2024. március 29. - Auguszta
Kilépett az LMP-ből a párt egyik alapító tagja, Ivády Gábor parlamenti képviselő. Ő volt az egyelten, aki a párt színeiben polgármesteri címet szerzett. Az érintettet kérdeztük döntésének okáról.
2010. október 20. szerda 16:34 - Forján-Vass Máté
Miért ábrándult ki az LMP vezetéséből?

Ivády Gábor
Pápán nevelkedett, majd katonai főiskolára járt. Ezután a reklámszakmában helyezkedett el. 2001-ben költözött a Heves megyei Ivádra, ahonnan ősei származtak. 2002 óta a község polgármestere. Azóta marketing, majd művelődésszervező, illetve politológia szakon is diplomát szerzett.
2004 és 2005 között egy évig a Fidesz választókerületi elnöke volt, majd lemondott erről a posztjáról és kilépett a pártból. A 2006-os választásokon az MDF színeiben indult. Később a Lehet Más a Politika társadalmi kezdeményezés, majd párt egyik alapítója és választmányi tagja lett. A 2009-es EP-választáson az LMP-HP lista második helyét foglalta el.

A 2010-es választásokon egyéni jelöltként a Heves megyei 2-es számú körzetben indult, illetve az LMP országos listáján az ötödik helyet foglalta el, ahonnan országgyűlési képviselői mandátumhoz jutott. Az Önkormányzati és területfejlesztési bizottság tagja.

Az őszi polgármester választáson az egyetlen LMP-s volt, aki nyerni tudott. A választásokon azonban úgy fogadott el pénzt, hogy az a párt belső szabályzatába ütközött. Ezek után indítottak vizsgálatot ellene.

Forrás: www.nol.hu
Azért, mert amikor annak idején kitaláltuk ezt a pártot, akkor nem ez volt az irányvonal. Akkor arról volt szó: nem egy liberális pártot fogunk létrehozni, hanem egy ökopártot, amelyik mind a konzervatív, mind a liberális szavazókat képviselni fogja, és nem lesznek súlyponti eltolódások.

Ehhez képest azt vettem észre, a liberális eszmék nagyon erős hangsúlyt kaptak. Az olyan emberek értékrendjét, mint én, akik vidéki körzetben vannak alig képviselte már a párt.

Mind a retorikából, mind az ügyek súlypontozásából, mind az erőviszonyok alakulásából arra következtettem: ez egy belvárosi liberális réteg-párt, és nem az, aminek kitaláltuk. Az SZDSZ újbóli kiépítésében nem vagyok hajlandó részt venni.

Milyen pontokkal nem értett egyet, amit az LMP most képvisel?

Nem emelek ki semmit, egyszerűen azért, mert ez egy folyamat. Nem arról van szó, egyetértek-e a migrációs kapcsolatos álláspontunkkal, vagy az afganisztáni szerepvállalásunkkal, vagy a melegek és leszbikusok dolgaiban.

Nem konkrét ügyről van szó. Politológiai szemmel jól követhető, a retorikában, a hozzászólásokban egyre inkább megjelent a volt SZDSZ irányvonala.

Amióta bent vagyunk a Parlamentben, azóta egy folyamat zajlik, bár lehet, már előtte elkezdődött és csak azóta hangsúlyos, amit mondunk, amióta a bekerültünk.

Hogyan képzeli a folytatást?

Én azokat az embereket akarom képviselni, akiknek a szavazatával az országos lista bővült, és azokat, akik azért szavaztak az LMP-re, mert bennem bíztak. Küzdeni fogok a Parlamentben, mint független képviselő, a vidékiekért és a kistelepülésekért.

Ivádon továbbra is betöltöm a polgármesteri pozíciót. Mindig is mondtam: elsősorban polgármester vagyok, és csak másodsorban képviselő.

Előfordulhat, hogy más párttal fog együttműködni?

Egyelőre erről szó sincs. Ha most kellene megválaszolni, akkor azt mondom: nem. Viszont egyelőre senki nem keresett meg, úgyhogy ezen nem is kell gondolkodnom.

Volt olyan, aki osztotta önnel a véleményét?

Szerintem sokan vannak ilyenek, ezt majd ők is lejátsszák a saját berkeiken belül. Szembe kell nézniük azzal, ami történik.

Úgy érzi, az LMP-nek ebben a formában nincs jövője?

Legyem ez egy intő jel az LMP tagjainak és vezetőinek, hogy az egyik alapító kilépett a fenti hivatkozással. Ha nem térnek észhez, és nem találnak ki valamit, akkor nagy valószínűséggel nem én leszek az utolsó, aki ilyen döntést hoz. Valamit tenniük kell, ha életben akarnak maradni.

Önnel kapcsolatban volt egy belső vizsgálat is, ez is közrejátszott a döntésében, vagy ez is a folyamat része volt?

Igen, mondhatjuk azt, ez egy folyamat volt. Nyílván ez volt az utolsó csepp a pohárban. Semmilyen pénzt nem tettem zsebre. Mindig is az LMP szempontjait tartottam szem előtt. Amikor kiderült, ez a pénz nem elfogadható, akkor én visszaadtam annak, aki adta.

Nem jogszabályszegést követtem el, hanem eljárási hibát, mert a belső szabályzat mást írt elő, mint ahogy átvettem a pénzt. Az eljárás viszont felettébb méltatlan volt és nem volt arányos azzal a hibával, amit elkövettem. Nem is záródott volna le, ha nem lépek ki.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását