2024. március 29. - Auguszta
Bár kevesen tudják, az október utolsó napjára eső angolszász halloween régebbi hagyomány, mint a keresztény Mindenszentek és halottak napja.
2012. november 1. csütörtök 05:52 - Pál Fanni
Az egyik legrégebbi ünnep

A közhiedelemmel ellentétben halloween ünnepe, mely az angolszász országokból indult, mára azonban az egész világon ismertté vált, egészen az ősi kelta hagyományokig nyúlik vissza. Ebben a különös ünnepben több mondavilág is keveredik: római, kelta és keresztény hagyományok mosódtak össze.

A hiedelem úgy tartja, október utolsó napján az élők és a holtak világa közti határ elvékonyodik, ezért a régiek ijesztő maskarákba bújtak, hogy megvédjék magukat az ártó szándékú lelkektől.

Répából tök

A töklámpás világszerte halloween szimbólumává vált. Készítésének hagyománya egy régi ír mondán alapul. A legenda szerint Jack, egy részeges csirkefogó sikeresen lóvá tette az ördögöt, s ezzel elkerülte a pokolban való szenvedést. Részegessége miatt azonban a mennyországba sem kerülhetett, így örökös bolyongásra ítéltetett. Az ördög azonban megkönyörült rajta, s odavetett neki egy izzó széndarabot, hogy ne a vaksötétben kelljen járnia az éjszakát.

A szóbeszéd szerint, hogy a láng ki ne hunyjon, Jack egy kivájt marharépába tette a széndarabot. Azóta ennek a lámpának fénye mellett keresi nyugvóhelyét.Később az eredeti történetben szereplő marharépát az egyszerűbben faragható tök váltotta fel.

A kereszténység terjesztésekor a hittérítők a pogány ünnepeket vették alapul. III. György 835-ben az addig tavasszal ünnepelt mártírok napját ezért október 31-re helyezte át, így kapcsolta össze a kelta szokással. Innen ered az elnevezés is: All Hallow’s Eve, azaz mindenszentek éjszakája.

Csokit vagy csínyt !

Az angolszász országokban ezen az éjszakán aki csak teheti ,rémisztő jelmezbe bújik, a gyerekek pedig háztól-házig járnak, hogy minél több csokoládét és egyéb édességet gyűjtsenek össze. Ha egy háztól üres kézzel kell távozniuk, az ott élők biztosra vehetik, hogy valamilyen csínytevésnek esnek majd áldozatul.

Tilos dolgozni

Az ezt követő napon, november elsején ünnepeljük Mindenszentek napját (All Hallow’s Day). Ezen a napon a katolikus egyház az összes üdvözült lélekre emlékezik. Csakúgy, mint a halottak napja, katolikus ünnepből mára ez a nap is a halottainkról való általános megemlékezéssé nőtte ki magát.

A magyar népi kalendárium szerint Szent Márton napja is erre az időpontra esik, a népi hiedelem pedig úgy vallja, ezen a napon tilos bármiféle munkát végezni.

Mindenszentek napján a családok hagyományosan feldíszítik szeretteik sírját, virágokat visznek és gyertyát gyújtanak, ezzel megemlékezve a halottról. A néphiedelem úgy tartja, hogy a halottak ezen az éjen kikelnek sírjaikból, sok helyen ezért eggyel több terítékkel tálalják az ünnepi vacsorát.

Halottak napja

A Mindenszentek napját követő november másodika hivatalosan is a saját halottainkra való emlékezés napja.

Ez az ünnep mindhárom közül a legújabb,988-ban vezette be Szent Odiló bencés apát, hogy ne csak az üdvözült, hanem az összes elhunyt lélekről megemlékezzünk. A kezdeményezés egy katolikus hittételen alapul: a kisebb bűnökért purgatóriumban bűnhődő lélek üdvözülését meggyorsítja, ha az élők könyörögnek érte.

Az ezen a napon tartott gyászmisék az örök életről és a feltámadásról szólnak, ezzel nyújtanak vigaszt a szeretteiket gyászolóknak.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását