpáros hálózat adatbázisban jelenleg nem szereplő szakaszainak részletes felmérése. A főváros belső kerületeiben a tervek szerint augusztusban megkezdődhet a közösségi kerékpáros közlekedési rendszer, a BuBi próbaüzeme.

Budapesten jelenleg jócskán 20 százalék alatt van a kerékpárral közlekedők aránya, a fejlesztéssel megkezdődhet a felzárkózás az ezt az értéket legalább kétszeresen meghaladó országos átlaghoz - mondta a főosztályvezető-helyettes.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kerékpárosbarát pályázatainak nyomán csütörtökön 14 település és 24 munkahely vehetett át Kerékpárosbarát címet. Új pályázóként nyert Kerékpárosbarát Település címet Hévíz, Nyírtura, Szarvas és Veszprém. Ismételten megkapta a címet Békés, Tata, Mórahalom, Dévaványa, Békéscsaba, Dabas, Győr, Budapest XVII. kerülete (Rákosmente), Hódmezővásárhely és Tapolca. A 2013. évi kerékpárosbarát pályázatokat a tervek szerint májusban írja ki a tárca.

A díjátadónak idén a Kerékpárosbarát címét többedszerre megújító Tata városa adott otthont. Horváthy Lóránt (Fidesz-KDNP) az MTI-nek elmondta: várhatóan február közepén kivitelezési szerződést kötnek a Tatát Tatabányával összekötő kerékpárút megvalósítására, amelyet az Által-ér völgyében építenek meg csaknem félmilliárd forintból.

Az ünnepségen Békéscsaba polgármestere, Vantara Gyula (Fidesz) elmondta, hogy az utóbbi 2-3 évben mintegy 820 millió forintot fordítottak a megyeszékhely és a szomszédos települések közötti kerékpárút-hálózat kiépítésére, többek között Békés és Békéscsaba összekötésére
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását