2024. március 28. - Gedeon, Johanna
A kormány hétfő reggeli ülésén bejelentette kabinetje lemondását Emil Boc, Románia miniszterelnöke.
2012. február 6. hétfő 10:48 - HírExtra
Emil Boc (Havasrekettye, 1966. szeptember 6. – ) román politikus, 2008 decembere óta Románia miniszterelnöke. 2009. október 13-án első kormánya megbukott, miután a román parlament megszavazta az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványt. Második kormánya 2009. december 23-án alakult meg.

Rövid életrajz

1991-ben végzett a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia karán, majd 1995-ben ugyanitt a jogi karon. 1996 óta a kolozsvári ügyvédi kamara tagja. Egyetemi előadótanár a kolozsvári egyetem politikai és közigazgatás-tudományi karán illetve a jogi karon. 1992 és 1998 között több ízben külföldi egyetemeken volt tanulmányi ösztöndíjas (1992 - Nottingham, 1994 - Pittsburgh, 1996 - Charlottesville, Virginia, 1997 és 1999 - Brüsszel, 1998 - East Lancing, Michigan).

2003-tól kezdve a Demokrata Párt (PD) ügyvezető elnöke és a párt parlamenti csoportjának vezetője. A 2004-es helyhatósági választásokon Kolozsvár polgármestere lett, 2008-ban az első fordulóban újraválasztották a szavazatok 76,2%-ával. Miután a Demokrata Párt egyesült a Teodor Stolojan-vezette Liberális Demokrata Párttal Demokrata Liberális Párt (PD-L) néven, az új szervezetnek Emil Boc lett az elnöke.

2006-ban tett javaslatát, mely szerint az ÁFA-t a jövedelmek függvényében kellene differenciálni, a közgazdászok abszurdnak és kivitelezhetetlennek minősítették. Utóbb Emil Boc megmagyarázta, hogy a javaslatot félreértelmezték; ő valójában a célirányosabb szociális védelemre gondolt, amely a legszegényebb rétegek kedvezményezését szolgálta volna.

2008. december 15-én, a választások következtében és a Traian Băsescu által eredetileg jelölt Teodor Stolojan visszalépése után, az államelnök Emil Bocot jelölte Románia miniszterelnökének.

Forrás: Wikipedia

Amint bővebb információ áll a rendelkezésünkre, frissítjük a hírt.

Forrás: MTI/HírExtra/Wikipedia
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását