2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Görögország méretű erdők tűnnek el

Görögország területének megfelelő nagyságú erdő vész el évente a világon a Természetvédelmi Világalap (WWF) német tagszervezetének számításai alapján: a csoport szerint az elmúlt nyolcezer évben az erdők 35 százaléka semmisült meg.
2011. május 26. csütörtök 11:39 - HírExtra
Az erdőterület csökkenése azonban nem csak a világ népességnövekedésének számlájára írható, igaz, az lényegesen felgyorsította a folyamatot - hangsúlyozza a szervezet A világ erdőségei - állapotjelentés című tanulmányában, amelyet a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása (www.derstandard.at) ismertetett.

Míg azonban a múltban elsősorban a mai ipari országok erdőterülete csökkent, ma szinte kizárólag a trópusokra jellemző a szomorú irányzat - magyarázta Philipp Göltenboth, a németországi WWF erdővédelmi szakembere.

A tanulmány alapján az erdők megsemmisítése a szén-dioxid-kibocsátás révén nagyobb mértékben járul hozzá az éghajlatváltozáshoz, mint az egész közlekedési szektor, tehát minden autó, hajó, repülő és teherautó együttvéve.


Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását