2024. március 29. - Auguszta

Magára maradt a Fidesz

A Fidesz nem talált támogatóra a frakciók körében azon kezdeményezéséhez, hogy már hétfőn megkezdődjön a parlamenti vitája annak a javaslatnak, mely sz NMHH elnökének rendeletalkotási jogát az alaptörvénybe emelné.
2010. december 13. hétfő 13:54 - HírExtra
"Magára maradt" a Fidesz a Rogán Antal jegyezte alkotmánymódosítási javaslat tárgyalásának időzítésével kapcsolatban a házbizottságban - mondta Balsai István, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a testület hétfői ülése után az MTI-nek.

Nem a javaslat tartalmával, hanem a tárgyalás megkezdésével kapcsolatban "maradt magára" a Fidesz - hangsúlyozta a politikus.

A Fidesz a házbizottságban azt kérte: egészítsék ki a napirendet e törvényjavaslat tárgyalásával.
A konszenzus hiányában az Országgyűlés elnöke által előterjesztett, már ezt a pontot is tartalmazó napirendi ajánlást egyszerű többséggel fogadta el a Ház, 202 fideszes és 31 KDNP-s támogató szavazattal.

Rogán Antal szombaton nyújtotta be önálló képviselői indítványát, amelyben azt kezdeményezi, hogy rögzítsék az alaptörvényben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének rendeletalkotási jogát.

Ha az Országgyűlés elfogadja a módosítási javaslatot, az alkotmány 2011. január 2-tól hatályos szövege szerint "jogszabály a törvény, a kormányrendelet, a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendelete, a miniszterelnöki rendelet, a miniszteri rendelet, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének rendelete, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének rendelete és az önkormányzati rendelet. Jogszabály továbbá a Honvédelmi Tanács rendkívüli állapot idején és a köztársasági elnök szükségállapot idején kibocsátott rendelete."

A képviselő új fejezettel egészítené ki továbbá az alaptörvényt, amely tartalmazná, hogy az NMHH a Magyar Köztársaság elektronikus hírközlési piacát felügyelő és ellenőrző szerve, és felelős e piac zavartalan működéséért. A hatóság elnökét a miniszterelnök nevezi ki 9 évre, tevékenységéről évente beszámol az Országgyűlésnek, elnöke pedig törvényben meghatározott feladatkörében, törvényben kapott felhatalmazás alapján rendeletet bocsát ki, amely más jogszabállyal nem lehet ellentétes.

A médiaszabályozás és a hírközlési igazgatás felülvizsgálata során – mind nemzeti, mind nemzetközi szinten – felmerül a jelenlegitől eltérő szabályozási eszköz, a hatóság elnöke által kibocsátott rendelet alkalmazásának szükségessége - áll az előterjesztés indoklásában. Mint Rogán Antal fogalmaz, a javaslat célja, hogy lehetőséget teremtsen a média és a hírközlés területén – összhangban a már beterjesztett, a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslattal – az NMHH elnöke számára olyan normák (rendelet) kibocsátására, "amelyek a piaci viszonyok és más körülmények gyors változása folytán aligha határozhatók meg törvényi szinten (a médiaszolgáltatásokhoz és hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó különféle hatósági díjak mértéke)".

Cser-Palkovics András (Fidesz) novemberben már benyújtott egy olyan, zárószavazás előtti módosító javaslatot, amelyben - hasonlóan Rogán Antal mostani indítványához - jogalkotói hatáskört biztosított volna az alaptörvényben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének. Cser-Palkovics András ezt az indítványát ahhoz az alkotmánymódosítási javaslathoz nyújtotta be, amely egyebek mellett a legfőbb ügyész interpellálhatóságának megszüntetéséről szólt. Az Országgyűlés akkor azonban nem szavazott Cser-Palkovics András javaslatáról.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását