2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Kövér: Burg Kastl nemzeti ügy!

A bajorországi Burg Kastl nemzeti ügy, olyan nemzeti ügy, amely a legsikeresebbek közé tartozik - mondta Kövér László házelnök Burg Kastl, a Németországi Magyar Gimnázium emlékünnepélyén pénteken a parlamentben.
2010. október 23. szombat 08:46 - HírExtra
Az Országgyűlés elnöke kiemelte: a gimnázium növendékei életre szóló elkötelezettséget kaptak a magyar ügy, a magyar nemzetközösség iránt.

Kövér László szerint az intézmény mindig a közösség, a nyelv, a kultúra tiszteletére tanított. Ez volt és ez lesz az, amellyel az iskola útjára bocsátotta, bocsátja tanítványait - fogalmazott.
A házelnök hangsúlyozta: az elmúlt nyolc esztendő után újra meg kell erősíteni a "szakadozó kapcsolatokat", s ehhez ígérte a magyar Országgyűlés segítségét és támogatását.

Az dönti el sorsunkat nekünk magyaroknak határon innen és túl, hogy lesznek-e együtt megélt szép történeteink, együtt kimondott szavaink, együtt énekelt dalaink, s lesz-e újra közös életünk. Őszintén hiszem, remélem és Önökkel dolgozom érte, hogy mindezen kérdésekre a válasz egy jól hallható, erőteljes, állhatatos és tartós igen legyen - mondta Kövér László.

Az ünneplőket levélben köszöntötte Orbán Viktor miniszterelnök is. A kormányfő szerint 1956 két dolog miatt is a egész világtörténelem nagyon fontos fejezetévé vált: egyrészt mert a hazánkból a világ minden tájára menekülő, és új hazájukban otthonra lelők magukkal vitték az 1956-os forradalom és emlékét, s így az események egyúttal a befogadó nemzetek történetének részévé is váltak, másrészt 1956 azért vált közös történelmünk kitörölhetetlen emlékévé, mert a magyarokkal szolidaritást vállalók, az elesetteket gyámolítók és a legnagyobb szükségben segédkezet nyújtók tetteikkel valamennyiünk számára örök értékek mellett álltak ki.

A kormányfő levelében ezek között említette a szabadságvágyat, az igazságosságot, az összetartozást és az együttérzés örök emberi értékeit, amelyek arra szolgáltatnak példát, hogy a nemzeteket, közösségeket nem csupán a földrajzi közelség hozza közel egymáshoz, hanem sokkal inkább a szellemi-lelki rokonság. 1956-nak ez is az öröksége - fűzte hozzá.

Orbán Viktor azt is kiemelte, hogy ameddig nem engedjük, hogy az igazságosságot, az emberek szabadságvágyát, az összetartozást megcsúfolják, sárba tiporják, addig biztosak lehetünk abban, hogy évszázadok múlva is lesznek majd valakik, akik a hazájukból elűzötteket befogadják.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány alapító elnöke ünnepi köszöntőjében kiemelte: a befogadó, iskolát teremtő és megtartó bajor államnak, támogatóknak és a magyar közösségeknek köszönhetően a Burg Kastl Magyar Gimnáziumnak egyedülálló, történelmi szerepe volt.

Bár a gimnáziumot 2006-ban bezárták, mégis a történelmi, hazánk sorsát formáló feladata "tovább él önökben, gyermekeikben, unokáikban és mindazokban, akikhez eljut a múlt, a nemzeti jövendő érdekében" - fogalmazott, hozzátéve: nemzetben gondolkodó kitartásuknak köszönhetően ma Burg Kastl a magyar örökség része.

Bába Iván külügyi államtitkár azt mondta, az iskola évtizedeken át őrizte "a nemzeti önazonosság lángját" egy olyan korban, amikor minden hazugság volt. Amikor itthon minden magyar iskolában hivatalosan a történelmi hazugságokat kellett tanítani, akkor ebben az iskolában a megszállásra nem mondták azt, hogy felszabadítás, a forradalomra nem mondták, hogy ellenforradalom, a magyar kultúra keresztény hagyományait nem tagadták meg és nem akarták megalkotni a szocialista embertípust - fogalmazott.

Hozzátette: talán Burg Kastl volt az egyetlen magyar gimnázium, ahol nem kellett megalkudni szellemi értelemben. A magyar identitás tudatos megőrzésének túl nem becsülhető értékű szellemi erődítménye volt a gimnázium, amely kisgyerekek ezreit nevelte magyarrá távol az anyaországtól.

A gimnázium 1958-ban nyitotta meg kapuit Bajorországban, a második világháború után és 1956-ban nyugatra menekült magyar diákok részére. Az intézmény falai között mintegy négyezren tanultak, s 180 tanár oktatott. Az iskola 2006-ban megszűnt, hagyatékát részben határon túli magyar iskoláknak ajándékozták, részben állandó kiállításon Kastlban, részben a Lakitelki Népfőiskola Alapítvány keretein belül mutatják be.

A gimnázium fél évszázados nevelő tevékenysége idén júniusban a Magyar Örökség elismerésben részesült.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását