2019. november 13. - Szilvia

Balatoni jéghelyzet: már jó, de még nem szabad

Hétfőtől tervezik a hivatalos jégpályák kijelölését a Balatonon az önkormányzatok és a strandüzemeltetők, a téli sportok kedvelői azonban már javában korcsolyáznak a part menti jégen.
2011. január 1. szombat 19:54 - HírExtra
Győrffy Árpád, a balatoni jéghelyzetről információkat közlő Balatontipp.hu szerkesztője szombaton az MTI-nek elmondta, a korcsolyázók nem vártak a jégpályák hivatalos kijelölésére, ahol megfelelő jeget találtak, már az óév utolsó napjaiban kimentek a tóra. Szinte minden település partjainál található megfelelő jég, amit ki is használnak a korcsolyázók: akad, ahol több mint száz ember is csúszkál a jégen egyszerre.

A Balaton partján egyre több helyen keresik a korcsolyázók kegyeit a vállalkozók, önkormányzatok. A tihanyi Belső-tó partján a hét közepe óta működő szolgáltatásokhoz - forró tea, forralt bor, zene, világítás - hasonlóan Zamárdiban is kitelepültek a helyi vállalkozók a Bácskai utcai szabadstrandnál lévő csónakkikötő mólójához, ahol ingyenes korcsolya és fakutya kölcsönzési lehetőséggel, becsületkasszás forralt borozással, teázással és a part közeli jég megvilágításával várják a látogatókat hétköznap 17-20, hétvégén 9-18 óra között.

Balatonfűzfőn nem tervezik, hogy hivatalosan kijelöljenek jégpályákat, de a város mindkét strandján - a fűzfőfürdői Fövenyesen és a Tobruki strandon - hétfőtől naponta frissített információs táblával adnak tájékoztatást a jég állapotáról. A parton elhelyezték a jégbeszakadás estén a mentéshez szükségessé váló eszközöket, és az önkormányzat az állandó büfé mellett mozgó büfé működésére is lehetőséget biztosított. A tervek szerint a közeli napokban lámpát is felszerelnek, hogy a megvilágított jégfelületen sötétedés után is lehessen korcsolyázni.

Badacsonytomajon a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület hétfőn kezdeményezi az önkormányzatnál, hogy a város strandjain jelöljenek ki korcsolyapályákat. Addig is azt ajánlják az érdeklődőknek, hogy a tomaji és az örsi településrész között, a 71-es főút mellett található Belső-tavon korcsolyázzanak, ami ilyenkor már biztonságosan használható.

Zamárdiban a Bácskai utcai strand, illetve a csónakkikötő előtti terület, Siófokon pedig csak a város délnyugati (újhelyi) részén az Arany János utca és a Bakony utca vége közötti területen lehet korcsolyázni. A hivatalos jégpályák kijelölése itt is hétfőtől várható. "Siófok többi részén legfeljebb déli sarki expedícióra gyúrhatunk, mert néhol még jéghegyek is kialakultak az egyenetlen jégen" - fogalmazott Győrffy Árpád.

A vártnál is nagyobb lehűlés miatt a balatoni strandok üzemeltetői több helyen módosítottak a korábbi terveiken, és a jövő hét közepe helyett várhatóan már január 3-án kijelölik a hivatalos korcsolyapályákat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását