2019. augusztus 24. - Bertalan

A pápának elege van a háborúból

XVI. Benedek a líbiai harcok befejezését, párbeszédet és a diplomácia szerepvállalását sürgette húsvét vasárnap a vatikáni Szent Péter téren a Rómának és a világnak szóló áldásában.
2011. április 24. vasárnap 18:43 - HírExtra
A líbiai konfliktustól szenvedőknek emberbaráti segélyben kell részesülniük - jelentette ki az egyházfő. Arra kért minden országot, hogy legyen együttérző a sok afrikai menekülttel, és "lássa őket szívesen". A pápa az Urbi et Orbi áldással zárja húsvéti szertartásait. A húsvétvasárnapi misén, amelynek keretében az áldást osztotta, hívők és turisták tízezrei vettek részt.

A mise azon részére, amelyben XVI. Benedek beszédét mondta, egybehangzó hírügynökségi jelentések szerint már több mint százezer ember gyűlt össze, megtöltve a Tiberis folyótól a Vatikánig nyúló sugárutat. A Szent Péter teret Hollandia ajándéka, 42 ezer virág és növény díszítette.

"Miközben a mennyekben béke és boldogság honol, sajnos a Földön ez nem így van. A mi világunkban a húsvét örömével szöges ellentétben áll az a sok könny és panasz, amely nélkülözésből, éhínségből, betegségekből, háborúkból és erőszakból fakad. Kívánom, hogy Észak-Afrika és a Közel-Kelet minden országának állampolgárai - különösen a fiatalok - tegyenek a közjó elősegítéséért és egy olyan társadalom felépítéséért, amelyben legyőzik a szegénységet, és minden politikai döntést az ember iránti tisztelet vezérel. A béke és az emberi méltóság legyen úrrá a sötétségen, a megosztottságon, a gyűlöleten és az erőszakon" - mondta XVI. Benedek.

Az elefántcsontparti konfliktussal kapcsolatban egymással való megbékélésre és megbocsátásra kérte a nyugat-afrikai ország lakosait. Imádkozott azért, hogy a kettős természeti katasztrófát elszenvedő japán társadalom találjon vigasztalást fájdalmára. A katolikus egyház 84 éves feje már vasárnap nyári rezidenciájára, Castel Gandolfóba siet, hogy felkészüljön elődje, II. János Pál boldoggá avatására, amelyre a következő hét végén kerül sor.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Ön szerint mit várhat a világ Donald Trump elnökségétől?
Trump maga az élő dögvész. Háborút, szegénységet, könnyeket...
Valószínűleg a történelem legmegosztóbb amerikai elnöke lesz, jó pár rossz húzással
Semmi különöset, bár nem szimpatikus.
Semmi különöset, bár szimpatikus.
Jónak tartom Trump kinevezését, a világ jó irányba halad.
Biff Tennen már van, de hol marad Marty Mcfly?
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását