2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Újra együtt Sam Mendes és Kevin Spacey

Az 1999-es Amerikai szépség című díjnyertes film után ismét együtt dolgozik Sam Mendes rendező és Kevin Spacey amerikai színész. Ezúttal azonban színházi projektről van szó: William Shakespeare III. Richárdját állítják színpadra Spacey főszereplésével.
2010. augusztus 27. péntek 10:57 - HírExtra
A darabot 2012 februárjában New Yorkban mutatják be, ezt követően rövid nemzetközi turnéra viszik, majd a londoni Old Vic színházban játsszák májustól.

Mendes szerint Spacey arra született, hogy III. Richárd szerepét alakítsa, Spacey pedig azt hangsúlyozta, hogy emlékezetes munkára számít. A sikeres színész az utóbbi hét évben az Old Vic művészeti igazgatójaként tevékenykedett.

A két művész korábbi együttműködését világsiker koronázta, az Amerikai szépség címet viselő kisvárosi drámában nyújtott alakításáért Kevin Spacey elnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat, Mendes pedig a legjobb rendezőnek járó aranyszobrocskát.

A III. Richárdot a Bridge Project keretében állítják színpadra. Ez a New York-i Brooklyn Academy of Music (BAM), az Old Vic, illetve Mendes Neal Street Productions elnevezésű cégének közös munkája.

A színészek között amerikaiak és britek egyaránt lehetőséghez jutnak, a részletes szereposztást a későbbiekben jelentik be.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását