2017. november 17. - Hortenzia, Gergő

A MÁV hazait akar

Szarvas Ferenc a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója nyílt levélben kérte fel a hazai kis- és középvállalkozásokat arra, hogy véleményükkel, ötleteikkel, javaslataikkal járuljanak hozzá ahhoz, hogy minél több hazai kis- és középvállalkozás váljon a MÁV beszállítójává, új alapokra helyezve a velük való együttműködést.
2011. január 21. péntek 13:50 - HírExtra
A MÁV a közösségi közlekedés átalakításának részeként hozzálátott a működés hatékonyságát akadályozó problémák feltárásához. Ennek egyik pillére, a MÁV beszerzési politikájának és gyakorlatának új alapokra helyezése. A MÁV csoport beszerzései éves szinten mintegy 80 milliárd forintot tesznek ki.

A nemzeti vasúttársaság évente több száz nyílt közbeszerzési és egyéb beszerzési eljárást hirdet. Mindezek a legkülönfélébb területeken adnának lehetőséget a kis- és közép vállalkozások bevonására és a beszerzések jelentős részében, élénk verseny eredményeként a nyertes ajánlattevővel való szerződésre. A beszerzéseket professzionális elektronikus árlejtési rendszer segíti, amely nagyszámú ajánlat egyidejű fogadására képes. A beszerzések 30%-kát már ezen a rendszeren keresztül intézi a vállalatcsoport.

A vasúttársaság tapasztalati szerint azonban, többnyire alig akad jelentkező a meghirdetett beszerzési eljárásokra. Ráadásul, az alacsony részvétel miatt, sok esetben nem alakul ki valós versenyhelyzet, így a MÁV-nál sem lehetnek biztosak abban, hogy a legjobb terméket vagy szolgáltatást kapják partnereiktől.

A MÁV gazdasági és morális megújulása nem képzelhető el a beszerzések racionalizálása nélkül. A vállalat csoportnál, jelenleg is folyamatosan vizsgálják, hogy vajon melyek lehetnek az okai annak, hogy a meghirdetett közbeszerzési eljárások nem keltik fel a vállalkozók érdeklődését.

A MÁV vezetése biztos abban, hogy a legpontosabb és leginkább megszívlelendő véleményeket, ötleteket, javaslatokat maguktól a kis- és középvállalkozásoktól kaphatják. Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, a mai napon nyílt levélben fordult a hazai kisbeszállítókhoz, arra kérve őket, hogy osszák meg véleményüket a cégcsoport által kiírt közbeszerzésekkel kapcsolatos tapasztalataikról, esetleges távolmaradásuk hátteréről, mondják el véleményüket, javaslataikat, döntésük indokait!

„Meggyőződésem, közös érdekünk az, hogy a nemzeti vasúttársaság beszerzéseiben minél többen vehessenek részt, ezért szeretnénk új fejezetet nyitni a vállalkozók és a MÁV új vezetése közötti együttműködésben, egészen új alapokra helyezve azt.” -mondta el Szarvas Ferenc elnök-vezérigazgató, majd hozzátette: „A kis- és középvállalkozások felvetései, valamint a mi vizsgálataink alapján születő tanulságokat közzé fogjuk tenni és egy Beszállítói Konferencia keretében tárgyaljuk meg az összegzett tapasztalatokat. Határozott célunk az, hogy a nemzeti vasúttársaság átfogó modernizálását tiszta lappal kezdjük.”
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön kire szavazna az országgyűlési választáson?
MSZP
Jobbik
Fidesz-Kdnp
Momentum
LMP
Együtt
DK
Kétfarkú Kutya Párt
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását