2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Minőségellenőrző jegy válthatná a zárjegyet

Az első féléves adatok szerint nem kiugróan nagy az Olaszországból Magyarországra érkező bor mennyisége az előző évekhez képest, a borok forgalmazása kapcsán előtérbe került zárjegy helyett azonban minőségellenőrző jegy bevezetését szeretnék elérni a borászok.
2010. november 27. szombat 12:11 - HírExtra
Az illetékes hatóságoktól kapott információk szerint még soha nem látott mértékben áramlik be az országba tartálykocsikban a külföldi bor - közölte a Varga Pincészet korábban az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az olasz szaksajtó adatai szerint az olasz borexport idén az első félévben összességében 5,9 százalékkal bővült, Magyarország irányában pedig 29,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Ezek alapján 67,6 ezer hektoliter olasz bor érkezett Magyarországra az első félévben, 2,9 millió euró értékben, ez utóbbi 12,5 százalékkal kevesebb a tavalyi első félévi értéknél.

Magyarország borbehozatala az elmúlt év egészében 131 ezer hektoliter volt, ebből a KSH szerint 78,8 ezer hektoliter jött Olaszországból, az olasz szaksajtó azonban 103,9 ezer hektoliterre teszi a mennyiséget. Ilyen eltérések a korábbi években is voltak - rendre az olaszok számoltak többet, 2007-ben a KSH 164,2 ezer hektolitere helyett egyenesen 427,4 ezer hektolitert.

Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) főtitkára szerint nagyobb problémát jelentenek a külföldről bejövő borok szállítása során a fekete szállítmányok. Ezek ellenőrzése kapcsán a főtitkár hiányolta az ellenőrzési eredményeket. A HNT már a fent említett 2007-es év nagy magyar-olasz adateltérése miatt azonnali vizsgálatot indítványozott és elkészített egy konkrét ellenőrzési tervet is - emlékeztetett rá a főtitkár. Horváth a borok behozatala miatt felmerült zárjegy kapcsán elmondta, hogy a HNT inkább a minőségellenőrző jegy bevezetését tartaná jó megoldásnak.

Marcinkó Ferenc borász, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke ezzel kapcsolatban kifejtette: a borvidékre készített termékleírásukban már korábban felvetették a minőségellenőrző jegyet, amelyet a hegyközségek adnának ki, kezelnének és ellenőriznének. Helyi szinten - tette hozzá - sokkal inkább szembeötlő, hogy valaki mennyi bort ad el, illetve van-e a boron minőségellenőrző jegy.

Kamocsay Ákos borász úgy vélte, a zárjegy sokak véleménye szerint "tisztította a képet" a borágazatban. Szerinte értelme egy minőségtanúsító védjegynek is akkor van csupán, ha annak presztízse van. Presztízst szerezni pedig elég hosszú idő, illetve pénz és marketing kérdése - tette hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását