2024. március 29. - Auguszta

Tőkés: szükség van az egyházak megújulására

A történelmi egyházaknak nemzetfenntartó szerepük van, egyházi megújulás nélkül a nemzet erkölcsi újjászületése nehezen valósítható meg - mondta Tőkés László, az Európai Parlament (EP) néppárti alelnöke Budapesten.
2011. március 17. csütörtök 19:48 - HírExtra
Tőkés László az egyházügyi államtitkárral, Szászfalvi Lászlóval közösen tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a nemzeti együttműködés rendszerében, a nemzetpolitikában is végbement tavaly a rendszerváltozás, "a Gyurcsány-korszak egyházellenes és koncepciótlan politikájának vége lett". Az egyház- és nemzetpolitika a nemzeti felemelkedés szempontjából rendkívül fontos - hangsúlyozta.

Az EP alelnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy meg kell valósulnia a határon túli magyarokkal foglalkozó egységes szórványpolitikának, az ezen a téren megfigyelhető rivalizálással fel kell hagyni, a nemzetpolitikai és a vallásügyi államtitkárság ügyeit pedig "még inkább integrálni kellene". A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és az egyházügyi államtitkárság égisze alatt konvergens nemzetpolitikára van szükség - mondta.

Tőkés László szerint az elmúlt 20 évben "nem szabadság, hanem szabadosság volt" Magyarországon, ami "azt a szocialista-liberális szellemiséget tükrözte, amely tovább rombolta a megtévesztett magyar társadalmat, (...) tovább rombolta a határon túli magyarok és az anyaország kapcsolatait".

Beszélt arról is, hogy Romániában, ahol 19 elismert felekezet van, az "ortodoxia egyeduralma" miatt nem hoztak új egyházi törvényt.

Valószínűsítette, hogy "lesznek támadások" a Magyarországon most tárgyalandó új egyházi törvény kapcsán, ahogy a médiatörvény vagy az alkotmány tervezete ügyében is voltak. Tőkés László ugyanakkor azt mondta: ahogy a médiatörvényről megállapították, hogy EU-konform, úgy "nem kell különösebben aggódni" az új egyházi törvény tekintetében sem.

Megállapította, hogy a román-magyar kapcsolatok az utóbb időben kedvezően alakultak, egyúttal arra kérte Szászfalvi Lászlót: a közeljövőben tartandó romániai tárgyalásai során vesse fel a magyar alapítású egyházi egyetemek állami támogatásának, illetve a felekezeti oktatásnak az ügyét.

Mint mondta, 20 "felemás státuszú" magyar egyházi középiskola van Romániában, mert ott csak állami és magánoktatás kategória létezik, az egyházi "a kettő határán sínylődik". Ugyancsak fel kell vetni a tárgyalásokon az egyházi tulajdonok kérdését, mert egyebek mellett a sepsiszentgyörgyi és a zilahi kollégiumok helyzete bizonytalan - tette hozzá Tőkés László.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását