2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Ítéletgyárrá változnak a bíróságok?

Nem kell megjelenniük a tárgyaláson a vádlottaknak márciustól; miután nélkülük is születhet ítélet, a távolmaradásával senki nem húzhatja vég nélkül a pert.
2011. február 5. szombat 10:21 - HírExtra
Ez azt is jelenti, hogy gyakran papírból döntenek majd, s félő, hogy a bíróság "ítéletgyárrá" válik. Ruttner György ügyvéd a "vádlott nélküli tárgyalás" intézményét jogi hungarikumnak nevezte a lapnak. Szerinte több okból aggályos a vádlott távol maradása, és akár az ügy elhúzódásához is vezethet.

A vádlott ugyanis az új lehetőséggel élve taktikázhat, mert törvény biztosította joga, hogy a tárgyalásról ki-bejárjon, és emiatt később az addig nélküle lefolytatott eljárást részben vagy egészben meg kell ismételni, ha például valamilyen új bizonyítékkal hozakodik elő.

Frech Ágnes, a Fővárosi Bíróság büntetőkollégiumának vezetője szerint a törvénymódosítás a bíróság számára csupán lehetőségként, nem pedig kötelezettségként írja elő, hogy a vádirat kézbesítésével egyidejűleg tájékoztathatja az érintetteket a távolmaradás jogáról. Amikor tehát a tettes jelenléte nélkül a bizonyítási eljárás aggálytalanul nem folytatható le, a bíró továbbra is a "személyes megjelenés kötelezettségével" idézheti majd a vádlottat – mondta.

Frech Ágnes attól sem tart, hogy a vádlottak visszaélhetnének a számukra biztosított "kibejárás jogával". Azt maga sem vitatja, hogy az új szabályok szerint a tárgyalásról való részvételről lemondó nyilatkozat után bármikor meggondolhatják magukat, ám azoknak az eljárási cselekményeknek a megismétlését, amelyekről saját döntésük alapján lemaradtak, bizonyosan nem kérhetik.

A törvény nemcsak a vádlott jelenléti kötelezettségét oldja fel, hanem arra is lehetőséget ad, hogy az ügyész indítványára a tanú személyes meghallgatásától is eltekintsenek, s elegendő csupán a nyomozás során tett tanúvallomás felolvasása. Ez lehet ésszerű indítvány, ugyanakkor aggályokat is felvet – mondta –, hiszen az ügyvéd jelenléte a nyomozás során általában nem biztosított, ezért előfordulhat, hogy bizonyítékként felhasználják annak a tanúnak a vallomását is, akivel személyesen sem a bíróság, sem a vádlott, sem a védő nem találkozott.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását