2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Gyurcsány:ezt rendszert le kell váltani

Gyurcsány Ferenc szerint a miniszterelnök egyeduralmat épít, "a rendszerdúlás" már megtörtént, az alkotmányos rend a porban hever.
2011. február 18. péntek 17:53 - HírExtra
Új baloldali ellenzék jön létre?


A volt miniszterelnök évértékelő beszédében kifejtette: rendszerváltozás szükséges a szocialista pártban, hogy az MSZP megfelelő választ adhasson az "orbáni önkényre", és részt vehessen az 1989-es alkotmány értékeire épülő új köztársaság megteremtésében. 

Nem az MSZP szétszakítására, hanem a szocialista párt erényeire építő, fogyatékosságait kiküszöbölő új balközép párt létrehozására van szükség; "az MSZP-ből csináljunk új baloldali pártot" - mondta majdnem másfél órás beszéde végén Gyurcsány Ferenc.

Orbán: önkényuralmi rendszert épít


"Vége a harmadik a magyar köztársaságnak, Orbán lerombolta és az önkény rendszerét építi" - jelentette ki a szocialista politikus, az MSZP Demokratikus Koalíció Platformjának vezetője évértékelő beszédében pénteken, hozzátéve: ezt a rendszert le kell váltani. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: "mostantól nem a kormány, hanem Orbán Viktor önkényre épülő rendszerének ellenzéke vagyunk."

Ha Magyarországon valóban működne az elszámoltatás és a bűnösök felelősségre vonása, akkor Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédét az ország egyik legbiztonságosabb börtönének vagy fegyházának beszélőjén mondhatta volna el - közölte Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője pénteken az MTI-vel.

"A miniszterelnök politikája Tisza István osztályönzéséből, Gömbös nemzeti egység- és vezérkultuszából, Mindszenty keresztény fundamentalizmusából táplálkozik. Ez nem a mi világunk. Ez a múlt. Mi le akarjuk zárni ezt a múltat, és birtokba akarjuk venni a jövőt. Ennek ma Orbán és rendszere a legnagyobb akadálya. Ezt a rendszert kell leváltani, ez a mi dolgunk, minden demokrata dolga" - mondta.

Kifejtette: Orbán Viktor liberálisból lett "az önkény miniszterelnöke", miután megértette, hogy a választók jelentős része nem tartja sokra a szabadságot. "Ma azt mondja: a szabadságért cserébe jólétet adok" - vélekedett, hozzátéve: úgy tűnik, a választók többsége tudomásul veszi, elfogadja vagy egyenesen támogatja Orbán "szabadságért kenyeret programját". Szerinte azonban nemsokára azt fogják látni: se kenyér, se szabadság.

Szólt arról is, hogy megítélése szerint mi vezetett a Fidesz-KDNP kétharmados többségéhez. Elismerte, hogy abban a szocialista kormányok tévedései is közrejátszottak. Kiemelte, hogy 2002 után elégségesnek hitték az osztogatást, majd az arra válaszul kényszerűen érkező megszorításokat. Az okok között említette: sokan a baloldalon nem vették észre időben, hogy a Fidesz az ellenfél megsemmisítését célzó totális politikai háborút folytat, valamint azt is, hogy az MSZP és a kormány közelében többeket "a morális, kulturális romlásnak olyan világa érintett meg, amely önmagában is képes volt aláásni a kormányzás hitelét".

Hosszan elemezte saját szerepét, felelősségét. Elismerte: első ciklusában, 2004-től nem volt ereje és bátorsága, hogy változtasson, elsősorban győzni akart, "megadni az esélyt, hogy reformok sorozatával jobb országot teremtsünk". Azonban - folytatta - a 2006-os fordulatra nem készült fel eléggé sem szakmailag, sem politikailag. Őszödi beszédéről azt mondta: "egy árulást követően a drámai szónoklat gyilkos fegyver lett" ellenfelei kezében. "Őszöd egyfelől a reformfelelősség és az igazság, másfelől az árulás és a hazugság jelképe lett" - húzta alá.

Beszélt arról, hogy amikor majdnem tíz éve másodszor is a politikára adta a fejét, hátat fordítva a "talán még a felső középosztálynál is jobb élet nyugalmas, biztonságos világának", jobbá, igazságosabbá akarta tenni Magyarországot. Mint mondta, hitt az igazában, és a "történelmi vereség" ellenére ma is hisz benne, bár van, amit másképp csinálna.

"Jó ügyet és tisztességes világot álmodtam és képviseltem, de belátom: nem elég jól" - fejtette ki, megjegyezve: nem volt elég eltökélt, hogy ellenálljon rossz kompromisszumoknak, hogy megküzdjön politikai és emberi hiányosságaival. "A feladat (...) amire vállalkoztam túlnőtt rajtam és rajtunk, akikkel dolgoztam, akiknek vezetésére vállalkoztam. De eszemben sincs feladni" - mondta.

Gyurcsány Ferenc szerint az elmúlt időszak tanulsága, hogy felelőtlen ellenzékből felelőtlen kormány lesz, ezért a mai ellenzéknek arra is válaszolnia kell, hogy miből fedezné azokat a követeléseket, amelyeket megfogalmaz. Pénteki évértékelő beszédében így a többi között vagyonadót szorgalmazott, és hozzátette: nem szabad szociális elégedetlenséget szítani, ha a kormány az euró bevezetése érdekében felelősen akar gazdálkodni.

Kiemelte, az ország elemi érdeke, hogy legyőzve "a fiskális alkoholizmust" belátható időn belül csatlakozzon az euróövezethez. Véleménye szerint amit Orbán Viktor állít, vagyis hogy erre még egy évtizedig nincs lehetőség, ellentétes a nemzeti érdekkel. E felfogás helyett - hangsúlyozta - a baloldali kormányok gazdaságpolitikai hibáit is kijavítva, mielőbb meg kell teremteni az euró bevezetésének feltételeit.

Mint mondta, tudja, hogy ez nem könnyű, szigorú és kényelmetlen döntéseket is igényel, de "ebben és csak ebben" partnerséget és támogatást ajánl a miniszterelnöknek. "Nem szítunk szociális elégedetlenséget csak azért, mert a kormány felelősen akar gazdálkodni" - jelentette ki.

Szavai szerint azonban Orbán Viktor zsákutcába viszi az országot, mert miközben az eladósodottság miatt ostorozza az elmúlt nyolc évet, olyan gazdaságpolitikát folytat, amelynek következtében folytatódni fog az államadósság növekedése, és amiért a válságadók kivezetését követően ismét óriási hiány fenyeget. Véleménye szerint nem a válság, hanem az igazságtalan adórendszer és a szerkezeti átalakításoktól való ódzkodás tesz szükségessé 700 milliárd forintos kiigazítást.

Szólt arról, hogy megítélése szerint közfoglalkoztatásra, oktatásra, valamint a tudomány és a kultúra támogatására a jelenleginél több pénzt kell biztosítani. Ezt a havi 4-500 ezer forintnál többet keresők személyi jövedelemadójának fokozatos emelésével, a százmillió forintot meghaladó vagyonra kivetett vagyonadóból és az ugyanilyen értékhatár felett bevezetendő örökösödési adóból lehetne fedezni - mondta a volt kormányfő.

A volt kormányfő szorgalmazta, hogy indítsák el az ország történetének legnagyobb közfoglalkoztatási programját, amely legalább 2-300 ezer embernek ad munkát a gyermekvédelemben, a szociális gondozásban, az idősek ellátásában, az oktatásban, a közművelődésben, a településgondozásban és az erdőgazdálkodásban.

Az egészségügy megmentése, az ellátás javítása érdekében azt is szükségesnek ítélte, hogy az emberek többsége valahogyan - akár "a vizitdíj, vagy hívjuk bárhogy" újbóli bevezetésével - anyagilag is részt vállaljon ebben.

Kitért arra, hogy mindig is ellenezte a kettős állampolgárságot, amely szerinte ellentétben áll a határon túli magyarok autonómiatörekvéseivel, felgyorsítja a szülőföld elhagyását, és ezzel "végleg beteljesíti Trianon tragédiáját." Hozzátette: ha a választójogot kiterjesztik a nem Magyarországon élő magyar állampolgárokra, az itt lakók úgy érezhetik, azok döntenek sorsuk felől, akik nem viselik e döntés következményeit, ez pedig drámai konfliktusokat szülhet
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását