2024. március 29. - Auguszta

Elhunyt Amerika első botrányát okozó szépségkirálynője

71 éves korában elhunyt Leona Gage egykori szépségkirálynő, akitől 1957-ben végül elvették a koronát, miután kiderült, hogy házas és két gyermeke van.
2010. október 10. vasárnap 20:08 - HírExtra
Gage volt az első amerikai "botrányhősnő" szépségkirálynő, egyike azoknak, akik sokkal nagyobb hírnévre tettek szert címük elvesztésével, mintha azt egy évig viselték volna.

A texasi születésű lány Miss Marylandként indult az államok közötti versenyben. Nemcsak családi állapotáról, de koráról sem mondott igazat a szervezőknek: 21 évesnek hazudta magát, pedig még csak 18 volt. Miután győztesként megkoronázták, azt mondta, hogy még barátja sincs.

"Az ellenkező nem behatóbb megismerésével 26 éves koromig akarok várni" - mondta a botrány kitörése előtti napon a Baltimore Sunc ímű napilapnak adott interjújában. Ehhez képest másnap kiderült: már második házasságában él - az elsőt 14, a másodikat 16 éves korában kötötte, ekkor született meg második gyermeke is. Első kamaszkori terhességét eltitkolta családja elől, mivel vallásos anyja szemében ez szörnyűbb lett volna mindennél.

A korona elvesztése mindennél nagyobb népszerűséget biztosított számára. A televíziók kapkodtak utána, számos lapban nyilatkozott, fényképészek kísérték. Ed Sullivan show-jában maga mellé állította a közvéleményt. Ennek ellnére számos gyűlölködő levelet is kapott.

Miután minden, a királynőséggel járó szerződésről le kellett mondania, filmezni kezdett, de később abbahagyta. Az élete később sem lett könnyebb: hat zátonyra futott házasság után elvesztette öt gyermekének felügyeleti jogát, közülük ketten pedig meghaltak kábítószer-túladagolásban, illetve öngyilkosság miatt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását