2024. március 28. - Gedeon, Johanna
A washingtoni védelmi minisztérium bejelentése szerint az amerikai hadsereg szombaton első ízben hajtott végre légicsapást pilóta nélküli repülőgéppel a líbiai polgárháborúban.
2011. április 24. vasárnap 07:36 - HírExtra
"Helyi idő szerint szombaton kora délután megtörtént az első, Predatorral végrehajtott csapásmérés" - közölte a Pentagon egy szóvivője. Hozzátette ugyanakkor, hogy a drónok bevetéséről semmilyen más részletet nem fognak közölni. A felfegyverzett Predatorok bevetését Barack Obama elnök rendelte el a héten, miután egyes NATO-országok a líbiai légi műveletek fokozását szorgalmazták.

Obama annak ellenére hozta meg döntését, hogy az Egyesült Államok továbbra is igyekszik csak a háttérből támogatni a Kadhafihoz hű erők ellen irányuló szövetséges műveleteket. A Pentagon csütörtökön bejelentette, hogy két Predatora folyamatosan készen áll a bevetésre Líbia felett. Még aznap sor került első bevetésükre is, de a rossz időjárási viszonyok miatt az első csapásmérést csak szombaton tudták végrehajtani.

Ezeket a gépeket az teszi különlegessé, hogy képesek alacsonyabbra ereszkedni, s így pontosabban bemérni a célpontokat. Ennek nagy jelentősége van "most, hogy (a Kadhafi ezredeshez hű erők) kezdik védőállásokba beásni magukat" - magyarázta James Cartwright amerikai tábornok, az egyesített vezérkar helyettes főnöke, hozzátéve, hogy a drónokat sikerült tökéletesen alkalmassá tenni úgymond a városi hadviselésre.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását