2024. március 28. - Gedeon, Johanna
A háttérben meghúzódó szocialista és fideszes érdekeltségekről beszélnek a nyerőgépbiznisz berkeiben. Nem csoda, hogy egyes hírek szerint a Jobbik vállalná magára a rendteremtést a területen. Jön a nyerőgépes vizsgálóbizottság?
2011. január 19. szerda 11:48 - HírExtra
Ugyan még tart a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által decemberben elrendelt átfogó vizsgálat a nyerőgépbiznisz visszásságainak feltárására, egyesek már most tudni vélik, milyen eredménnyel végződik.

Lázas vizsgálódás

A Szerencsejáték Felügyeletnél, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál és a Mérésügyi Hatóságnál azután kezdtek vizsgálódni, hogy (mint arról korábban a HírExtra is beszámolt) Lázár János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a miniszterhez címzett írásbeli kérdésében firtatta még novemberben az üzletág visszásságait.

Lázár konkrétan arra volt kíváncsi, vajon miért nem érdekli az államot a pénznyerő automatákból származó bevétel, illetve hová kerültek a sokak szerint évek óta nem megfelelően szabályzott terület százmilliárdjai.

A válaszul elindított vizsgálatról egyelőre keveset lehet tudni, hiszen a három belső ellenőr és négy külsős szakértő közreműködésével végzett átvilágítás még nem fejeződött be.



Levajazott eredmény?


Ez a hivatalos verzió. A HírExtra azonban nem hivatalos forrásból úgy értesült, Lázár János és a Fidesz nem fog meglepődni a vizsgálat eredményein, sőt sokan már most komoly összeget tennének arra, a kormány pontosan tudja, mire (nem) derít fényt a vizsgálat.

Legalábbis papíron.

Ezért is döntött úgy a témában évek óta aktív Szerencsejátékosok Érdekvédelmi Közhasznú Szervezete, hogy összeállít egy kérdéscsokrot, melyet Matolcsy és a minisztérium figyelmébe ajánlanak, s mely egy valódi vizsgálat alapjait is képezheti (a kidolgozott anyagot hamarosan eljuttatják az illetékeseknek).

Új arcok a történetben

Ráadásul a témához eddig visszafogott közönnyel közelítő politikai élet is felpezsdülhet a közeljövőben. A HírExtra információi szerint ugyanis a Jobbik komolyan fontolgatja, hogy a vizsgálat lezárta után fejest ugrik a politikai csemegének ígérkező ügybe.

Egyes bennfentes információk szerint néhány politikus arra készül, hogy parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását javasolja, amennyiben a Matolcsy-féle vizsgálat nem hoz elfogadható eredményt.

"Lázár János felvetése a 400 milliárdos adókiesésről túlzónak tűnik. Kétségtelen azonban, hogy jelentős bevételkiesés jelentkezik pont egy olyan ágazatban, melynek meglehetősen nagy a társadalmi destruktív hatása. Azt támogatjuk, hogy átfogó vizsgálat induljon a kérdésben" - mondta a HírExtrának Volner János, a Jobbik parlamenti képviselője.

Volner azt is hozzátette, a jövőben mindenképpen szeretnének foglalkozni ezzel a kérdéskörrel.

"Ha az állam nem tesz meg mindent, hogy bevasalja az adókat a nyerőgépeket üzemeltető vállalkozóktól, akkor semmi értelme az adómérték megemelésének" - reagáltak a HírExtra értesüléseire a parlament második legfiatalabb pártjánál.

A múlt


Korábban egyébként Császár Antal (független, majd fideszes) és Gulyás József (SZDSZ-es majd független) képviselők személyében ketten is próbálkoztak a nyerőgépeket érintő adószabályok megváltoztatásával. Javaslataik azonban nem futottak be túl sikeres karriert - előbb a lobbiérdek győzött, utóbbi esetben pedig a parlament közönyössége döntötte be az építő jellegű ötleteket.

Szerettük volna megkérdezni a témáról Schreiber Istvánt, a nyerőgép üzemeltetőket és gyártókat összefogó Magyar Szerencsejáték Szövetség elnökét, ő azonban - miközben a minisztérium sorsdöntőnek látszó vizsgálatot tart az általa felügyelt üzletág esetleges szabálytalanságairól - külföldön tartózkodik, szabadságát tölti az Egyesült Államokban (egy szakreferens azonban készséggel nyilatkozott a szövetségtől portálunknak - lásd keretes írásunkat).

A jövő

A vizsgálat tehát még folyamatban, miközben néhányan azt rebesgetik, Andy Vajna kaszinós "visszábbvonulása" is a nyerőgépbiznisz fideszes átalakításának egyik első jele...

"Lehetnek olyanok, akik próbálnak ügyeskedni"
"A vizsgálat fel fogja tárni, hogy milyen szabálytalanságok, hány esetben történtek, illetve titkolt-e el valaki adót" - mondta a HírExtrának Erdei Csaba, az Magyar Szerencsejáték Szövetség szakreferense. "Mint minden piacon, itt is lehetnek olyanok, akik próbálnak ügyeskedni. Csakhogy sokkal szigorúbban szabályzott piacról beszélünk, mint a gazdaságban bárhol. A szankciók is kemények, nem éri meg csalni. Ráadásul a gépek számának csökkenése is azt mutatja, hogy ha ez olyan nagy üzlet lenne, mint amilyennek egyesek beállítják, akkor nem hogy hétezer gép nem szűnt volna meg, hanem egyre bővülne a piac. Azért csökken a gépek száma, mert az üzemeltetők sokszor már azt a százezer forintos, az államnak járó adót sem tudják kifizetni."

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

tasi
2011. április 20. 15:16
Én a nyerőgépeseket kiszolgáló kereskedelmi szektorban dolgozom kollégáimmal együtt. Évek óta csökkenő forgalmunk van, és ha ilyen irányban haladunk, lassan eljutunk oda, hogy bezárunk. Valamennyi kollégám, és én is, becsületesen dolgozó szakember vagyunk, hiteleink, gyerekeink vannak, mint mindenki másnak. A nyerőgépek jelentős részében a havi össznyereség nem közelíti meg a tervezendő adó mértékét. Egy nyerőgép üzemeltető cég ÁFA-t fizet be, mert nem ÁFA körös, OMH díjakat, engedélyezési díjakat, havi játékadót, negyedéves ellenőrzési díjat, társasági adót, járulékokat. Ma a vendéglátók szinte 100%-a veszteséges, vagy nullszaldós, és örülnek, ha a gépből származó bevétellel meg tudnak élni. Az üzemeltetők nem vesznek új gépeket, nézzék meg az eladásokat valamennyi árusítassal foglalkozó cégnél. Nem vesznek alkatrészeket sem már annyit, stb. A nyerőgépek száma soha nem látott mélyponton van, sok vendéglátó már így is bezárt, mert a gép üzemeltetése a cég számára nem volt rentábilis. Arról nem beszélve, hogy 5 év után ki kell dobni őket, mert ezt írja elő a jogszabály. Ergo 5 év múlva ismét kb. 1,5M Ft + ÁFA értéken újat kell venni. A nyerősök, a közhiedelemmel ellentétben, nem tudják már a 100E Ft havi adó mellett sem a cégeiket szinten tartani. Ez látszik erősen a mi forgalmunkban is. A játékgépek havi adóemelésével kapcsolatban ugyanez a helyzet. Lázár úr erősen el van tájolódva a havi bevételeket illetően, de csak 1 adat: ha ennyire jó sztük a piac, akkor mivel magyarázzák az óriási gépdarabszám hanyatlást? Nem ismerik a matematikailag jó szorzatot, Volt egy ideális adóösszeg, ami mellett a gépek darabszámával szorozva, magasabb adóösszeget tett el az állam is. Ezen az ideális havi adóösszegen rég túl vagyunk. Ha ezt az iparágat tönkreteszik, átjáttszák (mert igen jelentős hányada magyar tulajdonú kisebb vagy nagyobb cég), akkor tönkreteszik a vendéglátást, és az ehhez kapőcsolódó kiszolgáló iparágakat. Nem fog kelleni takarítónő sem, de a ropit beszállító cég sem fog eladni. Nem 60-70E embert érint ez, sokkal nagyobb a kapcsolódó iparágakkal együtt az aggódó emberek száma. Arról nem is beszélve, hogy 99.8% az adó bfizetési hajlandóság. Nem tudom, bármilyen szakma tudja-e ezt prezentálni ma Mo.-on? Ill. ez tervezhető adóbevétel hóról hóra egész pontosan. Össz. kb. 80mrd Ft-ról ebszélünk évente adó témában, és rengeteg, ebben vagy ehhez kapcsolódóan dolgozuó ember megélhetéséről.

Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását