2024. március 28. - Gedeon, Johanna

MSZP: a Fidesz nem tűri a kritikát

Az MSZP szerint a Fidesz mindenkit el akar hallgattatni, aki kritikát fogalmaz meg és meg akarja regulázni azokat, akik felemelik a szavukat.
2010. december 20. hétfő 18:37 - HírExtra
Mesterházy Attila az MSZP elnöke hétfői sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra: hétfőn szavaz az Országgyűlés a Fidesz "jubileumi", tizedik alkotmánymódosításáról.

Hozzátette: a Fidesz a média után a szakszervezeteket is meg akarja regulázni. Úgy fogalmazott: attól tart, hogy legközelebb a gyülekezési törvény kerül napirendre, hiszen civil szervezetek pártoktól függetlenül is szerveznek tiltakozó akciókat a kormány tevékenysége ellen.

A szocialista frakcióvezető reményét fejezte ki, hogy nem jutnak el idáig és a Fidesz változtat a politikai stílusán. A kétharmad csak a parlamentben jelent kétharmados többséget és ez nem tart örökké - vélekedett.

Mesterházy Attila kitért arra: a Fideszt megrengették az elmúlt hónapok eseményei, a közvélemény-kutatások eredményeiből látszik, hogy sokan elfordultak tőlük. Úgy látja, ez a kormánypárt igazságtalan és arrogáns döntései miatt van. Talán rájönnek, hogy van értelme a konzultációnak, mert ez szolgálná az ország érdekét - jelentette ki.

Gúr Nándor szocialista országgyűlési képviselő elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány a sztrájkjog lenullázást tervezi.

Hiteltelennek tartja ez ügyben a Fideszt, mivel szerint a kormánypárt ellenzékben egészen mást képviselt.

Közölte, nem ért egyet azzal, hogy a bíróságon múljon, lehet-e sztrájkolni. Mit mondta, a törvénymódosítás azt tartalmazza, hogy ha a szakszervezetek és a munkaadó nem tudnak megállapodni a minimális szolgáltatás biztosításáról, akkor a bíróság dönthetne a munkabeszüntetés engedélyezéséről.

Hangsúlyozta: az MSZP nem támogatja a szakszervezetek jogosítványának csorbítását.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását