2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Kevesebb kábítószer

Magyarország a dél-balkáni kábítószer-kereskedelem útvonalán helyezkedik el, de egyre kisebb a tranzitforgalom - ismertette kedden, Budapesten az ENSZ Nemzetközi Kábítószer-ellenőrző Szerve (INCB) éves kábítószer-jelentését Topolánszky Ákos, a Magyar ENSZ Társaság kábítószer-ellenes munkacsoportjának vezetője.
2012. február 28. kedd 14:52 - HírExtra
Mint elmondta: elsősorban heroint szállítanak át Magyarországon, amely továbbra is a legveszélyesebb, a legtöbb halálos áldozatot követelő drog Európában.

Topolányszky Ákos hozzátette: Európában továbbra is a kannabisz (marihuána, hasis) a legelterjedtebb, míg a kokain fogyasztása és kereskedelme stabilizálódott. Magyarországon továbbra is alacsony a kokaint használók aránya.

Magyarországon a heroint használók más kábítószerekre, köztük szintetikus drogokra álltak át. Ezek egy része legálisan beszerezhető, áruk pedig jóval alacsonyabb, mint a hagyományos ópiátoké - mondta el Topolányszky Ákos.

Nyírády Adrienn, a Nemzeti Drog Fókuszpont igazgatója keddi előadásában a drogfogyasztás és a társadalmi kirekesztődés kapcsolatáról beszélt. A kábítószer-fogyasztók csaknem 90 százaléka rendezett lakáskörülmények között él - ismertette.

A felmérésekből kiderül, hogy könnyebben válnak kábítószer-használóvá a csonka családban felnövő gyermekek. A munkanélküliek főleg ópiátokat (heroint, metadont) használnak, míg a tanulók, hallgatók elsősorban kokaint, kannabiszt és amfetamint fogyasztanak - tette hozzá.

Gyékiss Roland, a Kék Pont Kontakt programvezetője a keddi tájékoztatón elmondta: Józsefvárosból és a szomszédos kerületekből évente átlagosan 1200 aktív kliens vesz részt legalább egyszer az önsegítő programjukban.

Mint elmondta: a józsefvárosi droghasználók többsége férfi, de évről-évre növekszik a nők szerhasználata: 2010-ben már elérte a 28 százalékot a női kábítószer-fogyasztók aránya.
A Kék Pont felmérései szerint az elmúlt 5 évben 26-ról 30 évre nőtt a kábítószer-fogyasztók átlagéletkora. Gyékiss Roland hozzátette: míg öt éve a drogfogyasztók 68 százaléka heroint használt, addig mostanra az amfetamin lett a legnépszerűbb kábítószer, 62 százalékos aránnyal.

Az új, szintetikusan előállított úgynevezett dizájner drog, a mefedron használati aránya a Józsefvárosban 2010-re elérte az 5 százalékot - tájékozatott a Kék Pont Kontakt programvezetője.
Az INCB kedden nyilvánosságra hozott jelentése szerint 2011-ben sem sikerült visszaszorítani a kannabisznövények terjedését Európában, a termesztésük Nyugat- és Közép-Európában drámaian emelkedett, ráadásul mind gyakoribb, hogy ezt úgymond ipari mértékben, elsősorban különlegesen kialakított helyiségekben végzik.

Az INCB szerint ugyanakkor csökkent az Európában elfogott kannabiszcsempészek száma. A jelentés szerint több szállítmányt feltehetően már Észak-Afrikában elfogtak. Az elmúlt években Nyugat-, illetve Közép-Európában stagnált a kokainfogyasztás, míg Dél- és Kelet-Európában növekedést tapasztaltak.

A kokain továbbra is vezető drognak számít, az Európai Unióban kezelt új kábítószeresek egyötöde ezt fogyasztotta az elmúlt években - olvasható a jelentésben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását