2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Iszapkatasztrófa: elérte a Duna főágát az iszap

A Mosoni-Duna után már a folyó főágát is elérte az iszapömlés, a víz pH értéke a Mosoni-Dunánál 9,4 volt. Orbán Viktor miniszterelnök a helyszínre érkezve úgy látta: nincs értelme a település helyrehozatalának.
2010. október 7. csütörtök 12:18 - HírExtra

23.13. Menekülnének a lakók

Nagy erőkkel folyik a kármentesítés a vörös iszappal szennyezett két Veszprém megyei településen Kolontáron és Devecseren. A katasztrófavédelem és a polgári védelem munkatársai házról házra járják a kárt szenvedett ingatlanokat. Összegyűjtik és elszállítják az iszapot, a szennyezett, illetve megrongálódott ingóságokat. A legtöbb házban még most is bokáig ér az iszap. A lakók nagyrésze nem akar visszaköltözni az elöntött házakba.

23.07. Rendőri védelem garantálja a biztonságot

Nyolcvan egyenruhás rendőr - részben géppisztollyal felszerelve - őrzi az ajkai vörösiszap okozta katasztrófa térségének biztonságát csütörtök éjjel.

A rendőrök a lezárt utcák előtt posztolnak és a településeken járőröznek.

Bényi Mónika, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI tudósítójának elmondta: a Veszprém megyei rendőri állományt a készenléti rendőrség egységei segítik, így a vörösiszappal elöntött három településen folyamatos a rendőri jelenlét, őrzik a hátrahagyott értékeket.
A szóvivő közlése szerint az elmúlt négy napban fosztogatásról, vagyon elleni bűncselekményekről nem érkezett jelentés.

Bényi Mónika tájékoztatása szerint a térségbe vezényelt rendőröket megfelelő védőfelszereléssel látták el, gumicsízmában, porvédő maszkban és védőkesztyűben teljesítenek szolgálatot, váltásukról folyamatosan gondoskodnak. Az elmúlt négy napban rendőrök nem sérültek meg, de hétfő délután, amikor rázúdult az ajkai zagytározó tizes kazettájából a vörösiszap a közelben lévő három településre, a mentésben segédkező tűzoltók közül 11-en szenvedtek égési sérüléseket. A szóvivő közlése szerint állapotuk nem súlyos, egyikük sem szorul kórházi kezelésre.

Az MTI tudósítója csütörtök este, sötétedés után azt látta, hogy Kolontáron és Devecseren géppisztollyal felszerelt rendőrjárőr-párosok sétálnak az utakon, az üresen hagyott házak utcáiba betérő valamennyi autót ellenőrznek.

Devecser és Kolontár között, valamint a két település utcáin rendőrautók és katonai járművek konvoja kígyózik.

23.01. Hatékony lépéseket tettek, így nem kell védekezni a Rábán és a Mosoni-Dunán

Az eddig megtett lépések eredményeként sem a Rábán, sem a Mosoni-Dunán nem kell védekezni, csupán megfigyelést végeznek, sikerült a 10-es pH-szint alatt stabilizálni a helyzetet - áll a Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság csütörtök esti közleményében.

A nap folyamán a Marcal Rábába torkolása előtt folyamatosan gipszet és ecetsavat öntöttek a folyóba. Ennek hatására Gyirmótnál, a Marcal-duzzasztónál folyamatosan csökken a pH értéke, a délutáni adat szerint 9,79 - közölték.

Jelezték egyben, hogy a nap folyamán újabb két mérőhelyet állítottak fel; ezek egyike Győr belterületén, kevéssel a folyó Mosoni-Dunába torkolása előtt, a másik a Dunán, Gönyűnél van, mindkét helyen folyamatosak a mérések.

22. 58.  A Duna Televízó is segít a károsultakon

Nézői körében indított gyűjtést a vörösiszap károsultjainak megsegítésére a Duna Televízió.

Az árvízi gyűjtés kapcsán befolyt mintegy 350 millió forintot a közmédium már teljes egészében átutalta a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek, amellyel közösen úgy döntöttek, hogy a rendelkezésre álló, mintegy 5 millió forintos tartalékalapot a vörösiszap károsultjai számára különítik el - tudatta közleményében a Duna Televízió.

A televízió emellett csatlakozott a Nemzeti Segélyvonalhoz is, és arra biztatja nézőit, hívják a 1752-es telefonszámot (250 Ft/hívás), hogy minél hamarabb támogatáshoz juthassanak a károsultak.

E telefonszámot csak belföldről lehet hívni, és aki nagyobb összeget kíván adományozni, vagy a határokon túlról szeretne segíteni, annak a banki átutalást ajánlják (OTP számlaszám: 11702036-20707637, illetve National Saving Bank, Budapest IBAN: HU7511702036-20707637-00000000 SWIFT: OTPVHUHB)

Az egyéb adományozási lehetőségekről a Nemzeti Segélyvonal (http://www.nsv.hu/Tamogatasok) vagy a Duna Televízió honlapján (www.dunatv.hu/vorosiszap) lehet tájékozódni.

22.43. Sajtóbázis alakul Kolontáron

Sajtóközpontot állít fel a katasztrófavédelem a vörösiszap-lavina által sújtott Kolontáron dolgozó hazai és külföldi újságírók számára - közölte Dobson Tibor ezredes csütörtökön az MTI tudósítójával.

A kárfelszámolás helyszíni szóvivője elmondta, hogy péntek reggeltől az újságírók, a fotóriporterek és a tévéstábok csak szervezett formában, egy nap három alkalommal, felügyelet mellett juthatnak be az iszappal elöntött utcákba és a házak közé, de a sajtóközpontban folyamatos tájékoztatást kapnak. A sajtó képviselőinek egy sátrat is felállítanak a polgármesteri hivatallal szemben, a templomdomb mellett.

A korlátozást azzal indokolta a szóvivő, hogy a sajtó csaknem száz munkatársának jelenléte akadályozza a kárfelszámolási munkálatokat, a gépjárművek forgalmát, továbbá fokozott a balesetveszély.

Dobson Tibor az újságírók megértését kérte.

Az elmúlt négy napban a televíziós stábok és az újságírók korlátozás nélkül dolgozhattak a megnyitott utcákban.

22.39. Senki nem foglalkozik a somlóvásárhelyiekkel

Marton László, a vörösiszap sújtotta Somlóvásárhely független polgármestere szerint "magukra maradtak", s hiába igényeltek többször is védőruhát, saválló kesztyűt és gumicsizmát; nem kaptak vagy csak keveset és használhatatlant.

Harmadszorra rendelték már meg a védőmaszkokat is, ám még mindig nem kaptak - mondta csütörtökön az MTI-nek, megjegyezve: a baj az, hogy venni sem tudtak, mert a környéken már sehol sem kapható. Így jártak a kesztyűkkel is: hiába szerettek volna venni, sehol sem tudtak - jegyezte meg.

Marton László mintegy 25-30 emberrel - zöld csizmában, sárga védőruhában, maszkosan - Somlóvásárhely főutcájának Devecser felé vezető végén dolgozik; locsolják az utat, hogy ne keletkezzen por a vörösiszapból, illetve markolóval rakják a vörös sárt teherkocsira.
Nálunk nem járt senki, még a katasztrófavédelem sem, csak egy-egy rendőrautó megy el néha a faluban - mondta a polgármester. Minket eddig még az újságírók sem kerestek - tette hozzá. Marton László szerint nemhogy vezető embert, de még egy tűzoltót sem láttak hétfő óta. Hozzátette: a gátszakadás napján még jártak itt is tűzoltók, de azóta senki sem.
A polgármester elmondta: 16 házat "érintett a vörös áradat", de főleg a kertek mentek tönkre. Hangsúlyozta, hogy az érintett lakosoknak biztosítottak helyet és étkezést is a kultúrházban, de nem éltek vele, visszamentek a házukba.

A szélső házaktól látni, hogy a falu határa szinte mindenhol vöröslik.

Tönkre mentek a kukoricaföldek, eltűntek a növények, nem látni zöldet, vörös itt minden - mondta a polgármester, megjegyezve: sok helyütt már vetettek is, ott jövőre termés nem lesz.
Magukra vannak ugyan hagyatva, de még ez sem lenne baj, ha kapnának megfelelő mennyiségű és mérető védőfelszerelést - hangsúlyozta. Mint mondta: a legfontosabb lenne a lúg- és saválló kesztyű, a védőruha és a csizma.

Egy-két dolgot kaptak, például néhány esőköpenyt és munkaruhát, meg saválló kesztyűket, de az utóbbiak még egy nő kezére is nehezen húzhatók fel, olyan kicsik - mondta Marton László. Segítette őket a Máltai Szeretetszolgálat munkaruhával és 100 pár csizmával is, ám azok közül 10 pár használható, a többi "férfiember lábára nem húzható fel" - mondta a polgármester.
Ismertetése szerint a helyi vállalkozók dolgoznak a kármentesítésen munkagépekkel és teherautókkal, szállítják vissza Ajkára a VI-os kazettába az iszapot, a vörös sarat.

Marton László tájékoztatott arról is, hogy minden károsult család megkapta a Mal Zrt. által biztosított 100 ezer forintot. Kitért arra is, hogy a biztosítók viszont "olyan papírt küldtek", hogy csak a házakban keletkezett károkra fizetnek, a kertekre nem, pedig Somlóvásárhelyen inkább az utóbbiak károsodtak.

22.31. A polgármester nem akart hőbörgést, ezért elmaradt a fórum

Elmaradt a csütörtök délutánra hirdetett kolontári lakossági fórum, amelyre a MAL Zrt.-nek, annak a cégnek a vezetőit is meghívták, amelyet felelősnek tartanak a vörösiszap által okozott hétfő délutáni katasztrófáért.

Tili Károly polgármester az MTI-nek azt mondta, azért maradt el a szerda este meghirdetett fórum, mert "nem akart hőbörgést". Délben csak azokkal az emberekkel találkozott, akiknek a házát elöntötte a vörösiszap. A polgármester az MTI kérdésére, hogy az elöntött házak tulajdonosai mit mondtak, akarnak-e tovább a településen maradni, nem válaszolt, mondván, még nem összesítette az adatokat.

Szerda este paprikás hangulatú lakossági fórumot tartottak a Veszprém megyei településen, ahová meghívták a MAL Zrt. vezetőit, akik csak a műszaki igazgatót küldték oda. és a helyiek nem tartották kielégítőnek a kérdéseikre adott válaszokat.

22.15. Négy napon belül vége a kármentesítésnek

Minden területen elkezdődött a kármentesítés, a munkálatok pedig már sokkal szervezettebben zajlanak, mint az előző napokban - mondta Lasztovicza Jenő, a Veszprém megyei védelmi bizottság elnöke a testület ülése után csütörtökön az MTI-nek.

Tájékoztatása szerint a szükséges gépeket, eszközöket sikerült beszerezni, így a belterületeken négy napon belül végeznek a kármentesítéssel. A vörösiszappal szennyezett külterületeken érintett csaknem 1000 hektárnyi talaj mentesítéséhez péntekre kapnak szakértői jelentéseket. Hangsúlyozta: sok olyan terület van, amelyre kerekes járművel nem lehet eljutni, csak repülővel. A hatósági engedélyek és a szakértői vélemények birtokában a védelmi bizottság holnap hoz döntést, hogy milyen anyagokkal és eszközökkel kezdődhet meg a területek helyreállítása, semlegesítése.

Lasztovicza Jenő arról is beszámolt, hogy a közművek nagy részét már helyreállították, Devecser mélyebben fekvő részén dolgoznak a gázszolgáltatók szakemberei, ahol a konvektorokat a bekerült iszaptól kell megtisztítani. A polgármesterek tájékoztatása szerint a százezer forintos gyorssegélyt Kolontáron mindenki fel tudta venni, és Devecserben is megkapta a lakosok egy része.

A védelmi bizottság döntése alapján a kármentesítés minél hatékonyabb és gyorsabb végrehajtása érdekében lezárták a Kolontárról Devecserre vezető utat. A munkálatok idejére lezárták továbbá Devecserben a Hunyadi, Szent Imre, Batthyány és Móricz Zsigmond utcát. A lezárt útszakaszokra csak a kármentesítésben résztvevő munkagépek, a hatóságok autói, valamint az ott lakók hajthatnak be.

A kármentesítés nagy erőkkel folyik az iszapáradat sújtotta területeken. A katasztrófavédelem és a polgári védelem munkatársai házról házra járják a kárt szenvedett ingatlanokat, összegyűjtik és elszállítják az iszapot, a szennyezett, illetve megrongálódott ingóságokat. A kármentesítésben résztvevők számítanak a házak lakóinak segítségére is.

22. 02. A helyszínre szállítottak egy millió liter ecetet

Közel 1 millió liter ecetet szállít a vörösiszap-ömléssel sújtott dunántúli térségbe a főként megváltozott munkaképességű és fogyatékkal élő embereket foglalkoztató Start Rehabilitációs Foglalkoztató és Intézményei Közhasznú Nonprofit Kft. - tájékoztatta ifj. Balogh Zoltán, a cég vezérigazgató-helyettese csütörtökön az MTI-t.

A szállítást a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság megbízásából már szerdán este elkezdték 10-15 kamionnal és folyamatosan egészen vasárnap estig viszik a mentesítésre használható ecetet. A kamionok egy része saját jármű, míg a többi különféle fuvarozó cégektől csatlakozott a fontos szállítmány célba juttatásához.

Ifj. Balogh Zoltán jelezte: amennyiben még több ecetre lesz szükség, úgy azt is vállalják, mivel a cégnél folyamatos a gyártás.

Október 4-én Magyarország eddigi legnagyobb ökológiai katasztrófája történt Veszprém megyében, amikor mintegy egymillió köbméternyi vörösiszap árasztotta el Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely településeket.

21.53. Újabb sérülteket kellett ellátni a mentősöknek

Tizenegy ember sérült meg a vörösiszap-lavina sújtotta ajkai térségben a kárfelszámolási munkában - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese csütörtökön az MTI tudósítóját.

Közlése szerint a sérültek közül egy embert kellett kórházba szállítani, mert a szemébe vörösiszap csapódott, de állapota nem súlyos. Tíz embert a helyszínen láttak el a mentők.
A sajtóügyeletes tájékoztatása szerint az ápolásra szoruló emberek között voltak olyanok is, akik már korábban megsérültek. Orvosi ellátásra szorult néhány újságíró, köztük az MTI fotóriportere is, aki enyhébb égési sérüléseket szenvedett az erősen lúgos hatású vörösiszaptól.

Kolontáron és Devecserben egy-egy mentőautó áll 24 órás készenlétben.

21. 26. Egy hónap szükséges a térség újjáéledéséhez

A környezetvédelmi államtitkár szerint egy hónapon belül állhat helyre az élet a vörösiszap által sújtott ajkai térségben; Illés Zoltán külföldi újságíróknak csütörtök este Kolontáron azt mondta, a legnagyobb munka ezután következik.

Illés Zoltán - miután megtekintette Kolontáron a védekezési munkálatokat - külföldi televíziós stáboknak nyilatkozva úgy fogalmazott: 800 hektárnyi területen pusztított a vörös sárlavina. A legnagyobb és legösszehangoltabb feladatot a következő időszakban kell végrehajtani, amikor is ezekről a területekről sok tucat munkagéppel egyszerre kell összegyűjteni a mérgező anyagot, és egy központi gyűjtőbe szállítani.

A környezetvédelmi államtitkár hozzáfűzte, hogy ezt a munkát csak abban a stádiumban lehet elvégezni, amikor a vörös sár még nedves, de nem száradt ki. Ugyanis szilárd állapotában porrá alakulva bekerülhet a folyók vizébe, illetve az emberek szervezetébe. Közlése szerint eddig különféle eljárásokkal sikerült meggátolni, hogy a szennyeződés magas pH-értékkel a Dunába jusson.

21. 04. Komárom-Esztergom megyében megússza a Duna szennyeződést

A Duna Komárom-Esztergom megyei szakaszán az élővilágra várhatóan nem lesz hatása a vörösiszap-szennyezésből származó lúgos kémhatásnak. A folyóból kifogott halak fogyaszthatók, az ivóvízbázisok sértetlenek - tájékoztatta a Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője csütörtökön az MTI-t.

Janák Emil hozzátette, a folyó kémhatása csütörtökön este Gönyűnél 8,4-es, ami már nem veszélyes érték. Komáromnál további csökkenésre, 8,1-es Ph-értékre számítanak, mely az élővilágban semmilyen változást nem okoz. Korábban vörösiszap szennyeződés nélkül is mértek már 9-es értéket - mutatott rá az igazgató.

Janás Emil elmondta, a védekezés során hat szelvényben eddig 1.500 tonnát meghaladó mennyiségű gipszet öntöttek a folyóba, többek között ennek köszönhető, hogy a vörösiszap-szennyezésből származó lúgos kémhatást a Nagy-Dunában semlegesíteni tudták.

Komárom a Duna mellett lévő parti szűrésű kutakból kapja az ivóvizet. A város polgármestere, Molnár Attila az MTI-nek elmondta, a közelgő szennyeződés csekély volta miatt semmilyen védelmi intézkedést nem vezettek be.

20.21. Egyre nagyobb a savasodás mértéke

Délután három óra körül tetőzött Győrnél a Mosoni-Dunában a lúgosság, akkor 9,65-os pH-értéket mértek - közölte az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője csütörtökön az MTI-vel, hozzátéve: péntekre 9-es szint alá csökkenhet ez az érték.

Gönyűnél legutóbb 9,2-es, a Nagy-Dunán 8,4-es szintet mértek, de folytatják a védekezést. Eddig mintegy 200 tonna ecetsavat és 1500 tonna gipszet öntöttek a hétfői vörösiszapömléskor elszabadult lúgot a megyébe hozó folyókba, hogy semlegesítsék a maró anyagot - mondta Janák Emil.

Az alacsonyabb értékekre utalva arról beszélt: nem tartja valószínűnek, hogy a Dunában halpusztulás következett volna be, inkább az erősebben szennyezett mellékfolyókon elpusztult tetemek jelenhettek meg ezen a szakaszon.

20.20. Az MTA a felmerülő kérdésekre megadja a választ

A vörösiszap-szennyezés hatásaival kapcsolatos leggyakoribb kérdéseket válaszolja meg a Magyar Tudományos Akadémia honlapja (www.mta.hu)

Az összeállítás ismerteti a vörösiszap összetételét, amely nem mérgező, viszont a benne levő maradék nátronlúgtartalom miatt veszélyes anyag. A nátronlúg (nátrium hidroxid) ugyanis erősen lúgos anyag, amely égési sérüléseket, szembe kerülve pedig szemkárosodást okozhat. Ennek oka, hogy amikor a nátronlúg vízzel (például a bőrben levő vízzel) érintkezik, hő fejlődik, utóbbi helyi felmelegedést vált ki, égési sérüléseket okozva. A vörösiszappal, és így a benne levő nátronlúggal történő érintkezés esetén a gyors, bő vizes lemosással a sérülések elkerülhetők.
A honlapról megtudható, hogy hogyan gyűjtik össze a szakemberek, ahol lehet, a vörösiszapot, vagy semlegesítő szerrel a lúgot megkötve miként akadályozzák meg a lúg beszivárgását a talajba illetve azt, hogy a szél elhordja a porát. Az összeállítás ismerteti a semlegesítés módját, de arra is kitér, miért veszélyes az iszap kiszáradása.

"A kiömlött iszap kiszáradása azért veszélyforrás, mert az anyag nagyon finom szemcsékből áll, melyeket a légáramlat könnyen felkap és levegőből a légutakba kerülhet. Itt mint por - különösen még a semlegesítés előtt mint lúgos kémhatású anyagokat tartalmazó por - irritálja a légutakat és a tüdőt. A porszemcsék mérete és alakja is nagyon fontos tényező az esetleges egészségre káros hatások szempontjából. Amennyiben nem csökkentették előzőleg az iszap lúgosságát, úgy az is kifejthet káros hatást a tüdőre" - olvasható a honlapon.

Az ismertetőből megtudható, hogy radioaktív sugárzásveszélynek nincs kitéve a lakosság és a vörösiszap nem tartalmaz olyan különlegesen veszélyes nehézfémeket, mint a kadmium, vagy a higany. Jelentéktelen mennyiségben tartalmaz ólmot, amit csak a legmodernebb elemzési technikákkal lehet kimutatni, de egészségkárosító mennyiségben nincs jelen. Tartalmaz ritkafémeket, ezek összkoncentrációja a vörösiszapban azonban nem haladja meg a 0,3 százalékot.

A honlap gyakorlati tanácsokkal szolgál arra vonatkozóan, hogy hogyan távolítható el a vörösiszap-szennyeződés a lakóházak külső és belső falairól, a padlóról, vagy hogy hová lehet összegyűjteni az iszapot, s arra is választ ad, biztonságos-e visszaköltözni a megtisztított házakba, miután kitakarították.

A legtöbb helyen valószínűleg nem lesz szükség talajcserére, elegendő lesz a semlegesítés, az iszap feltakarítása, és a maradék beszántása (a porzás elkerülésére). A portál ismerteti, hogy milyen káros hatások érhetik az állatokat, amelyek ugyanúgy lúgmarást szenvedhetnek, miként az emberek.

Az összeállítás szerzői megválaszolják, hogy milyen hatással van a vörösiszap talajra, milyen következményekkel járhat a szárazföldi "életközösségek" károsodása, s mi történt a Torna-patak élővilágával, amelyben az MTA Balatoni Limonológiai Kutaóintézetének munkatársai tavaly 9 halfaj jelenlétét mutatták ki. A tározóból elfolyt vörösiszap tartalmú víz nagy nátronlúgtartalma miatt (pH 13 körül) erősen maró hatású és szinte minden élőlény azonnali pusztulását okozta. Ezek között növényi és állati szervezetek egyaránt vannak, a gerinctelen szervezetektől a halakig. Az alsóbb szakaszokon a hígulás miatt a nátronlúg hatása fokozatosan csökken .

"Az érintetlen felső szakaszon megmaradt élővilág lehet a kiindulópontja a visszatelepedésnek, de a legoptimálisabb esetben is legalább egy évet kell várnunk, hogy a Torna-patak vízi életközössége legalább hasonlítson a katasztrófa előtti állapotra. Biztosat tehát nem lehet mondani, majd a hidrobiológiai monitoring (azaz a változásokat felmérő) vizsgálatokból derül ki a jövő év során, hogy milyen a regeneráció sebessége" - olvasható az MTA honlapján.

20.17. Biztonságban van Hévíz gyógyító vize

A hévízi tavat és annak vízbázisát nem veszélyezteti a vörösiszap - közölte Hévíz polgármestere csütörtökön az MTI-vel, a Magyar Állami Földtani Intézet szakembereire és a Hévízi-tó Alapítványra hivatkozva.

Papp Gábor (Fidesz) a Veszprém megyei településeket érintő vörösiszap katasztrófa hévízi vonatkozásaival kapcsolatos aggodalmak miatt kért tájékoztatást az illetékes szakemberektől, valamint a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Nonprofit Kft. vezetésétől.

Mint közleményében fogalmazott: azt a megnyugtató tájékoztatást kapta, hogy a tavat "semmiféle veszély nem fenyegeti, a vörösiszap-ömlés közvetlen vészhelyzetet a gyógytónak nem okoz". A katasztrófa érinti ugyan a tó vízgyűjtő területét, de "a vízzáró rétegek szerencsés elhelyezkedéséből adódóan a vörösiszap semmiképpen nem érheti el a tavat".

A fürdőváros újonnan megválasztott polgármestere egyben beszámolt arról is, hogy a hévízi Teréz Anya Szociális Integrált Intézménnyel és a Hévízi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásával gyűjtést szerveznek. A Veszprém megyei iszapömlés szerencsétlenül járt károsultjainak tisztító- és fertőtlenítőszereket, valamint tartós élelmiszereket gyűjtenek október 11-től egy héten át.

A károsultak megsegítésére a Hévíz Turizmus Marketing Egyesület is gyűjtésbe kezdett, a szervezet a helyi Tourinform irodában alakított ki gyűjtőpontot, ahol természetbeni adományokat fogadnak. A készpénzzel segíteni akarók pedig a "dr. Moll Károly Orvos Emlékére Közhasznú Alapítvány" számlájára tudják befizetni az általuk felajánlott összeget - közölte Hévíz polgármestere.

19.58. Minden devecseri menekíti az értéktárgyait

Több mint ötszáz ember küzdött csütörtök délután is Devecser utcáin, a házak portáin a vörösiszappal, amely négy napja öntötte el a Veszprém megyei kisváros jelentős részét. Az emberek térdig gázolva az iszapban próbálják menteni megmaradt vagyontárgyaikat.

Devecser egyike annak a három településnek, amelyet hétfő délután elárasztott az Ajka melletti zagytározóból kiömlött vörösiszap. A kisvárosban 273 házat öntött el a vörös lavina, öt lakóház megsemmisült, tizenkilenc utcában küzdenek a mérgező anyagokat tartalmazó iszappal. A Szent István és Kinizsi utcában, valamint a romák által lakott Dankó-telepen egyetlen kerítés sem maradt épen, a vörösiszap az ablakok pereméig befestette a házfalakat.

Fehér és zöld színű védőruhában, védőmaszkban lapátolják az udvarokról a sarat az ott lakók és a védekezésre kirendelt emberek, de munkájuk hiábavalónak tűnik, mert a magasabb pontokról, ahol még méteres magasságban áll a vörös sár, folyamatos az utánpótlás.

Az MTI tudósítójának a kárt szenvedett családok arról beszéltek, hogy bútoraikat már kidobták, csak néhány személyes tárgyat tudtak megmenteni. Több ház előtt, az út szélén, egymásra halmozták a vörös színűvé vált bútorokat és berendezési tárgyakat. Ezeket markológépek pakolják teherautókra, hogy egy központi gyűjtőhelyre szállítsák azokat.

Több olyan, vasból készült kertkaput is lehet látni, amelyre a tulajdonosok annyit írtak: "elköltöztem", és tudatják telefonszámukat.

A devecseri károsultakat csütörtök délután meglátogatta Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője, Kontrát Károly belügyi és Kovács Zoltán igazságügyi és közigazgatási államtitkár, akiktől az emberek gyors segítséget kértek. A politikusok arra tettek ígéretet, hogy a lehető legrövidebb időn belül végeznek a teljes kárfelszámolással a katasztrófa sújtotta térségben.

A kisváros és a szomszédos Kolontár közötti út két oldalán, a szántóföldeket borító sárlavinában személyautókat, bútorokat és állati tetemeket látni.

19.33. Van terv a túléléshez!

Az akadémiai szakértői csoport a helyszíni mintavétel alapján javaslatokat dolgozott ki az Ajka környéki vörösiszap-szennyeződés semlegesítésére, gipszen kívül vasszulfáttal is semlegesíthető a szennyeződés, de alkalmas erre a célra a tőzeg, vagy a zeolit is - nyilatkozta Németh Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára csütörtökön az MTI-nek.

Az akadémikus ismertetése szerint a másik feladat a vizek védelme. Hosszabb távon monitoringkutakat kell létesíteni, figyelni kell, hogy mennyire jelenik meg ez az anyag a talajvízben. Biztosítani kell, hogy nehogy megjelenjen a mélyebb vízhálózatban, akár a karsztvízhálózatban is.

"Bízom abban, hogy nem szennyeződnek a karsztvizek" - fogalmazott az MTA főtitkára.
Németh Tamás kitért a szennyeződés által érintett 800 hektáros területre is, annak későbbi hasznosítására. Mint kifejtette, különböző lehetőségek vannak.

"Lépésről lépésre, átgondoltan, higgadtan ki lehet alakítani egy olyan tervet, amellyel vissza lehet hozni a termelésbe a területeket" - hangsúlyozta az akadémikus.

Egy darabig valószínűleg nem lehet például zöldségeket termelni, de összefogással, támogatással meg lehet oldani, hogy erről a területről is legyen bevétele a gazdálkodóknak. "Minden olyasmit lehet termeszteni, ami nem jut a szervezetbe. Így lehet erdőt telepíteni, energianövényeket termeszteni" - vázolta a lehetőségeket az MTA főtitkára.

19.14. Folyamatosan érkeznek a túléléshez elengedhetetlen eszközök

Folyamatosan érkeznek az élelmiszerek és a vörösiszap eltakarításához szükséges eszközök a katasztrófa sújtotta Kolontárra és Devecserre. Ezeket a katasztrófavédelem és a Magyar Vöröskereszt közösen biztosítja - tájékoztatta az MTI-t Jamrik Péter, a Közbiztonsági Testület elnöke.

Hétfő óta az ötödik – ásványvizet, tartós élelmiszert tartalmazó - szállítmány érkezett meg a helyszínre, ezekből biztosítják az itt dolgozó közel 600 fő és a lakosság ellátását- mondta Jamrik Péter, aki a vöröskereszt önkéntese is. Hozzátette: az élelmiszerek nagy részét a vöröskereszttől, másik részét egyéni adományozóktól kapják.

A Közbiztonsági Testület a három megyei közgyűlés - Somogy-, Veszprém- és Zala megyék elnökei által létrehozott testület, amely nem a jelenlegi helyzetre alakult, hanem a három megyében koordinálja a rendőrség, tűzoltóság, mentők, és az önkormányzatok, civil szervezetek közötti együttműködést - mondta el az elnök. Ilyen vészhelyzetekben a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság utasításait hajtja végre.

19.01. Semmi aggodalom! Az ivóvízkészletek biztonságban vannak

Az ivóvízkészletek biztonságban vannak, a vezetékes ivóvíz továbbra is fogyasztható - írja Tőke László. "A vezetékes víz, a víztermelő kutak és a talajvízfigyelő kutak vízminőségét akkreditált laboratóriumunk - külső laboratóriumokkal párhuzamosan - folyamatosan vizsgálja. Rendellenesség nem tapasztalható."

A vízbázisvédelmi terveik révén a felszín alatti vízmozgásokat is modellezni tudják. Ennek alapján kijelenthető, hogy a Mosoni-Dunán levonuló szennyeződés "ötven éven belül nem befolyásolja vízbázisaink minőségét". A szennyezés miatt azonban a vízbázisvédelmi munkára az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt helyeznek - áll a közleményben.

18.46.  Az önkormányzatok is aktivizálódtak

Önkormányzatok és egy szolgáltató vállalat is támogatását ajánlotta fel az Ajka környéki vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére.

Siófok Város Önkormányzata a katasztrófa sújtotta település két bajba jutott családjának befogadását vállalta. A Siófoki Rendőrkapitánysággal egyeztetve a jelenleg üresen álló szolgálati lakásokban helyezik el a vörösiszappal elöntött település otthon nélkül maradt károsultjait - olvasható az MTI Önkormányzati Sajtószolgálat oldalán.

A II. kerület egymillió forintos gyorssegélyt utal át a Nemzeti Segélyvonal Alapítvány számlájára - közölte Balaton Balázs sajtóreferens az MTI-vel.

Az Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. (EMFESZ) Devecser és Kolontár települések önkormányzatainak két-két millió forintos azonnali támogatást juttat. A vállalat dolgozói által összegyűjtött tartós élelmiszereket, tisztító és tisztálkodási szereket a hét végén adják át a rászorulóknak. A gas.hu telefonos ügyfélszolgálatot felhívók tájékoztatást kapnak arról, hogy az önkéntes véradók számára a vérellátó szolgálatok hol és mikor biztosítanak véradást.

18.37. Két millió forint az MSZP-től

Az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja és európai parlamenti delegációja összesen kétmillió forintot ajánlott fel az iszapömlés károsultjai számára - jelentette be a párt elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Mesterházy Attila közölte: azt kérték levélben a belügyminisztertől, hogy a jövő héten tájékoztassa a parlamenti pártok frakcióvezetőit, pártelnökeit, hogyan áll a kármentesítés. Kérését azzal indokolta, hogy csak a pontos információk ismeretében tudják eldönteni, miként járuljanak hozzá a folyamathoz.

Hozzátette: kérik azt is, hogy üljön össze a parlament fenntartható fejlődés bizottsága és foglalkozzon azzal, mit lehet tenni és hogyan lehet elkerülni a jövőben az ilyen katasztrófákat.

A frakcióvezető jelezte: összeül a szocialista vezetésű fogyasztóvédelmi parlamenti bizottság és megvizsgálja, miként fordulhatott elő, hogy egy ilyen veszélyes üzem esetén tízmillió forint elég volt a biztosításra. Véleménye szerint meg kell nézni azt is, hogy ez a biztosítási rendszer jó-e így és szükség van egy értelmezési irányelvre, amit ilyen katasztrófa esetén alkalmazhatnak a biztosítók.

Az MSZP elnöknek megfontolandónak tartja egy országos karitatív akció indítását is.
Jelezte, támogatják a kormányt abban, hogy a kármentesítés során éljen az európai uniós lehetőségekkel.

A szocialista politikus azt kérte a kormánytól, hogy kerülje a pánikot növelő vagy álláshelyeket veszélyeztető kijelentéseket. Erre példaként Illés Zoltán államtitkár nyilatkozatait említette. Javasolta a politikusnak, hogy fontolja meg a lemondását ilyen meggondolatlan mondatok és cselekedetek után.

Mesterházy Attila úgy vélte inkább szikár, tényszerű, korrekt kijelentésekre van szükség, olyanokra, amilyeneket Pintér Sándor belügyminiszter és Orbán Viktor kormányfő tett az elmúlt napokban.

Az Index hírportál MSZP gazdálkodásával foglalkozó cikke kapcsán feltett újságírói kérdésre Mesterházy Attila azt válaszolta, hogy butaságokat nem akar kommentálni.
A pártelnök nem válaszolt az MTI azon kérdésére, kiket jelöl az MSZP a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumába és médiatanácsba.

18.24. Elkezdődött a Duna haldoklása

Halpusztulás jeleit észlelték katasztrófavédők a Duna főágán, a Rába torkolatánál csütörtök délután.

A  kárfelszámolás helyszíni szóvivője azt mondta: a Rába és a Duna torkolatában 9,1 tizedes pH értéket mértek, és szórványos halpusztulásról érkezett jelentés. A szóvivő közlése szerint ahhoz, hogy a folyó élővilágát meg lehessen menteni, a 14-es skálán 8 alá kell vinni a pH értéket.
A hétfő délután bekövetkezett ökológiai és ipari katasztrófa után a Torna-patak vizében 13,5-es pH értéket mutattak ki, majd a szennyező anyag a Marcal folyóba kerülve kipusztította annak teljes élővilágát.

A Duna főágát csütörtök délre érte el a vörösiszap-szennyeződés.

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. Ajka melletti egyik tározójának gátja hétfőn szakadt át, s mintegy egymillió köbméternyi vörösiszap ömlött ki. A térségben katasztrófahelyzet alakult ki. Az áradás három települést - Devecser, Kolontár, Somlóvásárhely - öntött el. Hivatalosan megerősített információk szerint négyen haltak meg az iszapömlés következtében, három embert még keresnek, s több mint 150 ember szenvedett különféle sérüléseket.

18.11. Nem tisztázott a tározó sérülésének oka

A lakosságot az iszapömlés tényeiről folyamatosan tájékoztató bizottság létrehozását kezdeményezi a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (MAL Zrt.).

A társaság az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében hangsúlyozza: jelenleg nem tudják pontosan megállapítani a cég Kolontár melletti tározójában keletkezett sérülés okát, de minden hatósággal együttműködnek a körülmények tisztázása és a minél gyorsabb kárelhárítás érdekében.

A MAL Zrt. sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy első - "jobbára szakmai kérdésekre fókuszáló" - közleményeik sokak számára érzéketlennek tűnhettek. A vállalat ismételten részvétét és együttérzését fejezte ki az elhunytak hozzátartozóinak, illetve a sérülteknek.

17.56.  Adakozás a bajbajutottakon

Tízmillió forint értékű adományt, a többi között műszaki cikkeket és ásványvizet ajánlott fel az egyik műszaki áruházlánc a kolontári és devecseri lakosoknak.

Összesen 5 millió forint értékű, műszakicikk-vásárlási- és 2,5 millió forint értékű bútorutalványt adományoz a veszprémi székhelyű Vöröskő Kft., az Euronics Műszaki Áruházlánc egyik tulajdonosa Kolontáron és Devecserben, családonként 150 ezer forint értékben. Az áruházlánc a Magyar Baptista Szeretetszolgálattal összefogva a támogatást a leginkább rászoruló, otthonukat újjáépíteni kénytelen családoknak nyújtja - közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.
A 7,5 milliós adomány mellett rendkívüli és azonnali segítségként huszonkettőezer liter palackozott ásványvizet, valamint további 1 millió forint értékben olyan vegyvédelmi védőruha eljuttatását vállalták, amely leginkább biztosítja a kármentesítők munkáját.

17.29. Le kell vonni a következményeket!

Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint mielőbb le kell vonni az országot ért újabb katasztrófa következményeit, és egy átfogó koncepciót kellene kidolgozni a településvezetők, valamint a lakosság katasztrófavédelmi felkészítésére.

Az ombudsman az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében hangsúlyozza: szükség lenne az országos és a helyi viszonyoknak megfelelő védelmi kézikönyvek kiadására, illetve azok folyamatos aktualizálására. A különösen veszélyeztetett területeken szerinte emellett szakmai és lakossági gyakorlatok is elengedhetetlenek lennének.

Szabó Máté szerint a jogi felelősség pontos megállapítása mellett rendkívül fontos lenne a hatósági engedélyezési eljárások átvizsgálása is, vagyis annak áttekintése, hogy az iszaptározó az eljárási szabályok betartásával működött-e a település határában.

Mint kiemeli: a nyári ár- és belvizek kapcsán 2010 júniusában már kérte, hogy az érintett minisztériumok vizsgálják felül a katasztrófavédelmi jogszabályokat. Az ombudsman közlése szerint a Belügyminisztérium és az Igazságügyi és Közigazgatási Minisztérium ezt követően arról tájékoztatta hivatalát, hogy már elkezdték a kért felülvizsgálatot.

A biztos megjegyzi továbbá, hogy már a korábbi ombudsmanok is megállapították, hogy a környezetvédelmi és vízügyi hatóságok komoly létszám- és eszközhiánnyal küzdenek a számos átszervezést, valamint leépítést követően. Az így állandósult nagy leterheltség pedig formálissá teheti a kötelező ellenőrzéseket, az engedélyezési eljárásokat - fűzi hozzá.

Szabó Máté a rendelkezésére álló információk alapján úgy látja, hogy a védekezésben és a mentésben résztvevő szervek megfelelően látták el a feladatukat.

Ajka térségében azt követően alakult ki katasztrófahelyzet, hogy hétfőn egymillió köbméternyi vörösiszap ömlött ki a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (MAL Zrt.) Kolontár melletti tározójából. Az áradás három települést: Devecsert, Kolontárt és Somlóvásárhelyet öntötte el.

Hivatalosan megerősített információk szerint eddig négyen haltak meg és 150-en sebesültek meg, közülük egy ember állapota életveszélyes.

16.32.  A gyöngyösi főiskola is segít

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola szakértőit bízta meg az ajkai zagytározó gátszakadása következtében kialakult károk légi felmérésével - tájékoztatta az intézmény sajtószóvivője csütörtökön az MTI-t .

Pontosan kimutatható majd, hogy a szennyezett területen hol kell feltétlenül talajt cserélni és hol lesz elegendő csupán a talajjavítás - közölte Ocela Tibor.

A felmérő repülésekre előreláthatólag október 9. és 11. között kerül sor - tette hozzá.
Mint elmondta, a levegőből történő felderítés során olyan speciális érzékelőkkel pásztázzák végig a katasztrófa sújtotta területeket, melyek alkalmasak a szennyezések térbeli eloszlásának megállapítására.

Az úgynevezett multiszenzoros távérzékelési technikákkal - melyben szinte egyedülálló referenciákkal rendelkezik a Károly Róbert Főiskola - nemcsak a szennyező anyagok, de azok koncentrációja is meghatározható.

Az úgynevezett hiperspektrális szenzortechnika mellett a főiskola szakemberei lézertechnológiát is bevetnek. Ezzel olyan pontos felszínmodell készíthető, amely alkalmas a lerakódott iszap térbeli geometriájának megállapításra, valamint a csapadék hatására bekövetkező - a szennyezés további mozgását előidéző - felszíni lefolyások irányainak térképezésére.
A feladatot két repülőgépről hajtják végre a gyöngyösi főiskola szakértői, az egyik Nyíregyházáról száll fel és a lézerszkennelést, míg a másik Siófokról indul és a hiperspektrális felméréseket végzi.

Az elvégzett vizsgálatok segítségével a kármentesítés költségei minden eddiginél pontosabban megbecsülhetővé válnak - hangsúlyozta a referens.

A főiskola a projekt teljes költségét állja, így a szakemberek és a műszerek biztosítása mellett a repülők bérlési és üzemeltetési költségeit is. Ily módon kívánnak hozzájárulni a kárenyhítéshez - mondta Ocela Tibor.

16.03 Fellélegezhetnek a katasztrófa sújtotta területen élők

Nem kell újabb katasztrófától tartani az vörösiszapömléstől sújtott területen - mondta az országos katasztrófavédelmi főigazgató csütörtökön az MTI-nek Ajkán. Bakondi György hozzátette: műszaki-technológiai és emberi mulasztás lehetett a katasztrófa okozója.

Az országos katasztrófavédelmi főigazgató szerint hétfőre befejeződhet az iszappal elöntött települések kármentesítése, de az okozott károk teljes felszámolása hosszú heteket vesz igénybe.

Bakondi György vezérőrnagy csütörtökön a vörösiszappal elöntött Kolontár településen - azt követően, hogy Kontrát Károly és Kovács Zoltán államtitkárral megtekintette a megsérült zagytározót és a lakóházakban keletkezett károkat - úgy nyilatkozott: a legfontosabb feladat a mentesítés, a történtek kivizsgálása, illetve az, hogy mindenki számára biztosíthassák a lakhatás alapvető feltételeit.

A vezérőrnagy közölte, hogy megfelelő erőkkel és eszközökkel zajlik a kárelhárítás és a mentés, újabb katasztrófa veszélye nem áll fenn.

A Veszprém megyei Bánhalma térségében egy 20 hektáros területre vezetik a Marcal vörösiszappal szennyezett vizét, és azt a tározóban mentesítik. Emellett sok ezer tonnányi gipszet adagolnak az érintett folyók vizébe - tette hozzá.

A timföldgyár műszakilag minden erejét és eszközét mozgósította, hogy a kormányzat által támasztott követelményeknek megfeleljen - mondta a főigazgató. Közölte: csütörtökön döntöttek egy bekötőút építéséről Kolontár és a 8-as főút között, amelynek estig el kell készülnie. Az útépítés az anyagszállítás zavartalansága miatt vált szükségessé, ugyanis a régi utat félméteres iszap és sár borítja.

Kontrát Károly belügyi államtitkár, Kovács Zoltán kormányzati kommunikációs államtitkár és Bakondi György csütörtökön Ajkán tájékozódott a kárelhárítás műszaki- technológiai megoldásairól és a mentési munkálatokról. A megbeszélésen meghallgatták a megyei védelmi bizottság elnökének, a megbízott megyei rendőrfőkapitánynak és a környezetvédelmi hatóság képviselőjének a jelentését.

A találkozón részt vett Tolnay Lajos, a MAL Zrt. elnöke és Bakonyi Zoltán, a timföldgyár vezérigazgatója, ők az alkalmazott műszaki megoldásokról, az esetleges további kiömlés megakadályozását elhárító munkálatokról és a más kazettákban fellelhető vizek tisztításáról adtak tájékoztatást.

Sok feladatot kell mielőbb elvégezni: rendkívül fontos a lakóházak, utcák mentesítése, és ezzel összefüggésben az emberek ideiglenes elhelyezése, továbbá a mentőcsapatok ellátása eszközökkel és anyagokkal. Döntő a biztonságos műszaki megoldások alkalmazása a gátszakadás helyszínén, hogy többé ilyen katasztrófa ne következhessen be, valamint mentesíteni kell az élővizeket - közölte Bakondi György.

15.36. Stabilizálták a sérültek állapotát


Stabil állapotban vannak az iszapömlés Honvédkórházban kezelt sérültjei, miután szerdán mindannyian túlestek a szükséges műtéti beavatkozásokon - közölte Grósz Andor, a kórház megbízott főigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatón.

A kórházba szállított tíz sérült közül ketten vannak még súlyos, nem életveszélyes állapotban. Mindkettejüket égési sérülésekkel kezelik.
Zsíros Lajos, a traumatológiai osztály vezetője az MTI-nek elmondta, hogy csütörtökön két idősebb beteget el tudtak volna engedni, de nekik az volt a kérésük, hogy néhány napig, amíg a lakásukat kitakarítják, még maradhassanak, ezért hétfőig nem bocsátják el őket.

15.10 Tönkretették a Marcal folyó élővilágát


"Kicsit erős, hogy keresztet vethetünk a Marcal, a Rába, a Duna élővilágára. Ez nem így van. A Torna-patakban minden valószínűség szerint egyelőre megszűnt az élettevékenység, mind a növényi- mind az állatvilág egyedei elpusztultak egy bizonyos időre. A Marcal bizonyos része érintett, de valószínűleg sikerül megállítani az anyag hatását még a Rábába való beömlése előtt" - fogalmazott az akadémikus.

Mint kifejtette, a helyzet körülbelül olyan, amilyen a Tisza ciánid-szennyeződése után alakult ki. Egy idő elteltével saját magát rehabilitálta a folyó élővilága.

"Itt, látva az eseményeket, elég hosszú idejű ökológiai hatásra lehet számítani. Az iszap önmagában nem mérgező a szervezetre, hanem a nátronlúg, amellyel feltárják a timföldet, rettentő magas kémhatást idéz elő. Ám ha megállítják a szennyeződés terjedését, semlegesítik kémhatását, vagyis a víz pH-értéket sikerül 8-8,5 körülire levinni, ez már alkalmas az állatok, a növények visszatelepedésére" - hangoztatta Bíró Péter.

Magyarázata szerint vannak oldalbefolyó-ágak, amelyek általában az állatvilágnak refugiumként, azaz menekülési területekként szolgálnak.

"Ilyet mi is tapasztaltunk a Balaton-felvidéken, amikor a tó vize rendkívül rossz állapotban volt. Akkor ezeken a mellékbefolyókon és azok felső szakaszán ritka és veszélyeztetett, vagy a Balatonból éppen kipusztult állatok, halak állományai éltek. A későbbiekben ezek újból visszanépesültek a Balatonba és a Balaton is rendbejött, mint ahogy várhatóan a Torna-patak és a Marcal is rendbe jön" - emelte ki az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének az igazgatója.
Jelenleg nem lehet megjósolni, hogy mennyi idő alatt áll helyre az élővilág.
"Ez függ attól, hogy hogyan lehet lokalizálni, hogyan lehet ezeket az anyagokat semlegesíteni, megszüntetni a hatásukat. Ettől függ minden. Úgy látom, hogy igen nagy erőkkel kezdtek neki a semlegesítésnek, tehát elképzelhető, hogy néhány hónap múlva más képet mutat a patak is" - mondta.

Ismertetése szerint az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézete már évek óta foglalkozik a kis vízfolyásokkal.

"Tavaly és az idén halas vizsgálatokat végeztünk, de a főbb fizikokémiai jellemzőiket is rögzítettük. Ezek háttér-információként nagyon jó szolgálatot tehetnek, megmutatják, hogy milyennek kell lennie a Torna-pataknak és a Marcalnak" - mutatott rá az akadémikus.
Ezeken a vizeken a halállományon kívül a gerinctelenekről is folytattak kutatásokat, de végeztek növénytani, algológiai vizsgálatokat is. Az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetén kívül a Pannon Egyetem szakemberei is végeznek ilyen elemzéseket.

"Naprakész adatokkal rendelkezünk" - hangsúlyozta Bíró Péter.

Az akadémikus tájékoztatása szerint a kutatóintézet kidolgozott egy ökotoxikológiai tesztrendszert is.

"A bakteriológiától az élettani hatásvizsgálatokig azokat a főbb elemzéseket tartalmazza, amelyekkel nemzetközi szabványok szerint a vizeket tesztelni szokták. Szeretném, ha az intézetünk végezné ezt a tesztelést, azonnal hozzá tudunk kezdeni, mihelyt támogatást kapunk erre" - tette hozzá Bíró Péter.

Csütörtök délre a Duna főágát is elérte a vörösiszap-szennyeződés. A szóvivő kijelentette: sem a fővárosi, sem az északi, sem a dunántúli ivóvízbázist nem veszélyezteti a szennyeződés. A folyamatos mérések szerint nehézfémet nem tartalmaz az ivóvíz - tette hozzá.

Nincs kitéve a lakosság radioaktív sugárzás veszélyének - közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), miután szakértői csoportja vizsgálatokat végzett a vörösiszappal elöntött térségben. Kiemelte azt is, hogy a vörösiszap veszélyes anyagnak minősíthető, de nehézfémtartalma nem közelíti meg a megengedett egészségügyi határértéket. Az MTA  szakértői csoportja a katasztrófa helyszínén, Devecser és Kolontár térségében végzett vizsgálatokat, ezt követően tette közzé a tájékoztató jellegű információkat. "A vörösiszap nehézfémtartalma nem közelíti meg a megengedett egészségügyi határértéket, ólomtartalma kevesebb, mint a normál talajoké" - szögezte le az Akadémia.
 
A vörösiszappal elöntött Kolontáron tájékozódott a miniszterelnök; Orbán Viktor csütörtökön kora reggel érkezett az ipari katasztrófa által sújtott ajkai térségbe. A miniszterelnök a megsemmisült házak között, a kolontári Széchenyi és Molnár utcában tekintette meg, milyen károkat okozott a hétfő délután a falura zúdult vörös iszap.

Orbán Viktor nem látja értelmét annak, hogy helyreállítsák azt a területet Kolontáron, amelyet elöntött a vörösiszap. "Itt helyreállításnak, a hídon túl, nem látom az értelmét" - mondta sajtónyilatkozatában a kormányfő Kolontáron. Hozzátette: össze kell gyűjteni az embereket, mondják meg, hogy mit szeretnének. Akikkel találkozott - jegyezte meg - "nem nagyon tudják elképzelni", hogy úgy folytassák itt az életüket, mintha mi sem történt volna.

 "Valószínűleg kell nyitni egy új telepet itt a faluban, egy új területet meg kell nyitni, ezt pedig valószínűleg be kell keríteni örök mementónak" - fogalmazott Orbán Viktor, kijelentve: "itt nem lehet élni". Közölte, a bajba jutott családokat egyenként meg kell kérdezni arról, hogy kívánják-e itt folytatni az életüket, és hogyha itt nem kívánják, akkor hogyan és miképpen tudják a falun belül megoldani a problémájukat; annak pedig, aki a faluban sem maradna, segíteni kell abban, hogy máshol tudjon új életet kezdeni.

Kolontár polgármestere csütörtökön felméri, hogy a károsultak akarnak-e a vörösiszappal elöntött területen maradni. Tili Károly az MTI-nek a helyszínen elmondta: Orbán Viktor miniszterelnök reggeli felvetése nyomán még a nap folyamán személyesen keresi fel azokat, akiknek a háza megsérült, hogy felmérje, a károsultak miként képzelik el a jövőjüket, akarnak-e a településen maradni. A polgármester közölte, az eredményt eljuttatja majd a kormányfőnek.

Kolontáron csütörtök délelőtt megkezdték a 100 ezer forintos adományok kiosztását; a gyorssegélyt az átszakadt tározót üzemeltető Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. ajánlotta fel. Az elöntött három település lakosainak megsegítésére 30 millió forint értekben ajánlotta fel a cég a családonkénti 100 ezer forintot. A község polgármestere elmondta, hogy az egyik biztosító által felajánlott 150 ezer forintos gyorssegély kiosztását csak péntek délelőtt tudják elkezdeni.

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. Ajka melletti egyik tározójának a gátja hétfőn szakadt át, mintegy egymillió köbméternyi vörösiszap ömlött ki. A térségben katasztrófahelyzet alakult ki. Az áradás három települést - Devecser, Kolontár, Somlóvásárhely - öntött el. Négyen haltak meg az iszapömlés következtében, három embert eltűntként tartanak nyilván, több mint 150 ember megsérült.

14:10 Csökkent a pH érték a Mosoni-Dunában

A Mosoni-Dunában Győrnél, a Széchenyi hídnál 9,56-os pH-értéket mértek; a legelső méréseknél ez lényegesen jobb eredmény, a 7-es érték már semlegesnek számít - közölte Petróczi Tímea, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője csütörtök délután az MTI-vel.

A közlemény szerint a szennyeződés hatása a magyarországi területeken a szennyező forráshoz közelebb eső Torna-patakban a legnagyobb, a Marcalban a semlegesítő szerek hatására sem alkalmas jelenleg ivóvízként és fürdésre, kerülni kell minden érintkezést vele. Kisebb a hatása a Rábán, valamint a Mosoni-Dunán a szennyezőanyag természetes hígulása, levegőztetés és az óvintézkedések - savval való semlegesítés, gipsz adagolása - miatt.

A Marcal folyó torkolati szakaszán két helyen bioecetsavat juttatnak a vízbe. A beavatkozások következtében az eredetileg erősen lúgos kémhatású anyag 13-as pH-értékét sikerült a környezetre már kevéssé veszélyes 9,5-9,8 értékre csökkenteni. A víz által szállított nehézfémekkel szennyezett iszap kiülepítése érdekében a Marcalon a víz áramlási sebességének csökkentésére fenékküszöbök épülnek.

Jelenleg a kárfelszámolás 813 fővel, 143 gépjárművel zajlik. A katasztrófavédelem veszélyhelyzeti felderítő csoportja az iszaptárolónál folyamatos figyelőszolgálatot lát el.
A káresemény felszámolására tett eddigi intézkedések eredményesnek minősíthetők. A szerencsétlenség súlyos helyzetet idézett elő, de a kormány és az irányítása alatt álló mentőerők a gátszakadás bekövetkeztétől folyamatosan kézben tartják a védekezést és a helyreállítást - áll a közleményben.

13:38 Nem lehet használni a légtereket a károsult települések felett

Légtérzárat rendeltek el az iszapömlésben érintett két település, Devecser és Kolontár felett - közölte a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. kommunikációs vezetője csütörtökön az MTI-vel.

Fehér Imre elmondta, hogy a légtérzár vasárnap 22 óráig, 1500 méteres magasságig érvényes, az e fölötti légiforgalom engedélyezett.

A tiltott légteret csak a mentő- és kutatóegységek használhatják.

13:24 Óránként ellenörzik a vizet

Napi 24 órában kétóránként ellenőrzik mind a fővárosi, mind pedig az északi megyék ivóvízkészletét, de szennyező anyagot eddig nem mutattak ki, a lakosság vízellátása biztonságos - közölte Dobson Tibor Kolontáron csütörtök kora délután az MTI-vel.13:09 Azonnali előzetes bizonyítást kezdeményeznek

Magyar György az MTI-nek csütörtökön azt mondta: pénteken Kolontárra megy, elkezdik a tényfeltárást, és szakértő kirendelését fogja kérni, nem várja meg a hosszan tartó bizonyítást.

A kárközösség részéről teljes körű felhatalmazást kaptak, büntető, polgári és peren kívüli ügyekre is vonatkozóan. Sértetteket fognak képviselni büntetőeljárásban és károsultakat polgári eljárásban - fejtette ki.

Magyar György hozzátette: a helyiek attól tartanak, hogy nem kapna kellő figyelmet az ügy, ezért határozottan szeretnének fellépni.

13:07 Tilos az elpusztult állatok fogyasztása


Dobson Tibor, a kárfelszámolás helyszíni szóvivője csütörtökön az MTI-nek azt mondta: azok, akik a Marcalnál horgásztak az elmúlt másfél napban, ne fogyasszák el a kifogott halakat, mert azok teteme nehézfémet tartalmaz.

Mint megjegyezte, nemcsak a Marcal folyó teljes élővilága pusztult ki, hanem sok őz, szarvas, vaddisznó és szárnyas is elpusztult, mert ittak a vörösiszappal szennyezett folyó vizéből.
Dobson Tibor közölte: már nem a Marcal folyó megmentése a legfontosabb feladat, mivel ez lehetetlen célkitűzés, hanem a további területek és vizek védelme. A szakemberek mindent megtesznek azért, hogy a Duna főágához már elért szennyeződés nyomán a víz lúgossága ne haladhassa meg a 8-as pH-értéket - fűzte hozzá.

Győr-Moson-Sopron megyét szerdán kora délután érte el a Marcal folyón a Veszprém megyei gátszakadás után kiömlött vörösiszap, mérések szerint a víz pH-értéke akkor elérte a 12-es szintet. A Marcal szennyezettsége csütörtök hajnalban 10 körüli pH-értéket mutatott. A Rábába csütörtökön hajnali 3 óra körül jutott el a szennyeződés, a pH-érték a szakemberek feltételezése szerint ekkor már 10 alá csökkent. A Mosoni-Dunát csütörtök délelőtt, 9,3 pH-értékkel érte el a vörösiszap.

13:05 Kiszedték a haltetemeket Koroncónál

"Ennyi hal volt, elvitte a méreg, most már csak víz jön" - nyugtázta a hatóság illetékesének bejelentését az egyik helyi halász. A katasztrófavédelem csütörtöki közlése szerint kipusztult a Marcal folyó teljes élővilága, a vörösiszap-szennyeződés rendkívül magas pH-értéke mindent elpusztított.

A halász elmondta, hogy ők - egymást váltva - szerda dél óta voltak kint a töltés aljában, szedték össze a lúgos víz által oda sodort tetemeket. Kezdetben vagy tucatnyian dolgoztak a gát aljában, a munka befejeztekor hatan-nyolcan tevékenykedtek itt.

A 15-20 méter széles folyó közepén egy ladikkal dolgoztak; ketten lomha evezőcsapásokkal helyben tartották a csónakot, míg az orrban álló harmadik ember egy hálóval emelte ki a felé sodródó tetemeket. Néha kieveztek a partra, ahol úgy félmázsánként műanyagvödörbe pakolták a halakat, ezeket a "szárazföldi" csapat egy fémkonténerbe borította, amelynek alján 500-600 kilogrammnyi, a melegben már oszlásnak indult haltetem volt.

Mint az MTI tudósítójának az egyik halász elmondta: este "érkeztek" az első tetemek, de a nagyobbak - pontyok, csukák - az éjszaka ideértek, reggel óta csak apróhalat emeltek ki. Azt gyanítják, vagy feljebb már a partra került a tetemek többsége, vagy még víz alatt vannak, így azokat nem venni észre.

A tennivaló nélkül a parton ácsorgó halászokat délelőtt vagy fél tucat újságíró és fotós rohanta le; az emberek egymásnak kínálgatták a lehetőséget, hogy pózoljanak a halmerő vödör, vagy a tetemek mellett, mondván, "Te is kerülj be a CNN-be".

Kevéssel korábban, a koroncói duzzasztónál a vízügyi szakemberek műszere még 10,6 feletti, azaz erősen lúgos pH-értéket mért a savas hígítás miatt söröspalack-zöldre színeződött, fehér habot vető, enyhén ecetszagú vízben.

Forrás: MTI/HírExtra

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását