2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Karsai Józsefből kibuggyant az őszinte. Nem tudott róla, hogy szavait rögzítik, ezért nem fogta vissza magát. Ötszáz munkahelyet akart létrehozni Battonyán, a kormányváltás után azonban a MOL keresztülhúzta számításait.
2010. szeptember 30. csütörtök 06:29 - HírExtra

Miért pont 2010. december 31-e?


Szóba kerül a beszélgetés során, hogy az áramszolgáltatást 2010. december 31-ig meg kell kezdeniük, „mert lejár bazdmeg a kötelező átvételi ár. Ez a nagy baj. Meg a MOL-nál kötbér satöbbi.”

Baranyit ez cseppet sem nyugtatja meg, nem érti, hogy miért pont december 31-én jár le a 8,5 évre kialkudott kedvezményes ár, szeretné, ha meghosszabbítanák a határidőt. Aggodalma érthető, hiszen a Szeviép Zrt. ellen 2010 április 29-én csődeljárás indult, az építési cég alvállalkozói az elmaradt kifizetések miatt elkezdték bontani a Szeviép által épített M43-as autópályát. Ebben a helyzetben kellett Baranyinak nekivágnia a 2,7 milliárd forintos battonyai erőmű építésének.

Karsai felvilágosítja: „Figyelj ide! Meghatározták abban a kormányrendeletben, hogyha december 31-ig nem kezded el az energia szolgáltatását, akkor a kedvezmény érvényét veszti. Úgy lehet megnyerni mindig hogy abban az évben el kell kezdeni. Tehát nem húzódhat át a következő évre az áram átadása, ezt hidd el nekem. Azért nincs mese itt. Szorított kemény ütemben építkezni kell."

Még praktizáló építési vállalkozóként Baranyi tudja, hogy az erőművet gyorsan fel lehet építeni, csak az a fontos, hogy időben megrendeljék a gázmotorokat. Megérti tehát a kormányrendelet lényegét és biztosítja Battonya polgármesterét, hogy határidőre elkészülhet az erőmű.

"Szar kurva egy millió"

Hátra van még egy fontos szerződés elfogadása, amihez „Az MNV Zrt-től a papírt hozom, az nem gond” – mondja Karsai, majd következik a fekete leves.

„Beviszik igazgatói szintre, az nem gond. Én megyek befelé a hogyishívjákhoz, jövök föl, valószínüleg hétfő, kedd, kezemben van az igazgatótól a papír. Nem kell oda se semmi hiánypótlás, levitték igazgatói szintre, az azt jelenti, hogy az NFA-nak az igazgatója aláírhatja a miazisten, amit odaadtunk, szar kurva egy millió, mi meg harminc ezret fizessünk, az önkormányzat, nekik.”

A beszélgetés során biztosan nem állapítható meg, hogy az MNV Zrt. részéről pontosan melyik igazgató írja alá a „szar kurva egy millió” forint hatására a Battonyai Erőmű Kft szerződését, azonban a beszélgetés alapján úgy tűnik, hogy ez az összeg hatékony segítséget jelentett egy beruházás megindításában.

Karsai elmondja Sanyinak, hogy „Nem is dobják vissza, mert mindenütt ez van, szélerőműnél, mindenütt, érted Sanyi, azt javasolta a Varga Laci, hogy ezt tegyük bele, mert másképp fogják magukat és azt mondják, hogy nekik ez nem felel meg, fizessünk érte többet, mert nagy a beruházás satöbbi, satöbbi. Hidd el, eltartott volna még évekig, akkor meg baszhattuk volna.”

Miért nem dübörögnek a gépek Battonyán?

A hangfelvétel időpontjától (2010. május 14.) csend volt a battonyai erőművel kapcsolatban, amikor is a Fidesz 2010. augusztus 21-én bejelentette, hogy a Bajnai kormány egyik utolsó lépéseként a megtermelt áramot a piaci árnál magasabb áron venné át az állam a battonyai erőműtől.

A Hír TV-nek nyilatkozó fideszes Simonka György (aki Karsai Józsefet váltotta a körzet országgyűlési képviselőjeként) elmondta, hogy „„az alapkőletétel után másnap lebontották a sátrakat, nem dübörögnek a gépek, egy ekkora beruházásnál fontos lenne, hogy elkezdődjenek az építkezések, nem tudom mikor lesz ebből munkahely”

De vajon miért nem dübörögnek a gépek? Az EU húsz legszegényebb térsége közé beválasztott dél-alföldi régiónak létfontosságú lenne ötszáz új munkahely, nem beszélve Battonyáról, ahol a lakosság több, mint ötven százaléka inaktív.

A MOL felmondta a szerződést

Egyelőre tisztázatlan, de napokkal a Fidesz bejelentése után a MOL egyoldalúan felmondta a szerződést a Battonyai Erőmű Kft.- vel, így a biztosra utazó Karsai és Baranyi nagy lukra futott.

Megkerestük Karsai Józsefet, hogy miért nem épül az erőmű, mi történt a kormányváltás után. És miért nem akar a Fidesz ötszáz új munkahelyet teremteni, amikor ez az elkövetkező négy év egyik fő feladata?!

Karsai úr nagyon őszintén válaszolt kérdéseinkre.

A MOL zavaros ügyeit Battonyán, az egyoldalú szerződésbontás okait következő cikkünkben tárjuk fel Karsai József segítségével és fény derül arra is, hogy hamarosan ötszáz emberrel vonul a MOL székháza elé tüntetni Battonya polgármestere.


Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását