2024. március 29. - Auguszta

NMHH: Szalai kötelezettségét hajtotta végre

Törvényi kötelezettségének tett eleget Szalai Annamária, amikor elfogadta a Fidesz képviselőcsoportjának meghívását a frakció hétfői ülésére, hiszen a megbeszéléseken a Médiatanács elnöke leendő jogalkalmazóként nyilvánított véleményt a médiatörvény tervezetéről.
2010. december 21. kedd 19:07 - HírExtra
A kommünikét a hatóság kommunikációs igazgatósága arra reagálva adta ki, hogy a nap folyamán az LMP közleményben szólította fel Szalai Annamáriát, az NMHH elnökét: nyilatkozzon arról, részt vett-e a Fidesz hétfői frakcióülésén.

Ha igaz, hogy a Médiatanács elnöke részt vett a Fidesz frakcióülésén, akkor ezzel megsértette a médiatörvényt, amely kimondja, hogy a Médiatanács elnöke pártpolitikai tevékenységet nem folytathat - olvasható az LMP közleményében, amelyben azt is kijelentik: egy párt zárt frakcióülésén részt venni "nem más, mint pártpolitikai tevékenység."

Az NMHH később kiadott közleménye rámutatott arra, hogy a hatóság elnöke részvételével törvényi kötelezettségének (Rttv. 41§ (1) e pontja) tett eleget tett, továbbá az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló hatályos jogszabály értelmében járt el, amely kimondja, hogy "az állami szervek kötelesek az országgyűlési képviselőket megbízatásuk ellátásában támogatni, és részükre a munkájukhoz szükséges felvilágosítást megadni".

Az NMHH közleménye azt is megjegyzi: ha az LMP frakciója meghívja Szalai Annamáriát a saját frakcióülésére, ő azon is szívesen részt vesz.

A Fidesz hétfői frakcióülésén, Lázár János frakcióvezető megfogalmazása szerint "rövid polémia" után a képviselők döntöttek arról, hogy elfogadják Rogán Antal országgyűlési képviselő, a médiatörvény-tervezet előterjesztője javaslatát, mely szerint az alkotmányban rögzítik az NMHH elnökének rendeletalkotási jogát.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását