2024. április 18. - Andrea, Ilma

Felkészültek

A Parking Kft. készen áll arra, hogy 2011 januárjától átvegye a parkolásüzemeltetési feladatokat a Budapesti Önkormányzati Parkolási (BÖP) Kft.-től a fővárosi tulajdonú közterületeken - közölte a cég.
2010. november 29. hétfő 21:09 - HírExtra
A közlemény szerint a VI., a VII., a VIII., a IX. és a XIII. kerület fővárosi főútvonalain a parkolásüzemeltetési tevékenységet a főváros tulajdonában álló cég látja majd el, ez az egyik első, fontos lépés az egységes budapesti parkolási rendszer megteremtése felé. Az ehhez szükséges döntést a Fővárosi Közgyűlés november 24-én meghozta: egyrészt felhatalmazta a főpolgármestert az elengedhetetlen cégjogi intézkedések megtételére, másfelől pedig megbízta a Parking Kft.-t azzal, hogy parkolóőröket vegyen fel, s teremtse meg az üzemeltetés feltételeit.

A cég kiemelte: a sajtóban megjelent információkkal szemben a Parking Kft.-nek nem okoz problémát az automaták üzembe állítása, szakmailag felkészült az előtte álló feladatokra.
Leszögezte, hogy az új parkolóautomaták beszerzésére az előző közgyűlés által jóváhagyott nettó 1,1 milliárd forint - amelyet a sajtóban megjelent cikkekben keresnek a társaságon - nem tűnt el, hiszen azt a Parking Kft. a fővárostól eredményes közbeszerzés híján sosem kapta meg. Az új automaták beszerzésére irányuló tender eredménytelen lett, a keresett összeg hiánytalanul megtalálható a főváros kasszájában - tette hozzá.

A közlemény szerint a főváros új vezetése a helyzetet megvizsgálva arra az álláspontra jutott, hogy szükségtelen milliárdos beruházással új automatákat beszerezni a ma működők helyett. Ezért úgy döntött a közgyűlés, hogy a BÖP Kft.-nél lévő automatákkal kell végeznie az önkormányzatnak a fővárosi közterületeken a parkolásüzemeltetést.

A Parking Kft. közlése szerint a főváros új vezetésének egyértelmű célja, hogy egységes legyen a parkolási rendszer és átlátható viszonyokat teremtsen a parkolásban. Ehhez az egyik első, fontos lépés a BÖP által üzemeltetett parkolóhelyek visszavétele a főváros üzemeltetésébe.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását