2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Az adósok a hirdetőtáblákra valóak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint interneten nem lehet közzétenni a helyi adósok listáját, azt csak a helyben szokásos módon, például a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján hozhatják nyilvánosságra.
2012. február 21. kedd 13:54 - HírExtra
Péterfalvi Attila az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében felszólította az önkormányzati adóhatóságokat, hogy az adóval tartozó magánszemélyek személyes adatait távolítsák el honlapjukról, és a jövőben is tartózkodjanak az internetes közzétételtől.

A hatóság elnöke arra is felhívta a jegyzők figyelmét, a "szerencsés megoldásnak" azt tartaná, ha a közzétételt megelőzően megfelelő türelmi időt biztosítanának az állampolgároknak arra, hogy tartozásukat – annak esetleges átütemezését is lehetővé téve – rendezhessék.

Péterfalvi Attila a szerint azért kell a helyi adótartozással rendelkező polgárok személyes adatait a honlapokról eltávolítani, mert az internetes közzététel révén a személyes adatok a világ bármelyik pontján elérhetővé válnak, ami túlmutat a jogalkotó szándékán.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy több települési jegyző az önkormányzat honlapján a helyi adó- és gépjárműadó-tartozással rendelkező magánszemélyek nevét, címét, az adótartozás összegét adónemek szerinti bontásban közzétette, vagy a közeljövőben közzé kívánja tenni.

Ezzel kapcsolatban utaltak arra: az adózás rendjéről szóló törvény 2012. január 1-jétől jogalapot teremtett arra, hogy az önkormányzati adóhatóság helyi adó és gépjárműadó esetében az ezer forintot elérő adótartozással rendelkező magánszemélyek nevét, címét és az adótartozás összegét az esedékességet követő tizedik naptól a helyben szokásos módon közzétehesse. A törvény meghatározza a közzététel feltételeit és az adatok közzétételnek módját.

Péterfalvi Attila álláspontja szerint az önkormányzatok honlapjain történő nyilvánosságra hozatal nem felel meg a törvény előírásának. Az önkormányzati adóhatóság adóztatási tevékenységével összefüggésben elrendelt nyilvánosságra hozatal során ugyanis tekintettel kell lenni arra, hogy a helyi önkormányzat költségvetésébe tartozó adóbevételek a helyi választópolgárok közösségét érintik, így a közzététel – a jogalkotó szándéka szerint is – csak a helyben szokásos módon történhet meg.

A NAIH elnöke szerint a helyben szokásos módnak olyan közzétételi forma tekinthető, amelynek révén elsősorban a helyi választópolgárok közösségének tagjai értesülnek az adatokról; ilyen például a hivatal hirdetőtábláján való megjelentetés.

Péterfalvi Attila szerint az internet nem tartozhat a helyben szokásos módon történő közzététel körébe, hiszen a világhálón közzétett adatok a világ bármely pontján elérhetővé válnak. Az ilyen jellegű nyilvánosságra hozatal pedig értelemszerűen túlmutat azon a célon, amire a jogalkotó szándéka a helyi közösség körében irányult - írta az adatvédelmi hatóság elnöke.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását