2024. április 20. - Tivadar

Semjén Zsolt: akkor vagyunk jó patrióták, ha lokálpatrióták vagyunk

A patriotizmus akkor igaz és hiteles, ha a lokálpatriotizmusra épül - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, amikor a II. kerületi polgármesterrel pénteken átadta a csaknem 1,4 milliárd forintból megújult bel-budai városközpontot.
2010. augusztus 27. péntek 19:13 - HírExtra
Semjén Zsolt köszöntőjében kiemelte: "akkor tudunk otthon lenni egy országban, ha otthon vagyunk az országon belül egy szűk környezetben. Akkor tudunk patrióták lenni, ha a szó teljes értelmében lokálpatrióták vagyunk" - fogalmazott.

Ami megvalósult, "az valóban polgári, valóban a biztonság irányába hat", az itt élő polgárok nyugalmát szolgálja, s egyben az ókori és középkori városok jellegzetességét, az agorát hozza vissza - tette hozzá a kereszténydemokrata politikus, aki maga is kerületben született, és ott is él.

A kormányfőhelyettes helyes és bölcs önkormányzati döntésnek nevezte a 11 óra utánra vonatkozó csendrendelet megalkotását. Fontosak a pénzügyi bevételek, de az itt élők szempontjai a legfontosabbak, hogy valóban polgári életmódot folytathassanak - mondta.

Szintén bölcs döntésnek tartotta az éjjel-nappal működő térfigyelő kamerák felállítását.

Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) II. kerületi polgármester elmondta, hogy 2007 decemberében kezdődött meg a beruházás pályázati előkészítése, majd a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázatán 988 millió forintot nyertek el. Ezt egészítette ki a kerületi önkormányzat mintegy 400 millió forinttal.

A munkálatok során 18 ezer négyzetméter díszburkolatot, 5 ezer négyzetméter új útburkolatot fektettek le, 1,3 hektár zöldterület újult meg, 670 négyzetméter új zöldfelület jött létre, 12 utca újult meg, és 9 új térfigyelő kamerát helyeztek el.

Az önkormányzat a beruházás finanszírozásához nem bocsátott ki kötvényt, és nem vett fel hitelt - hangsúlyozta a kerület vezetője.

Az összefogás fontosságát hangsúlyozva hozzátette: olyan városközpontot szerettek volna kialakítani, amelyet a kerületben élők és odalátogatók egyaránt szeretnek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását