2024. március 29. - Auguszta

A Jobbik garanciát kér

A fővárosi Jobbik kormányzati garanciát kér a 32 milliárd forintos zárolt normatív támogatás feloldására; a BKV-t érintő előterjesztést csak akkor szavazza meg, ha a Fővárosi Közgyűlés befogadja az erre vonatkozó módosító indítványukat.
2012. január 25. szerda 10:39 - HírExtra
Szilágyi György, a párt budapesti elnöke szerdai sajtótájékoztatóján megdöbbentőnek nevezte a kormány halogató politikáját, álláspontja szerint ezzel nehéz helyzetbe sodorja Budapestet.

"Egyes fővárosi és országgyűlési képviselők a befolyásukat nem arra használják fel, hogy javítsanak Budapest és Magyarország helyzetén, hanem arra, hogy önös érdekeiktől vezérelve félretájékoztassák a kormányt" - vélekedett a jobbikos politikus, megjegyezve, hogy "egyetlen cél vezérli ezeket az embereket, a főpolgármesteri szék elfoglalása".

Szavai szerint a Jobbik meggyőződött arról, hogy Budapestnek nincsenek rejtett tartalékai, ezért felszólítja Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert, Lázár Jánost, a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjét és Rogán Antal fideszes képviselőt, hogy ha mégis tudnak ilyenről, akkor álljanak elő ezekkel az adatokkal; ha nem, akkor tegyenek meg mindent, hogy a kormány rövid időn belül rendezze a helyzetet.

Losonczy Pál, a Jobbik fővárosi frakcióvezetője közölte: a frakció csak akkor támogatja a BKV-ról szóló előterjesztést, ha a kormány konkrét biztosítékokat ad a fővárosnak arról, hogy a 32 milliárd forintos normatíva meg fog érkezni.

Ha nem, akkor Budapest és ezzel együtt az ország is össze fog omlani - tette hozzá. Kitért arra is, hogy elkapkodottnak tartja az elektronikus jegyrendszerre vonatkozó javaslatot. Mint mondta, nem érti, miért kell egy "egy londoni utazási szisztémát átvennünk, amiről nem is tudjuk, hogy Budapestre alkalmazható-e".

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását