2024. április 20. - Tivadar

Ötven juhot loptak el

Elloptak több mint félszáz juhot ismeretlenek Jász-Nagykun-Szolnok megye két településéről egyetlen éjszaka alatt – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.
2012. március 26. hétfő 15:55 - HírExtra
Szabó Zita elmondta: a vasárnapra virradóra történt lopások egyikét a Tiszasashoz tartozó sziki tanyavilág egyik bérelt ingatlanján követték el. Innen 10 bárányt és 20 kifejlett birkát tulajdonítottak el ismeretlen tettesek, az elsődleges becslések szerint mintegy 700 ezer forint kárt okozva az állatok tulajdonosának.

Még ugyanezen az éjszakán egy fegyvernek-örményesi tanyára is behatoltak ismeretlen tolvajok, akik 15 anyabirkát, 14 bárányt és egy vízszivattyút vittek magukkal. A zsákmány összértéke ezen a helyen megközelítette a 800 ezer forintot – tette hozzá az őrnagy, jelezve, hogy a rendőrség a két ügyben indított eljárások során a cselekmények közötti kapcsolat lehetőségét is vizsgálja.
Hozzátette: az esetek nyomán eddig nem merült fel olyan adat, amely a szokatlanul nagy mennyiségű bárány eltulajdonítását összefüggésbe hozná a húsvét közeledtével.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását