2024. április 19. - Emma

Berágtak a franciák a magyar médiatörvény miatt

Franciaország azt szeretné, hogy "módosítsák" az új magyar médiatörvényt - jelentette ki kedden a francia kormány szóvivője. Közben a The New York Times is komoly kritikát fogalmazott meg az orbáni politikával kapcsolatban.
2011. január 4. kedd 11:59 - HírExtra
A francia kormány szóvivője a France Inter rádiónak adott nyilatkozatában az AFP hírügynökség ismertetése szerint azt is mondta, hogy a törvény szövege, amelyet már mások is bíráltak az Európai Unióban, "a sajtószabadság súlyos csorbulását" jelenti. Francois Baroin rádiónyilatkozatában úgy vélekedett, hogy "a Magyarországon kialakított eszközrendszer igen látványos (...) a sajtószabadság mélyreható megváltoztatását jelenti, és nyilvánvalóan tagadhatatlan, hogy Franciaország - az unió más országaihoz hasonlóan - azt szeretné, hogy ezt a szöveget módosítsák".

Ez a törvény "nem összeegyeztethető annak a sajtószabadság-eszmének az alkalmazásával, amelyet az európai szerződések mindegyike érvényesnek tekint" - tette hozzá Baroin.

"A francia álláspontnak, amelynek a kormány nevében ma hangot adok, (és) valamennyi európai uniós tagállam álláspontjának kellően határozottnak kell lennie politikai és diplomáciai téren ahhoz, hogy a magyar kormány uniós elnöksége nyugodtabb lehessen ennek a szövegnek a zárójelbe tételével" - mondta a kormányszóvivő, a napokban kezdetét vett magyar uniós elnökség kapcsán.

A január 1-jén életbe lépett új magyar törvény - mint az AFP írja - 730 ezer euróig terjedő büntetés kiszabását irányozza elő a rádió- és televíziós csatornákra "a közérdek, a közrend és az közerkölcs veszélyeztetése" vagy "elfogult tájékoztatás" esetén, anélkül, hogy világosan meghatározná, mit kell ezen érteni.

A jogszabály azt is lehetővé teszi az új médiahatóság számára, hogy forrásaik kiadására kényszerítse az újságírókat a nemzetbiztonságot érintő kérdésekben.

Az Európai Bizottság hétfőn "kétségeit" fejezte ki a magyar törvény ügyében, egyebek közt a médiahatóság függetlenségével kapcsolatban, s részletes tájékoztatást kért Budapesttől - írta a francia hírügynökség.

The New York Times: Orbán felejt


A magyarok joggal büszkék arra, ahogy országuk szembeszállt a szovjet tankokkal 1956-ban, és ahogy segített áttörni a vasfüggönyt a kivándorlás szabadabbá tételével 1989-ben. Nem lehetnek azonban büszkék az új médiatörvényre, amely e héten lépett életbe, épp amikor Magyarország átvette az Európai Unió soros elnökségét - írja keddi szerkesztőségi cikkében a The New York Times. Az Orbán Viktor miniszterelnök Fidesz pártja által életbe léptetett törvény sajnálatos visszalépést jelent az olyan politikai cenzúra felé, mint amelytől a kommunista uralom alatt szenvedett az ország - folytatja az amerikai napilap.

Ennek nem lenne helye egy demokratikus Európában. Olyan sajtófelügyelő tanácsot hoz létre, amelynek minden tagját a Fidesz nevezte ki, s amely ellenőrzi az összes sugárzott, nyomtatott és internetes médiumot, s eldönti, hogy tartalmuk "kiegyensúlyozatlan", "erkölcstelen" vagy "az emberi méltóságot sértő"-e. Ha a tanács rosszall valamit, bénító, egymillió dollárig terjedő bírságot szabhat ki.

Orbán pártja, amely kétharmados parlamenti többséget szerzett tavaly, nem áll meg itt a hatalom megragadásában. Totális háborút vív az intézményes fékek és ellensúlyok ellen, amelyek célja a demokrácia védelme az egypárti uralommal szemben - olvasható a The New York Times cikkében.

A Fidesz már elfogadott olyan törvényt, amely korlátozza az Alkotmánybíróság jogát a pénzügyi intézkedések felülvizsgálatához, beleértve az Orbán általi nyugdíjalap-kisajátítást a költségvetési egyensúly helyreállítása érdekében. A párt megvonta a pénzt az ország független Költségvetési Tanácsától, és megbízható, a párthoz lojális emberekkel töltött be más fontos felügyelő posztokat. És még ennyivel sem érve be, Orbán kinevezett egy tanácsot a magyar alkotmány átírására. A nyolcvanas évek végén Orbán azzal szerzett nevet magának, hogy ellenállt a szovjet elnyomásnak, és kiállt a független politikai életért. Két évtizeddel később ő és pártja mintha elfelejtette volna ezeket az eszményeket.

Az új sajtótörvény joggal késztetett bírálatra sok más európai vezetőt, köztük Angela Merkel német kancellárt, az Európai Parlament vezető tagjait és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet, amely a választások tisztaságát ellenőrzi a földrészen. Orbán egy régivágású szovjet tömbbeli vezető modorában azzal vágott elutasítólag vissza, hogy "a messziről vagy Nyugat-Európából jövő bírálatoktól nem ijedünk meg".

A magyarok nem hajlandók csendben beállni a sorba - írja végül az amerikai újság. - Miután a parlament a múlt hónapban elfogadta a médiatörvényt, több lap üres címoldallal tiltakozott. Megérdemlik az erőteljes, folyamatos nemzetközi támogatást. Orbán úr talán elfelejtette, de Magyarország tragikus történelme megtanította népének, hogy a szabad sajtó - és az ellenőrzött kormány - nem vehető magától értetődőnek - olvasható a lapban. A cikk nyomtatásban a lap New York-i kiadásának A20. oldalán jelent meg.

"Európa igazságtalan Orbánnal szemben"

A viták középpontjába került Orbán Viktor magyar kormányfő védelmére kelt a Rzeczpospolita című lengyel konzervatív napilap - adta hírül kedden a dpa német hírügynökség. A hírszolgálati iroda "Rzeczpospolita: Európa igazságtalan Orbánnal szemben" címmel ismertette a lengyel újság cikkét. Ebből azt idézte, hogy "Orbán meg akarja változtatni Magyarországot, és ebben konzervatív eszmék vezérlik. Új alkotmányt akar adni az országának, és abban Magyarország keresztény örökségének, valamint az emberi élet értékének a tiszteletét írnák elő".

A lengyel lap felhívta a figyelmet arra, hogy hasonló lépéseket tesz José Luis Zapatero, Spanyolország szocialista kormányfője, aki úgy véli, hogy a választók támogatása feljogosítja arra, hogy erkölcsi forradalmat hajtson végre.

A Rzeczpospolita szerint "Európa Spanyolország belügyének tekinti a Zapatero által követett politikát, míg a nyugati baloldalt sokkos állapotba hozta Orbán konzervatív forradalma". - Orbánnak nem szabad elfelejtenie, hogy Európa - még ha igazságtalanul is - a jobboldalnak még jobban a körmére néz - idézte a dpa a lengyel napilapot.
Forrás: MTI/HírExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását