2024. március 29. - Auguszta

Szoptatás röpítheti a város élére

Megdöbbentő fotókra bukkanhatunk az interneten a Fidesz badacsonytomaji polgármesterjelöltjéről, Rajzó Ildikóról.
2010. szeptember 10. péntek 12:52 - HírExtra
A politikus nem mellesleg kétgyermekes anyukaként kiválóan tudja, mire van szüksége a kismamáknak. Számukra speciális, könnyed melltartókat tervez, ráadásul készséggel vállalkozott a kollekció bemutatására. A hiteles reprezentálás az ominózus cég honlapján látható, ahol Rajzó fedetlen keblekkel bemutatja az anyaság gyönyöreit.

A családanya ambícióiról a helyeik számoltak be a Blikknek, és kifejtették, hogy az asszony polgármesteri törekvéseit az itt lakók nehezteléssel fogadják és a polgárok pökhendi megvetésének észlelik.

A polgármester-jelölt elmondta, hogy büszkén vállalja a munkáját, hiszen az általa reklámozott termékek a kismamák életének könnyítésére hivatottak. A fehérneműk bemutatását is teljes mellszélességgel vállalja. Rajzó szerint perverz  az a személy, aki a szerepvállalását erotikus és szexuális tartalommal akarja illetni.

A szoptatós képeket a városban az ismeretlenség homálya övezi, így nem tudja, hogy a dokumentumok nyilvánosságra kerülése  több, esetleg kevesebb voksot eredményez-e az önkormányzati választások során.

A szakértő szerint semmi probléma nincs a megjelent fotókkal és a mellbedobós kampánnyal:

Kiszely Zoltán szerint, egy cseppet sem kínos az incidens, hiszen nem pornófilmben asszisztált és nem régi playboyos, erotikus képek jelentek meg róla. Elmondása szerint becsülendő, hogy az anyaság gyönyörű és emberi oldalát igyekszik bemutatni.

A politológus szerint a közéletben szükség van Rajkóhoz hasonló megnyerő, empatikus szereplőkre:

„Hiteles, mivel van két gyereke, sőt az egyikkel szerepel is egy szoptatós képen. Az anyaságot, a természetes táplálást reklámozza, és ezt büszkén föl is vállalja. Akkor lehetne őt támadni, ha bort inna és vizet prédikálna, ha például elítélné az anyaságot. Biztosan vannak, akiknek ez nem tetszik, hiszen egy politikusnak mindig vannak politikai ellenfelei.”


Forrás: Blikk/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását