2024. április 19. - Emma

Ezt viseld 2011-ben - Képekkel!

A divatdiktátorok minden év elején megalkotják az új év vezető színvilágát. A 2011-ben a pantone (azaz kopott) színekre esett a választás. Mostanra tehát körvonalazódtak az idei irányzatok, melyek az alábbiak.
2011. január 29. szombat 12:23 - Kancsár Edina
A dizájnerek előtérbe helyezték az ötvenes évek stílusában megálmodott A- vonalú szoknyákat, szűk, derékig érő gombos blúzokat és kardigánokat, míg a feltűnő cukorkaszínek a 60-as évek rockabilly trendjét jelenítik meg.

Idén a bohém csapzottság is megengedett lesz: sok nő például nem tudja elképzelni, hogy az öv- cipő- táska színe eltérjen egymástól, pedig idén ez is divat lesz. Természetesen nem arról van szó, hogy abszolút össze nem illő színeket kell párosítani egymással, csupán annyit jelent, hogy idén lazulni fognak a merev szabályok.

2011-ben a kényelem is előtérbe kerül, mind a cipők, mind a ruhák terén: sokkal hordhatóbbak lesznek az idei divatos ruhaneműk. A kényelmesség irányelvének tudható be az is, hogy visszatérnek az alacsonyabb sarkú cipők és egyre inkább elterjednek majd a hosszabb- lezserebb szoknyák is.

2011 SZÍNTREND

Rózsavörös (Honeysuckle)


Ez egy különleges rózsaszín, magyarul talán a rózsavöröshöz áll a legközelebb. Az egész 2011-es év a szexi és nőies divatot képviseli, amihez igazán jól passzol ez az erőteljes és pimasz rózsaszín.

Jason Wu, Christopher Kane, Gianfranco Ferre

Méhviasz-sárga (Beeswax)


Ez egy igazi tavaszi szín, mely egy méz tónusú árnyalata a sárgának. Vidám és egyben nagyon energikus árnyalat, melyet elsősorban a sötétebb bőrűeknek ajánlanak. Ez a szín elsősorban a könnyedebb, szellősebb ruhadarabokhoz passzol.

Cynthia Rowley, Prabal Gurung, Nanette Lepore

Vörösesbarna (Russet)

Ez egy klasszikus romantikus és nőies árnyalat, mely önmagában is nagyon elegáns, de fokozhatjuk a hatást kék színű kiegészítőkkel. Különlegessé, hogy tele van élettel.

Amanda Wakeley, Hermès, Ter et Bantine

Tengerkék (Regatta)

Az egyik legnépszerűbb szín lesz a szezonban a kék ezen változata, mely a tengerkék árnyalatának felel meg.

Angelo Marani, Costume National, Alberta Feretti

Korall-rózsaszín (Coral Rose)

A narancs továbbra is megtartotta népszerűségét, de ez a változat inkább vörös-narancs alapú lesz. Kifinomult, ám annál energikusabb szín, mely a 2011-es év egyik legnyerőbb árnyalatának ígérkezik.

Jason Wu, Christopher Kane, Gianfranco Ferre

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását