2024. március 28. - Gedeon, Johanna

"Olaj a tűzre" - megint Magyarországgal van a baj?

A médiatörvény miatt Európában nehéz helyzetbe került Magyarország újabb gyanúba keveredett - legalábbis a Le Figaro szerint.
2011. január 16. vasárnap 13:44 - HírExtra
Magyarországnak azután kell ismét magyarázkodnia, hogy az Európai Unió soros magyar elnökségét a brüsszeli hatalom szívében népszerűsítő óriási kultúrtörténeti szőnyegen helyet kapott a Habsburg-birodalom egyik olyan 1848-as térképe is, amelyen "Buda és Pest vezetői a mainál háromszor nagyobb területen uralkodtak" - írta hétvégi számában a Le Figaro. A konzervatív francia újság brüsszeli tudósítása szerint hagyománynak számít, hogy az EU soros elnöki tisztét ellátó tagállam feldíszíti az Európai Tanácsnak azt a központi épületét, ahol az üléseket szokták tartani.

A magyar díszek egyike a 202 négyzetméteres szőnyeg, amely mozaikszerűen mutatja be Magyarország történelmének legdicsőségesebb pillanatait az államalapító Szent Istvántól Vasarelyig, Liszt Ferenctől a Rubik-kockáig.

A lap szerint addig semmi gond nincsen, amíg a látogató el nem érkezik ehhez a bizonyos térképhez, amelyen azok a területek, amelyeket Magyarország az 1920-as trianoni szerződéssel elvesztett, a határain belül találhatók. A jelenleg Horvátországhoz tartozó Zágrábtól az ukrajnai Csernyivciig a szlovákiai Pozsonyon a szerbiai Újvidéken és a romániai Brassón át - említi meg a lap.

A Le Figaro kiemelte, hogy a magyar diplomácia visszautasítja, hogy bármilyen nosztalgiázó vagy soviniszta gondolat vezérelte volna. "Egyszerűen csak a Habsburg-birodalmat idéztük meg" - mondta egy szóvivő a lapnak. A Le Figaro megjegyzi, hogy a magyar történelemben 1848 egyszerre jelenti a Kossuth-féle Bécs elleni forradalmat és az Osztrák-Magyar Monarchia virágzó korszakának a kezdetét. A szomszédos országok, amelyekben közel egy évszázada mintegy 2,5 millió, az anyaországtól elszakított magyar él, azonban a lap szerint ezt nem így értelmezte.

Hivatalos tiltakozás nem hangzott el, de a revansvágy vagy az irredentizmus bármilyen jele gyanút ébreszt, az északi- és a dél-balkáni országokban egyaránt - hangsúlyozza a lap.

A pillanat azért is tűnhet elhibázottnak a Le Figaro szerint, mert Orbán Viktor miniszterelnök mostanában jelentette be, hogy a magyar állampolgárság mellett esetleg választójogot is szándékban áll adni "a volt birodalomhoz tartozó magyarok minden leszármazottjának, ha azt kérelmezik".

A lap szerint megvan a kockázata annak, hogy az a tény, hogy jelenleg Magyarország reflektorfényben áll, olajat önt a tűzre: az Európai Parlamentben szerdán fogadják ugyanis Orbánt. Joseph Daul, az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője pedig a Le Figaro tudósítója szerint már előre leszögezte, hogy elfogadhatatlan a határok el nem ismerése.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását