2024. április 20. - Tivadar

A kormány szerint mindenkire szükség van

A miniszterelnök szóvivője és a Fidesz frakcióvezetője szerint Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy lemondhasson a tapasztalt, életerős emberek munkájáról, éppen ellenkezőleg, a nyugdíjkorhatár eléréséig biztosítani kell számukra a munkalehetőséget.
2011. május 14. szombat 16:03 - HírExtra
Szijjártó Péter és Lázár János az MTI-hez eljuttatott közös közleményében az MSZP-s Harangozó Tamás szombati sajtótájékoztatójára reagált, ahol az ellenzéki képviselő azt mondta, pártja szerint totális támadás sok százezer ember megélhetése ellen a fideszes Lázár János és Balsai István nyugdíj- és szociális ellátásokra vonatkozó, pénteken benyújtott alkotmánymódosítási javaslata.

Orbán Viktor kormányfő szóvivője és a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kommünikéjében ugyanakkor azt emelte ki, hogy az elmúlt nyolc év szocialista kormányai súlyos örökséget hagytak hátra, a Gyurcsány-korszakban ugyanis a végletekig eladósították Magyarországot. "Most a legfontosabb cél, hogy az államadósságot le tudjuk győzni, ehhez szükség van az ország megújítására és mindenkinek a munkájára, aki dolgozni tud" - hangsúlyozták.

Lázár János és Balsai István pénteken terjesztette az Országgyűlés elé alkotmánymódosítási javaslatát, amely rögzítené: nyugdíjat az kaphat, aki betöltötte az általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Ugyanakkor törvény rendelkezhet arról, hogy a korhatárt még el nem érők is részesülhessenek nyugdíjban. A javaslat indoklása arra utal, hogy ez például a nők 40 évnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulására vonatkozhat. A módosítás szerint "az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően folyósított nyugellátás törvényben meghatározottak szerint csökkenthető és szociális ellátássá alakítható, munkavégzésre való képesség esetén megszüntethető".

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

becistar
2011. május 15. 14:40
Azokat kellene felülvizsgálni, akiknek 500 000ft feletti nyugdíjuk van, holott el sem érték még a nyugdíjkorhatárt! Nem a munkaképtelen embereket megfosztani a 60 000ft nyugdíjtól. Ez teljesen elfogadhatatlan! Ezzel az alkotmány modosítási javaslattal ellehetetlenítenék több ezer család megélhetését!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását